Mezőzombori Református Egyházközség Honlapja

Gyülekezetünk rövid története az 50-es évekig

2024-10-10 /

 


A Mezőzombori Református Egyházközség a Tiszáninneni Református Egyházkerületben, annak Zempléni egyházmegyéjében helyezkedik el. Földrajzilag az Alföld és a Zempléni- hegység Eperjes- Tokaji vonulatának találkozásánál, a Takta-köz szélén, Szerencstől 4 km-re-keletre található. A törökök 1567-ben elpusztították a falut. Ám 1595. évi összeírás szerint már van református temploma a Zomboriaknak. A következő adat szerint egy bizonyos Tokai István nevű református prédikátor helyébe, a helyi gyülekezet, 1658-ben Rápóta Papp Mihályt hívta lelkipásztornak, amit a nevezett személy nem fogadott el. Ezekben az időkben valószínű, hogy egy középkori templomot használt a gyülekezet, ami 1732-re rommá lett. Innentől kezdve egy gyülekezetiházban folytak az istentiszteletek, amíg el nem készült az új templom 1806-ra. Sajnos ez a templom 1823ban leégett, s csak 1820-as évek végén került sor a helyreállítására. Ez valószínű, hogy egy nádfedeles imaház lehetett, ami hamar korszerűtlenné vált, ezért elhatározták, hogy új templomot építenek. Ehhez új telket vásároltak, s kezdődött az építés 1911. Január 28.-án, amelyet 1911 November 12 szenteltek fel. Ekkor Nagytiszteletű Móricz István volt a lelkipásztor, aki egészen 1937-ig szolgált itt, s sajnálatos módon egyre súlyosbodó betegsége miatt öngyilkos lett. A II. Világháború végén, elérte a környéket a Vörös hadsereg és a IV. Ukrán Front, s 1944 november 14.-től december 14.-ig ostrom alá esett a község. Mivel a templomok stratégiai pontnak számítottak, a kivonulás megkezdésekor elrendelték azok tornyainak lerobbantását, így semmisült meg a mi templomunk és a görög katolikus templom is november 22.-ére virradóra. 1944-50-ig a parókia magtárában folytak az istentiszteletek. A mai templomunk az előző fundamentumára épült 1948-50 között, mely idő alatt Bakos Zoltán volt a lelkipásztor, akinek munkája, áldozatvállalása és gyűjtőútjai révén újra templomot tudtak építeni a zombori atyafiak.