Határidő: 2009.október 31 és november 30
A következő lehetőségek állnak majd rendelkezésre:
1. Az úgynevezett LEADER pályázatok, melynek témái, a helyi LEADER stratégia kialakítása alapján kerülnek meghatározásra. Számos olyan témakör lehet, ahol egyházi intézményeink be tudnak kapcsolódni, de a programok településenként eltérnek.
A központi témák a következőek:
•a) közösségi célú fejlesztés;
•b) vállalkozási alapú fejlesztés;
•c) rendezvény;
•d) képzés;
•e) térségen belüli együttműködés;
•f) térségek közötti és nemzetközi együttműködés;
•g) tervek és tanulmányok.
Javasolt, megkeresni a helyi LEADERT és megérdeklődni, hogy az adott térségben mire lehet pályázni. Beadási határidő: október 31. Ezután évente kétszer, tavasszal és ősszel.
2. Turisztikai , örökségvédelmi és vállalkozói pályázatok:
Ismételten kiírásra kerülnek az év eleji feltételekkel a pályázatok. Egyházunk sikerrel zárta ebben a témakörben az évet, hiszen több templomunk felújítása nyert támogatást. Sajnos azonban a források a legtöbb LEADER- ben kiosztásra kerültek, és csak a maradékkal gazdálkodnak a közösségek, ezért az éven már csak korlátozottan lehet a forrásokhoz hozzá jutni.
Ajánlott, minden kedves érdeklődőnek a helyi LEDAER csoportnál utána járni, hogy mekkora a még felhasználható keret.
Beadási határidő: November 31.