Sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola

 

Sporteredmények

2014-11-28 12:31:02 / D I

Sportversenyek

2014/2015


2014. szeptember 21-én ismét megrendezésre került a Magashegyi futóverseny, melyre 2 csapattal neveztünk be. A szakadó eső ellenére az egyik csapat 2 tanulója elindult a megmérettetésen, felvállalva a hiányzó 3 tag távját. Ekkor az időjárás is kedvezőre fordult, így a 14 év alatti korosztályban az 5. helyen végeztek.

Szép volt fiúk!

 

 

A városi atlétika diákolimpia őszi fordulóját 2014. október 07- én tartották, melyen 1 fiú és 1 lány csapattal vettünk részt a III. korcsoportban. Távolugrásban, kislabdahajításban, 60m valamint 600m síkfutásban bizonyíthatták kiváló képességüket. Az eddigi pontok alapján a fiúk 2. helyen, a lányok 4. helyen állnak, egyéni-összetett eredmények szerint Turcsányi Zalán a korosztály legjobbja.

 

 

 

További jó felkészülést kívánok a tavaszi fordulóra!

Fiúk: Bajzáth Róbert, Kendi Ádám, Turcsányi Zalán, Szekeres Dénes, Sárosi Szabolcs, Bihari Soma

Lányok: Jarecsni Evelin, Farkas Kitti, Tóth Viktória, Takács Dominika, Móricz Dóra, Nagy Gréta

 

 

2014. október 9-én iskolánk 6 tanulója Mezei futóversenyen vett részt, melyen 800m-es futásban mérették meg magukat a körzeti iskolák diákjaival. Kimagasló teljesítményt nyújtva Turcsányi Zalán arany és Móricz Dóra bronzéremmel büszkélkedhettek.

Büszkék vagyunk rátok!

Bihari Brúnó Soma 5. osztályos tanuló szeptemberben és októberben három egyéni versenyen vett részt birkózás sportágban, melyeken kétszer I., egyszer III. helyezést ért el.

 

 

GRATULÁLUNK!