„Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot."
Kazinczy Ferenc írónk, költőnk, nyelvújítónk életútját és munkásságát ismerhették meg a Petőfi Irodalmi Múzeum által rendezett háromnapos eseményen iskolánk hatodik osztályos tanulói. A programoknak a széphalmi Magyar Nyelv Múzeuma adott otthont, melyet a TÁMOP-3.2.13-12/1- es pályázat elnyerésével tudták biztosítani a diákoknak. Az "Orpheus nyomában" című témanap a magyar nyelvi kultúra fejlődésének útját járja be a nyelvújítás jelenségének korszakonként változó jegyeinek, kérdéseinek feltárásával az első nyelvtanoktól a jelenkori digitális világ nyelvéig.
A játékos és informatív programok Leskó Sándorné és Szathmáry-Király Ágnes irányítása alatt zajlottak. A gyerekek első nap részt vettek egy teljes tárlatvezetésen a múzeumban, ahol részletesen megismerkedtek Kazinczy Ferenc életével. Négy csapatra lettek osztva, így járták be a múzeum szinte teljes területét, melyet különböző feladatokkal fedezhettek fel. Rengeteg új ismeretet sajátítottak el ezekkel a feladatokkal. A nap végén pedig egy kiállítást kellett készíteniük a hallottakból. Minden csapat eldönthette kit vagy mit helyez Kazinczy életéből a kiállítás középpontjába. A gyerekek mind kreatívan oldották meg a feladatot, a két lánycsapat Török Sophie életét használták fel, illetve kapcsolatát Kazinczy Ferenccel, a fiúk pedig az élet útját, valamint a börtönben töltött éveit mutatták be részletesebben.
A következő foglalkozást a Kazinczy Ferenc Múzeumban tartották Újhelyben. A program itt is először a kiállítás megtekintése volt. Ez a kiállítás is Kazinczy Ferenc életét mutatta be részletesen. A kiállítás interaktív volt, hiszen a múzeum több termében számítógépes felületeken próbálhatták ki magukat a gyerekek és felnőttek egyaránt. Megismerkedhettek a Kazinczy által létrehozott szavakkal, mai szavainkkal és azok régi formáival, illetve a szavak jelentéseinek változásával is. Itt is feladatlapot kaptak a csapatok, amit szintén a kiállításon látottak alapján kellett kitölteniük. Az utolsó feladatban a kreativitásukra és képzelőerejükre volt szükségük, mert előkerültek a sztori kockák és először csapatokban, majd egyénileg a kockán látható kis képek alapján történeteket kellett kitalálniuk.
Az utolsó nap ismét Széphalomban telt. A foglalkozás fő témája az írás története, fejlődés, a különböző nyelvek és kialakulásuk volt. Először egy nagyon jól összeállított előadást hallhattunk Leskó Sándorné múzeumpedagógustól, majd a foglalkozás további része arról szólt, hogy a gyerekek kipróbálhatták a különféle íróeszközöket. Visszarepültek kicsit az időben és tintába mártogathatták tollaikat, betűnként rakhattak ki szavakat a régi nyomdák világából, szénkrétával barlangrajzokat készíthettek, a rovásírással ismerkedhettek és kipróbálhatták a régi írógépeket is.
Nehéz ezt a korosztályt lekötni, de úgy gondolom, hogy ezekkel a feladatokkal ők is maximálisan meg voltak elégedve és élvezhető volt számukra is. Nagyon jól érezte magát mindenki a foglalkozásokon és bátran állíthatom, hogy nagyon hasznosan teltek ezek a délutánok.
Ezúton is szeretnénk megköszönni Leskó Sándornénak és Szathmáry-Király Ágnesnek a feladatok nagyszerű kivitelezését és mindkét múzeumnak magát a lehetőséget, hogy részt vehettünk ebben a programban!
Tóth Krisztina