A történeti források alapján tudjuk, hogy 1329 óta Fel-Ináncs elnevezését felváltja temploma és egyháza védőszentjéről elnevezett Szentandrás, mely a településnek is névadójául szolgál. Az Anjouk alatt fennálló plébániákról, a plébánosok személyéről, jövedelmeikről hiteles képet nyerünk a pápai adószedőknek az 1332-1337. évekre terjedő lajstromából. Mohács után az ország népe vallási téren is három részre szakadt: lett katolikus, református és evangélikus magyar. Felmérhetetlen keserűség, harc, szenvedés és pusztulás forrása lett a vallási egység megbontása. Kétszáz éven keresztül vallási téren is kíméletlen küzdelem, fegyveres harc színhelye lett a Felvidék és települései. (Gombár A., 2000) Zemplénben a XVI. század derekára jelentős haladást tett a reformáció. A támogató nagy földesurak közül is a Homonnai-Drugethek és a Perényiek emelkedtek ki. Abaújban (ahol a század közepe táján több kiemelkedő reformátor - pl. Szántai István, Dévai, Benczédi Székely István - tevékenykedett lelkipásztori vagy tanítói minőségben), Borsodban, Gömörben, Hevesben a század közepéig mindenütt - ahol földesúri akarat nem szegült ellene - elterjedtnek tekinthető a reformáció. Az 1550-es évek folyamán a svájci tanokkal és szellemmel már a Felvidék északi és északkeleti részein is találkozhattunk. 1561-ben ülésezett egy zsinat Tarcalon. Ott az úrvacsora és predestináció tan kérdéseiben már a Kálvin-Béza-féle álláspontot fogadták el elődeink. Ez volt az előkészítése az 1562-ben megtartott második tarcali zsinatnak. Itt Kopácsi István elnöklete alatt zempléni, abaúji, borsodi lelkészek nagy számban jelentek meg. Ekkor fogadták el Béza hitvallását, melyben a református tan tiszta és érett kálvini szellemben körvonalazódott. Némi problémát jelentett később, hogy a vidéki protestáns földesurak leghatalmasabbja - Perényi Péter fia, Gábor abaúji főispán - hallani sem akart a helvét irány elfogadásáról. Ragaszkodott lutheri hitéhez és az ágostai hitvalláshoz. Ezért az 1563. év folyamán felelősségre vonta a birtokain működő lelkészeket, amiért részt vettek a tarcali zsinaton. Követelte tőlük az ágostai hitvallás mellett maradást, a predestináció-tan elvetését, az úrvacsora ostyával való kiszolgáltatását. Korai halála - 1567 - után azonban már birtokain belül és kívül zavartalanul folytatódhatott tovább a református egyház szervezése. Annál is inkább, mivel birtokainak örökösei szintén a helvét irányt pártolták. A „tiszajobbparti" reformátusok vezetőembere ebben az időben már a kiváló Biblia-fordító, egyházkormányzó és dogmatikai harcos Károlyi Gáspár, aki 1563-tól gönci lelkipásztor, majd „kassavölgyi" esperes volt. Szenczi Molnár Albert is segítségére volt az első teljes magyar nyelvű Biblia fordítás elkészítésében. Ilyen történelmi háttérrel csatlakozott már 1568-ra az abaúji egyházmegye a kálvini reformációhoz. Ebben az egyházmegyében és ebben a történelmi környezetben élt és lett reformátussá Hernádszentandrás lakossága is. (Ujvári N., 2003) Az abaúji települések egyháztörténetének alakulása azt mutatja - és ez vonatkozik a XVIII. és XIX. századra is, - hogy a vallási harcok és küzdelmek, a jogfejlődés eredményeként a vallási, egyházi hovatartozás tekintetében a településeknek három típusa jött létre:
- A XVIII. és a XIX. század első felében, a települések egy jelentős hányadában újra és véglegesen megszilárdultak a katolikus egyház pozíciói, befolyása a hitélet minden területén dominánsan érvényesült.
- A települések második csoportját alkotják azok a települések, amelyekben a katolikus egyház helyébe a református, vagy evangélikus egyház lépett. Ezek az egyházak befolyásukat a hitélet minden területén dominánsan érvényesíteni tudták.
- Végül, a települések egy harmadik csoportját alkotják a több templommal és egyházzal rendelkező községek és városok. A római katolikus, a református, az evangélikus egyházak mellett - főleg a XIX. század közepétől kezdve - jelen vannak a görög katolikus és az izraelita egyházak is.