
"Adjatok hálát az Úrnak, magasztaljátok az Ő nevét, hirdessétek a nép közt nagyságos dolgait, mondjátok, hogy nagy az ő neve." Ézsaiás 12,4. Nt. Benke András áhítata után, két 7. osztályos diákpresbiterünk gyújtotta meg az adventi koszorú negyedik gyertyáját, amit a 7. osztályosok bethlehemi színdarabja követett. Iskolánk igazgatója, Szegőné Bene Anita hálás szívvel köszönte meg a szereplők szolgálatát és kívánt mindenkinek áldott karácsonyt. Az alkalom végét a pedagógusok szeretetvendégsége zárta, akik teával és süteménnyel készültek a szülőknek és gyerekeknek egyaránt. Köszönjük a felkészítők munkáját és áldott ünnepeket kívánunk! tovább
"Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. " János 8,12. A szombati munkanapot is igyekeztünk hasznosan tölteni, ezért úgy gondoltuk, hogy csendesnapot szervezünk a gyerekeknek. A diákok 8 állomásból álló izgalmas és interaktív feladat során kerülhetettek közelebb az Úr Jézus Krisztus eljöveteléhez. Megismerkedhettek idegen nyelvű Bibliával, megtapasztalhatták milyen, ha a látásuk homályos, vagy teljesen sötét. Emellett karácsonyi énekeket kellett felismerniük, amelyeket a bátrabbak el is énekelhettek. A 7. osztály termében megismerhették Keresztelő János történetét. Az informatika teremben interaktív feladatok során Máté evangéliumának 2. fejezete volt terítéken, míg az "Elcsendesít - Ő" teremben a tanulók megoszthatták érzéseiket Jézus születésével kapcsolatban. Az utolsó két teremben pedig, karácsonyi activity és karácsonyi jelek felismerése volt a középpontban. Köszönjük a segítséget a Vasárnapi Iskolai Szövetségnek, a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, a Wycliffe Bibliafordítóknak és minden kollégának, aki részt vett a mai napon! tovább
"...az Úr építésre adott, s nem rombolásra.” Pál apostol 2Korinthus 13,10. A mai napon két diákunk vett részt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Területi Önkormányzatának szervezésében az I. Adventi Ki mit tud? versenyén. Bukó Lili Mirjam 7. osztályos diákunk ének kategóriában, míg Ruszó Loretta Piroska 8. osztályos tanulónk vers kategóriában ért el különdíjas helyezést. Gratulálunk diákjainknak és felkészítőiknek egyaránt! tovább
Ma a 2. adventi gyertyát is meggyújtottuk iskolánk udvarán. Múlt héten a 6.-os, most pedig a 8. osztályos diákpresbiterek segítkeztek. tovább
Ma a Mikulás és segítői, a manók és krampuszok ellátogattak iskolánkba és óvodánkba is. A gyerekek nagyon várták, hogy megkapjàk csomagjaikat, amit pár kedves kérdés után meg is kaptak. A délutánt diszkóval zártuk, amelyen nagy élvezettel és önfeledten táncolták ki magukból a sok-sok tanulást. Köszönjük a buli szervezését a Diákpresbitériumnak! tovább
"Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem." Zsoltárok 23, 1-2. Idén is ellátogattunk Zánkára, ahol Erzsébet-táborban vehettek részt 7. osztályos diákjaink. Mint már korábban is megszokhattuk, most is számos izgalmas programmal készültek a szervezők: lézerharc, cirkusz, mozi, korcsolyázás, ökumenikus istentisztelet, táncház, betlehemes, interaktív karácsonyi foglalkozás... A diákok most is élvezték ezt a 3 napot, és várják, hogy ismét ellátogassanak majd a Balaton partjaihoz. tovább
Meggyújtottuk az első adventi gyertyát az iskolánk udvarán felállított koszorún! Áldott adventi készülődést kívánunk! tovább
"Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, és üdvösségedet add meg nekünk." Zsolt. 84,8. Advent első vasárnapján iskolánk 4. osztálya a szalonnai, míg 6. osztályos diákjaink a szuhogyi gyülekezetben szolgáltak. Mindkét helyen nagyon szívélyes fogadtatásban volt része a gyerekeknek és szüleiknek egyaránt, amit ezúton is köszönünk. Diákjaink mindkét templomban szépen szerepeltek és nagy örömmel szolgáltak a gyülekezetekben. tovább
"Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott." 1Pál Korintus 1,4. Advent első vasárnapján ovisaink és iskolánk első osztálya szolgált a református templomban. Az istentisztelet Nt. Benke Kinga igehirdetésével kezdődött, majd a Süni és Csillag csoport, valamint a legkisebb iskolás osztály versekkel, mondókákkal és versekkel hozta közelebb számunkra az advent jelentőségét. Ezt követően a város Fő téren mondott rövid adventi köszöntőt iskolánk református hitoktatója, Gulyás István tanár úr, majd a gyülekezeti és iskolai énekkar énekeit hallgathattuk meg. Hajdu Hanna, 5. osztályos tanulónk saját versét, míg Berceli Tímea, 8. osztályos diákunk Túrmezei Erzsébet versét szavalta el. Végül Nt. Benke András rövid áhítatát hallgathattuk meg, majd iskolánk igazgatója, Szegőné Bene Anita, valamint Ivanics Bálint főgondnok úr meggyújtották az első adventi gyertyát. Áldott adventi készülődést kívánunk mindenkinek! tovább
"Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok." 1Péter 5,7. Idén is megtartottuk a vers- és novellaíró versenyünket, amelyre most is számos izgalmas és mély érzésű alkotásokkal neveztek a diákok. Alsó és felső tagozatos tanulóink verseket, meséket és rövid novellákat írtak. Több különdíjat is kiosztott a zsűri, az első három helyezett díjazása mellett. Ezen az éven is visszahívtunk elballagott diákjaink közül kettőt, akiknek ezúton is köszönjük, hogy részt vettek versenyünkön. tovább