
"Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!" (Zs 18,3) 3. nap Teljes napot töltöttünk a horvát fővárosban, Zágrábban. A sétánkat a MÁV egykori főépítésze, Paffl Ferenc által tervezett központi vasútállomástól kezdtük. Innen Tomiszlav király lovasszobra mellett elhaladva megtekintettük a magyar honfoglalás millenniuma alkalmából átadott pavilon épületet, majd a séta parkban haladva láthattuk közös történelmi nagyjainknak, Zrinyi Miklósnak és Jurisics Miklósnak, Kőszeg védőjének a mellszobrát. Valamint a hangulatos zenepavilont és meteorológiai órát. Meglátogattuk a Káptalandombon emelt székesegyházat, benne a Szent István kápolnával, ahol Szent László koronázási palástja is található. Itt nyugszik Erdődy Tamás, valamint az 1919-es újratemetésük óta Frangepán Ferenc és Zrínyi Péter is. Sajnos csak kívülről tekinthettük meg a székesegyházat, a földrengés óta még nem látogatható. A Káptalandombi városrészből átsétáltunk a Felsővárosba (Gradac), itt találjuk előbb a Jellasics-teret és a Jellasics lovas szobrot a főtéren, majd a dombon fel sétálva az öreg kapun át a Szent Márk-térre értünk. Itt található a horvát Szábor, vagyis az országgyűlés, amely a Szent Márk templomra néz, amelyen Horvátország és Zágráb címerét Zsolnai cserépből rakták ki. Majd a felvonók menti lépcsőkön visszatértünk a sétáló utcára és a város magjába. tovább
"Menjetek el, járjátok be az országot, és készítsetek róla leírást!" (Józs 18,8) 2. nap Közép-Európa legnagyobb orchidea farmjára látogathattunk, a Dobronak határában megépült Trópusi kertbe, ahol különleges egzotikus növényeket találtunk. Ezután Muravidék talán legismertebb parasztgazdáihoz, a Passero család tagjaihoz látogattunk az Alsómarác (Moravske Toplice) melletti Mezővár (Tešanovci) faluban. A szőlőműveléstől kezdve a lekvárkészítésig sok mindennel foglalkoznak, de igazán a csokoládé különlegességeiről híresek, melyeket saját alapanyagaikból készítik. Majd Muravidék legnagyobb településén, Muraszombaton meglátogattuk azt a várkastélyt, amely a késő középkorban szintén a Széchy család birtokát képezte és kiemelt szerepe volt a nyugati határvidék védelmében. A Széchy dinasztia kihaltával a vár a Szapáryak birtoka lett, ők végezték a barokk átalakításokat rajta. Ma a Muravidéki Múzeum működik benne. Felsőlendván megtekintettük Szlovénia legnagyobb kiterjedésű várát, amelynek elődjét még a 13. századi keresztes háborúk idején, a templomosok építették. Később az Amadék, a Széchenyiek, a Nádasdyak, a Szapáryak, végül Trianonig a Széchenyiek birtokolták. Udvarán 7 energiavonalat is találunk, amelyek jótékony hatást gyakorolnak szervezetünkre. Ezután elindultunk a hármashatárra. A helyszínt Szlovénia Türke felől közelítettük meg. Három ország három településének (Felsőszölnök, Türke, Tóka) polgármesterei avatták fel hajdan ezt a háromoldalú gúlát, amely nem csupán a trianoni, hanem az 1919-es Saint-Germain-i békediktátumra is emlékeztet. A 384 m magasságban emelt emlékművet körbesétálva 3 országban lépkedtünk – ma már vasfüggönymentesen, szabadon. tovább
"És soha nem kell majd [...] elhagynia azt a földet, amelyet őseiknek adtam, de csak akkor, ha megtartják és teljesítik mindazt, amit megparancsoltam nekik" (2Kir 21,8) A HATÁRTALANUL PROGRAM keretében "Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában Szlovéniában és Horvátországban" pályázati címmel 5 napot tölthettek iskolánk tanulói és kísérő pedagógusai magyar kapcsolódású helyeken. 1. nap Lendván megtekintettük a Bánffy-Esterházy kastély kiállítását. Benne Zala György alkotásainak miniatűr másait, valamint a híres hetési tájegységre jellemző viseletet és használati tárgyakat láthattunk. Lendván meglátogattuk a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézetet. Megismerkedtünk a helyi magyarság történetével. A Lendva környéki magyarság kiemelkedő alakja, Soós Mihály, az intézmény vezetője mesélte el nekünk, milyen a szlovéniai magyarok helyzete és élete, lehetőségei és kilátásai. Lendva város központjával ismerkedtünk. A Szent Katalin plébániatemplom mellett találjuk a Szent István szobrot, tőle nem messze pedig a Makovecz Imre által épített kultúrpalotát tekintettük meg. A történelmi nyugat-dunántúli Őrvidék középkori emlékeinek egyik kiemelkedő települése Bántornya. A Bánffy-családhoz fűződő Árpád-kori templomon román és gótikus stílusjegyeket egyaránt fellelhettünk, falain Aquila János gyönyörű freskóit láthattuk, köztük a Szent László legendát is. Dobronak település határában található a Bakónaki-tó, amely mentén gyönyörű sétát tehettünk. A tónál energiapark működik, ahol különböző szervi bajokat lehet orvosolni. Ezek az energiavonalak a közeli erdőben megbújó Szent Vid forráshoz, és a felette lévő Szent Vid kápolnához vezetnek. Sajnos a forrás ki volt apadva. A tartalmas nap után elfoglalhattuk szállásunkat. tovább
"Isten megbékéltetett önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát." 2.Kor. 5,18 Hittan és napközis tábort tartottunk. Az elmúlt egy hét során több történetet is feldolgoztunk a Bibliából egy-egy színdarab előadásával: Jézus elhívja az első tanítványait, a gadarai megszállott meggyógyítása, az ötezer ember megvendégelése, Péter a vizen jár, a feltámadott Jézus a Genezáreti- tónál. Annak érdekében, hogy még inkább megjegyezzék az adott történetet, aranymondásokat is tanultak a gyerekek, valamint a témához kapcsolódó énekeket is felelevenítettek. Több színes program is volt a héten, hiszen kézműveskedhettek, sportos tevékenységek közül választhattak, medencéztek, de a Városi Könyvtárba is átmehettek, ahol középkori jelmezekbe bújhattak bele gyerekek. A reggeli tornák és természetesen a fagyizás sem maradtak el, így a diákok a hét végére újabb élményekkel gazdagodva térhettek haza. Köszönjük mindenkinek, akik részt vettek a tábor szervezésében! tovább
"Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged" Ézs 58,11 Ma lezárult a 2024/2025-ös tanév. Tanévzáró istentiszteletet tartottunk a mai napon, amelyet Nt. Benke András prédikációja nyitott meg. Ezt követően a 4. osztályos diákjaink szolgálata következett, akik most is magas színvonalú műsorral készültek. Szegőné Bene Anita, iskolánk főigazgatója köszönte meg mindenki egész éves munkáját, majd átadta a jutalomkönyveket is azoknak a diákoknak, akik tanulmányukkal, magatartásukkal és közösségi munkájukkal tűntek ki ebben a tanévben. Azok a gyerekek is jutalmat kaptak továbbá, akik hűségesen jártak a gyermekistentiszteletekre. Végül a szülői munkaközösség nevében Filep-Karl Andrea köszönte meg az intézmény valamennyi dolgozójának egész éves áldozatos munkáját. Áldott pihenést kívánunk mindenkinek! tovább
"Mindeddig megsegített minket az Úr!" 1Sámuel 7,12 Újabb évfolyam ballagott iskolánkból a tegnapi napon. Az ünnepi istentiszteleten idén is tele volt a református templom, hiszen egy újabb mérföldkőhöz ért 16 diákunk. Iskolánk zászlójának átadását követően, Nt. Benke András igehirdetését hallgathattunk meg, majd iskolánk főigazgatója, Szegőné Bene Anita, valamint a ballagók osztályfőnöke, Kujan Szabolcs köszönt el a diákoktól. Mindkét személy nagyon szívhez szóló és érzelmekkel teli mondatokkal jelezte a tanulóknak, hogy mennyire fontos és értékes diákjai voltak intézményünknek. Ezt követően a pedagógusok éneke következett, amely ezúttal egy átírt Edda dal volt, mégpedig az Elhagyom a várost című ikonikus sláger. A 7. osztályosok két énekkel, köszönettel és hálatelt szívvel búcsúztatták a ballagókat, tudva azt, hogy a következő tanévben már ők fognak ott állni, ahol most idősebb iskolatársaik álltak. A 8. osztályosok is nagyon megható, olykor vidám pillanatokat szerző, olykor pedig komoly és könnyfacsaró műsort adtak elő, amellyel méltóképpen hagyták maguk mögött általános iskolás éveiket. A diákok nevében Filó Norina búcsúzott a pedagógusoktól, iskolatársaktól és a szülőktől egyaránt, akik ezt követően állhattak ki gyermekük elé, és köszönhették meg mindazt a nyolc esztendőt, amelyet együtt tölthettek iskolánk falai között. Első osztályosaink egy-egy szál virággal köszöntek el az "öreg diákoktól", akik szemlátomást nagyon meghatódva vették át az ajándékokat. A református egyházközség főgondnoka, Ivanics Bálint bölcs gondolatokkal köszönte meg tanulóink elmúlt évi munkáját, amelyet a nevelőtestületi dicséretben részesülő diákok és szülők köszöntése követett. A gyerekek közül, Kormos Edina, Nagy Alexandra, valamint Berceli Tímea, szülők közül pedig, Filó Zsoltné, Ferenczné Fóris Andrea, Ferencz Zoltán, valamint Berceliné Papp Veronika és néhai Berceli István kapta meg ezt a megtiszteltetést. A szülők nevében, Filó Zsoltné mondott búcsúbeszédet, amelyben az iskolavezetésnek és a pedagógusoknak is megköszönte az elvégzett munkát. Továbbá kiegészülve több szülővel, megköszönték mindazok munkáját is, akik a ballagáson vállaltak valamilyen szerepet. Az istentisztelet végén a szokásos prezentáció következett, amelyet most egy videós emlék is kiegészített. Köszönjük mindenkinek, akik eljöttek! Ballagó diákjainknak pedig sok sikert és Isten gazdag áldását kívánjuk további életükre! Visszavárunk titeket! tovább
"Jöjjetek velem, csak ti magatok [...], és pihenjetek meg egy kissé!" Mk 6,31 A tanév utolsó hetében megtartottuk csendesnapunkat, amelynek központi témája a szövetség volt. Több helyszínen ismerkedhettek a gyerekek ennek a szónak a jelentőségével, hiszen nyolc állomáson mentek végig. Iskolánk pedagógusai mellett, a Vasárnapi Iskolák Szövetsége, a miskolci Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola, a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom, Szabó Péterné, hitoktató, Gulyás-Bikki Edit, a szendrői Lóránttfy Zsuzsanna Diakóniai Központ vezetője, valamint Nt. Dancs Edina lelkészasszony segítette a program lebonyolítását, akiknek ezúton is nagyon szépen köszönjük! tovább
"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek." János 15,7 7. osztályos diákjaink Miskolcra kirándultak a tegnapi napon. A sajósenyei Fészek Református Otthon megtekintése mellett, az Avasi Református Templomban is jártak a gyerekek. Ezt követően játszóterezés és mozizás következett, amelynek során a Lilo és Stich című rajzfilmet nézték meg. A nap végét természetesen most is mekizés zárta le, így téve teljessé a kirándulást. tovább
"Nagy az Úr, és a legméltóbb a dicséretre; az ő nagyságát senki sem tudja felfogni.” Zsoltárok 145,3 A mai napon az Ujj Viktor Géza Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és felnőtt tanári tartottak koncertet iskolánk tornatermében. Ezt követően iskolánk néptánc szakköresei mutatták meg mit tanultak a tanév során. Köszönjük az élményt! tovább
"Gyönyörködj az Úrban és megadja szíved kéréseit!" János 15,7 Alsó tagozatosaink Tokaj városába kirándultak. A tanító nénik igyekeztek olyan programokat kitalálni és szervezni, amelyek örök élményt nyújtanak a gyerekeknek, ezért a hajókázás és a várost bemutató turistabusz mellett döntöttek. Emellett a helyi református templomban is jártak. A végén természetesen fagyizás sem maradt ki. Köszönjük szépen a szervezést! tovább