"Fiaikat pedig megsokasítottad – annyian lettek, mint égen a csillag –, és bevitted őket arra a földre, amelyről azt ígérted őseiknek, hogy bemennek oda, és birtokba veszik." Neh 9,23
Pályázat kódja: HAT-KP-1-2023/1-000507
Iskolánk 7. osztályos diákjai a Határtalanul program keretén belül a Hunyadiak nyomába indultak Erdélybe és a Vajdaságba. Az ötnapos kirándulás során megismerkedhettek a déli végvárrendszer több várával is, hajókázhattak és egy általános iskolát is meglátogathattak.
Első napon Déva várához siklóztunk fel, ahol gyönyörű panoráma fogadatott bennünket, így készülhettek a jobbnál-jobb szelfik. Ezt követően a "Várak királyát", vagyis Vajdahunyad várát tekintettük meg.
Második napon sajnos csupán Galambóc várát tekintettük meg, ugyanis a rossz időjárás miatt a Kazán-szorosban nem hajózhattunk. Harmadik napon nagy örömünkre meglátogattuk Szendrő várát, ahol Hunyadit is fogva tartották, majd az 1456-os diadal helyszínére, Nándorfehérvárra utaztunk. Ezen a napon pótoltuk be a hajókirándulást, amikor is a Dunán lebeghettünk.
Csütörtökön Óbecsén kezdtük a napot, ahol a Samu Mihály Általános Iskola tartott ünnepséget, s amelyen minket is külön köszöntöttek. A helyi sajtó intézményegység-vezető asszonnyal és három diánkunkkal is interjút készítettek, amelyet a poszt első hozzászólásánál meg is tekinthető. A napot Törökbecsén folytattuk, ahol koszorút helyeztünk el gróf Leiningen-Westerburg Károly szobránál. Ezt követően Micsik Béla, a népművészet ifjú mestere hangszeres bemutatót tartott nekünk. A napot Eleméren fejeztük be, ahol Kiss Ernő sírhelyét tekintettük meg.
Utolsó napon Schweidel József szülővárosába, Zomborra látogattunk el, ahol felkerestük a helyi nevezetességeket.
Köszönjük szépen a lehetőséget, illetve a kísérő tanárok munkáját, nagyszerű élményben lehetett részünk az öt nap során.
Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával!