A Szendrői Református Általános Iskola Honlapja

Reformációs istentisztelet, a Kossuth Rádióval!

2025-12-03 08:13:51 / Benke András

"Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az én Uram, az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek!" (Ez 37,9) Reformációs istentisztelet, a Kossuth Rádióval! Idén kicsit másképpen, de mondanivalóját tekintve hagyományos istentiszteletet hallgathattuk meg református templomunkban. Másképpen, hiszen az alkalmat az országos lefedettségű Kossuth Rádió is közvetítette, így a Szendrői Református Egyházközség istentiszteletét és megemlékezését hallgathatták meg azok, akik bekapcsolódtak az adásba. A prédikáció előtt, iskolánk volt diákja, Paládi Ákos szavalta el Túrmezei Erzsébet: Nem tehetek másként című versét. Ezt követően Nt. Benke András igehirdetését hallgathattuk meg, majd iskolánk 5. osztályos tanulóinak szolgálata következett, akik történelmi visszatekintéssel és egy jelenettel készültek, amely Kálvin János életébe nyújtott betekintést. Az istentiszteletet iskolánk és egyházközségünk vegyes énekkarának szolgálata zárta. Áldott megemlékezést kívánunk mindenkinek!

Csatolt dokumentumok
1 ( 859.1 KB )
1 ( 65.7 KB )
1 ( 830.0 KB )
1 ( 731.5 KB )
1 ( 743.6 KB )
1 ( 596.5 KB )
1 ( 719.2 KB )
1 ( 988.7 KB )
1 ( 72.7 KB )
1 ( 79.0 KB )
1 ( 117.6 KB )
1 ( 133.0 KB )
1 ( 125.7 KB )
1 ( 132.2 KB )
1 ( 116.5 KB )
1 ( 101.4 KB )
1 ( 71.0 KB )
1 ( 91.3 KB )
1 ( 134.7 KB )
1 ( 81.4 KB )
1 ( 85.9 KB )
1 ( 91.4 KB )
1 ( 92.8 KB )
1 ( 102.6 KB )
1 ( 98.3 KB )
1 ( 103.3 KB )
1 ( 85.2 KB )
1 ( 79.5 KB )
1 ( 75.3 KB )
1 ( 85.2 KB )
1 ( 88.3 KB )
1 ( 95.2 KB )
1 ( 75.1 KB )
1 ( 90.8 KB )
1 ( 114.6 KB )
1 ( 135.3 KB )