"Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük." Máté 2, 9-10. Karácsonyi vacsorával és angyalkázással zártuk a 2025-ös naptári évet. A délutánt azzal kezdtük, hogy megajándékoztuk azt az embert, akit egy hónappal ezelőtt kihúztunk. Mindenki nagyon örült az ajándékoknak, így vidáman mentünk át iskolánk tornatermébe, ahol több köszöntést is meghallgathattunk. Nt. Dancs Edina felkészítésével iskolánk tanulói verssel és énekkel szolgáltak közöttünk az alkalom elején. A Szendrői Református Egyházközséghez tartozó intézményvezetők megköszönték a dolgozók egész éves munkáját, kitartását és szorgalmát. Iskolánk fenntartóját, Nt. András Benke- t és feleségét Nt. Kinga Benke-t, valamint főigazgató asszonyt, Anita Szegőné Bene -t és intézményegység-vezető asszonyt, Joó Zsuzsannát köszöntötte egy-egy dolgozó. Külön öröm, hogy két nyugdíjbavonuló munkatársat is elismerő oklevéllel jutalmazhattunk, intézményeinkben végzett áldozatos munkájukért. Köszönünk mindent Bàlintnè Ivanics (Ibolya néni), valamint Mária Duck (Mari néni)! A legrégebb óta az Egyházközséghez tartozó munkatársat is köszöntöttük, Mária Balogh -t! Emellett dr. Csuzda Gábor, országgyűlési képviselő úr is jókívánságait fejezte ki a jelenlévőknek. Áldott karácsonyt kívánunk mindenkinek!