A Szendrői Református Általános Iskola Honlapja

Szavalóverseny

2026-04-24 08:43:26 / Benke András

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál. " Róma 8,28

A költészet napja alkalmából szavalóversenyt tartottunk iskolánkban!

Idén is több általános iskolát és óvodát hívtunk meg a megmérettetésünkre, így igazán szoros és nagyon magas színvonalú versenynek adhattunk otthont. Az alkalmat Nt. Benke András igei köszöntőjével kezdtük, amelyet saját versének elszavalása követett. Ezután iskolánk főigazgatója, Szegőné Bene Anita köszöntötte a diákokat és kísérőiket, majd három 8. osztályos tanulónk adta elő Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem... című versét megzenésítve.

A gyerekek már nagyon várták, hogy elszavalhassák a kötelező és választott versüket, így elkezdődött a verseny. Akik épp nem szavaltak, a pihenő szobában készülhettek finomságokat majszolva, rajzolva vagy akár sakkozva. A zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen minden diák igyekezett kihozni magából a legjobbat, ám végül sikerült meghozni a végső döntést.

Iskolánk alsó tagozatából Gajdos Patrik 3. helyezést, Molnár Ádám különdíjat, Juhász Marcell különdíjat, Benke Bodza és Szajkó Regina megosztott 2. helyezést, Gáspár Dzsesszika 3. helyezést, felső tagozatos diákjai közül Tomori Hanna Titanilla és Galkó Emma megosztott 3. helyezést értek el.

A helyezettek könyvjutalmat, igés jegyzetfüzetet és tollat, valamint oklevelet kaptak. A további résztvevők emléklapot és igés tollat vihettek haza.

Köszönjük szépen a diákok és felkészítő pedagógusok munkáját, valamint a zsűritagok és iskolánk diákpresbitériumának szolgálatát!

Csatolt dokumentumok
1 ( 810.3 KB )
1 ( 662.4 KB )
1 ( 798.5 KB )
1 ( 666.3 KB )
1 ( 763.0 KB )
1 ( 628.3 KB )
1 ( 730.7 KB )
1 ( 697.2 KB )
1 ( 751.7 KB )
1 ( 730.5 KB )
1 ( 854.0 KB )
1 ( 830.4 KB )
1 ( 741.4 KB )
1 ( 597.1 KB )
1 ( 787.2 KB )
1 ( 796.2 KB )
1 ( 702.7 KB )
1 ( 579.3 KB )
1 ( 535.4 KB )
1 ( 559.3 KB )
1 ( 826.1 KB )
1 ( 813.4 KB )
1 ( 1009.3 KB )
1 ( 906.0 KB )
1 ( 908.9 KB )
1 ( 810.6 KB )
1 ( 862.4 KB )
1 ( 932.8 KB )
1 ( 595.3 KB )
1 ( 847.9 KB )
1 ( 651.8 KB )
1 ( 811.4 KB )
1 ( 560.0 KB )
1 ( 633.2 KB )
1 ( 933.5 KB )
1 ( 566.7 KB )
1 ( 543.4 KB )
1 ( 815.8 KB )
1 ( 707.9 KB )
1 ( 528.0 KB )
1 ( 163.2 KB )
1 ( 217.5 KB )
1 ( 231.4 KB )
1 ( 267.5 KB )
1 ( 866.0 KB )
1 ( 808.1 KB )
1 ( 831.0 KB )
1 ( 1004.2 KB )
1 ( 754.5 KB )
1 ( 645.3 KB )
1 ( 721.6 KB )
1 ( 652.1 KB )
1 ( 678.3 KB )
1 ( 733.0 KB )
1 ( 744.3 KB )
1 ( 793.6 KB )
1 ( 822.6 KB )
1 ( 786.2 KB )
1 ( 787.6 KB )
1 ( 764.6 KB )
1 ( 814.4 KB )
1 ( 688.2 KB )
1 ( 912.6 KB )
1 ( 874.4 KB )
1 ( 648.6 KB )
1 ( 848.6 KB )
1 ( 788.2 KB )
1 ( 798.4 KB )
1 ( 748.3 KB )
1 ( 495.8 KB )
1 ( 708.8 KB )
1 ( 250.6 KB )
1 ( 709.9 KB )
1 ( 767.6 KB )
1 ( 913.5 KB )
1 ( 875.4 KB )