
"Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre." Zsoltárok 100,5
Az ünnepi hét második napján egy igazán izgalmas és interaktív feladaton vehettek részt diákjaink!
Az óceánt és annak lakóit ismerhették meg a gyerekek prezentáción és VR szemüvegen keresztül. Nagyon élvezetes program volt!
Megtörtént a rajzversenyünk zsűrizése is, amelynek szombaton lesz az eredményhirdetése.
Folytatódott a jótékonysági hetünk is, ezúttal az első és a hatodik osztályosoktól vásárolhattunk ékszereket, hűtőmágneseket, könyvjelzőket és egyéb apróságokat.
Harmadik osztályos tanulóink a helyi Rendőrőrsre vittek süteményt, aminek nagyon örültek a biztos urak.