Ében-Háézer

„Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!" (1Sámuel 7,12)

A Sajóivánkai Református Egyházközségben szeptember 5-én, vasárnap a 25 éve konfirmáltak találkozójára került sor. A lelkipásztor e szavakkal köszöntötte az ünnepelteket és emlékezett meg az egykori konfirmáló lelkipásztorról:

A találkozó célja, hogy egy emlékkövet állítsunk az elmúlt 25 esztendőre visszatekintve, és méltassuk azt a pásztori szolgálatot, mely egykor e szent helyen a hit épülését, megtartatását munkálta hű szívvel.

1985. május 12. az a nap, melyen 9 ifjú szív várta nagy izgalommal az istentiszteleti órát, amikor bizonyságot tehettek hitükről, és először vettek úrvacsorát a konfirmáció alkalmával. Az ő szüleik, keresztszüleik, nagyszüleik és boldog családtagjaik azon a napon bizonyára nagyon büszkén tekintettek gyermekeikre. Örvendező édesanyák és édesapák adtak hálát, amiért beteljesíthették a keresztelések alkalmával tett fogadalmukat a jó Isten előtt, hogy gyermekeiket úgy nevelik és neveltetik, hogy majd ők maguk tegyenek vallást hitükről.

Eltelt azóta 25 esztendő, és a legtöbb helyen már nem lehetnek együtt ezek a boldog családi közösségek, szeretett szülők, nagyszülők mentek el ez idő alatt a minden élőknek útján. Ma rájuk is emlékezünk, értük is hálát adunk. És hálát adunk azokért az életekért, akiket megtartott az Isten gyermekeik, övéik számára.

Az egyházközségi anyakönyveket és jegyzőkönyveket fellapozva az 1985. esztendőről a következő adatok kerültek feljegyzésre: 1985-ben 7 gyermek részesült a keresztség szent sákramentumában. 3-an hunytak el. Házasságkötés abban az évben nem volt. 9-en konfirmáltak: 3 fiú és 6 leány. Dr. Bartha Árpádné nagytiszteletű asszony azon a konfirmációi vasárnapon sajóivánkára igyekezve autóbalesetet szenvedett. A következőket hagyta meg a 1985. évi jegyzőkönyv - szó szerint idézem - „A nagytiszteletű asszony hálával emlékezett meg 9 gyermek konfirmációjáról. Örömmel beszélt az előkészítő órák áldásairól, a nagy gyülekezetről. A nagy örömben nem érezte frissen törött csuklójának sem a fájdalmait annyira, hogy a törött gipszeletlen csukló kínja megrontotta volna a nap szépségét, örömét. Tudott fél kézzel áldást és úrvacsorát osztani..." Majd később így fogalmaz: „Nem hallgatja el félelmét sem, hogy újból egy csoport gyermek konfirmálódott ki a gyülekezetből. Engedje meg az Isten, hogy megszégyenüljön kicsinyhitűségében." Talán számot adhatnánk arról, hogy a nagytiszteletű asszony félelme beigazolódott-e. De nem ezt tesszük, hanem hálát adunk azért, hogy Istennek szentlelke ma egymáshoz vezetett minket.

Szüntelen imádkozunk azért, hogy sok alkalommal legyen még áldott találkozásunk e lelki közösségben. Ezúton is megköszönjük, hogy néhai dr. Bartha Árpádné tiszteletes asszony szerettei szolgálatukkal és jelenlétükkel megtisztelték ünnepi istentiszteletünket.

Bundzik Attila lelkipásztor