Emlékezés Kiss Pál prügyi lelkipásztorra
LXIII. évfolyam 4. szám / Zempléni EgyházmegyeA Zempléni Református Egyházmegye lelkészei pünkösdre készülő megbeszélésüket Prügyön tartották 2010. május 12-én, ahol a gyülekezet közösségével megemlékeztek dr. Kiss Pál volt prügyi lelkipásztorról.
Az ünnepség istentisztelettel kezdődött, Isten igéjét Balázs Pál csobaji lelkipásztor hirdette Máté evangéliuma 3,16-17 versei alapján. Kiemelte, hogy mit jelentett a bibliai személyek számára a Szentlélek, és - mindezt aplikálva a mi életünkre - milyen áldásokban részesülhetünk mi ma élő emberek a Szentlélek által.
Az igehirdetés után Kiss Pál életét és szolgálati helyeit, idejét (1953-1992) valamint teológiai disszertációját vázlataiban ismertette Szilágyi Péter prügyi tanár úr. Túlzás nélkül állapíthattuk meg, hogy a maga idejében a prügyi lelkész azon magyar teológusok közé tartozott, akik leginkább ismerték Barth Károly munkásságát és teológiai hatását.
A prügyi gyülekezet számára is nagy öröm volt találkozni Kiss Pálné nagytiszteletű asszonnyal és családjával, aki részletesen beszámolt a Prügyön töltött esztendőkről.
A család barátjaként Gruber László deszki római katolikus plébános köszönte meg Istennek, hogy találkozhatott Kiss Pállal, aki által Isten a hitét és belévetett bizalmát erősítette, megemlítette, hogy a Tisza szeretete és a horgászat hozta őket egymáshoz közel.
Volt konfirmandusaként is Prügy község polgármestere Boros-Leskó Géza éppen a konfirmáció fontosságáról és jelentőségéről beszélt, amit megtanult és alkalmazni tudott katonai főtiszti beosztásai és szolgálatai során.
A gyűlést és megemlékezést levezető dr. Börzsönyi József esperes úr a közösen végzett egyházlátogatói szolgálatról, Kiss Pál teológiai látásáról, szenvedélyes megnyilvánulásairól emlékezett meg. A sárospataki professzorok közül nagy tisztelője volt Nagy Barnának, akivel családi barátságot is ápolt. Erre az alkalomra fia, Nagy András Béla egy emlékező levelet küldött, amit a zempléni esperes olvasott fel, megerősítve még inkább, hogy elődöm mennyire a Tisza és a horgászat szerelmese volt.
Megértettem valamit abból, mennyire megbánthattam, amikor Prügyre kerülésünk után 1995 őszén Miskolc-Diósgyőri lakásukon felkerestem, ő nagy örömmel egy villantót akart nekem ajándékozni. Azzal, hogy nem értékeltem, nagy-nagy szomorúságot okoztam őszülő fejének - már ide sem adta.
Számomra azért is fontos volt ez a nap, hogy megerősödjön bennem a kérdés, hogyan értékelem a másik emberben az Istentől kapott ajándékot.
A megemlékezést követően a prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskola biztosított helyet a lelkészi gyűlés számára. Tiszlavicz Csaba igazgató úr néhány mondatban ismertette az iskola történetét. A történelem rendező Urának adhattunk hálát, hogy éppen abban a tanteremben lehettünk, ami államosítás előtt a Prügyi Református Egyházé volt.
A gyűlés végeztével közös ebédünket a prügyi Mesevár Óvodában fogyaszthattuk el.
Ezért a napért is csak Istené a dicsőség, Kiss Pál emléke pedig legyen áldott!
Nagy Károly prügyi lelkész
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
