Az egyházkerületi közgyűlésen elhangzott püspöki jelentés kivonata
LXIII. évfolyam 4. szám / Kerületi eseményekA közgyűlés elé terjesztett püspöki jelentés első fele elvi alapvetéssel és a belőle közvetlenül fakadó gyakorlati lépésekkel foglalkozik első renden. Az egyházkerület közgyűlésének résztvevői közös úton járnak, ez pedig nem más, mint ami az egyház kétezer esztendős útjából e nemzedéknek jutott.
Utunkat a feltámadott Úr személyes indíttatást és közös célt kijelölő kettős felszólítása határozza meg: „kövess engem", és „menjetek el". A célkitűzés már korábban megfogalmazást nyert: „...olyan egyházi életet felmutatni a XXI. században, ami alapján rólunk is el lehessen mondani a ApCsel 2,47 szerint: „dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép."
A közös küldetés, út és cél ellenére mégis az tapasztalható, hogy egymással ellentétes elgondolások léteznek egymás mellett, nincs mindenben egyetértés. Ennek okait a jelentés nem vizsgálta, de az elfogadás bizonyításaként két tervezett javaslatot említett. Az egyik a hittanoktatás szervezésével és díjazásával, a másik pedig az önálló Miskolci Egyházmegye létrehozásával kapcsolatos tervezetek elő nem terjesztése: „... leveszem ezeket a napirendről, kiveszem korábban elmondott püspöki jelentéseim programjából, mert mind a kettő feszültségek és ellentétek forrása lett".
A gyermekek és fiatalok számontartásának fontossága mindazonáltal nem vonható kétségbe, különösen a jövő egyházáért való felelősség alapján. Éppen ezért javasolja a püspöki jelentés egy átfogó adatbázis létrehozását és működtetését, mely nem csupán az iskolaváltásoknál jelentkező átmenetnél segíti elő a fiatalok hittanoktatásban tartását, de saját fejlesztésű adatbázisa által számtalan felhasználási módot tesz lehetővé egyházmegyéknek, gyülekezeti és intézményi lelkipásztoroknak. A miskolci 64.000 református szervezésének kérdését a jelentés a jövő feladatának tekinti, mégpedig úgy, ahogyan azt az érintett presbitériumok fontosnak tartják majd.
A jelentés a hatéves ciklusra előre jelzett fontossági rend alapján két területet emelt ki a munkaterületek közül. Az első az ifjúság, melynek elérése, gondozása kiemelkedő feladat. Ezt kibővült munkatársi kör szolgálja. Az ifjúság szolgálatának másik, szinte újszerű területe a szakképzés ügye. A református gyülekezeteinkhez tartozó gyermekek jelentős hányada ugyanis szakiskolában folytatja tanulmányait, s nekik még adósaik vagyunk. A kérdés átgondolásának az adott új lendületet, hogy Egyházkerületünket több oldalról megkeresték egy ingatlan megvásárlásának a lehetőségével, melyben létrehozható lenne szakiskola és kollégium. A megvalósítás módja, kimenetele többféle lehet, létrejöhet országos hálózat részeként vagy a Tiszántúli Egyházkerülettel való együttműködésben, ezt a határozati javaslat rögzíti is.
Az ifjúság mellett a másik kiemelt terület volt az „elesett ember" és hozzá kapcsolódva a pasztorációs terület. A fejlesztés első szakaszaként elkészült az „Egyházkerület Diakóniai Központjának" épülete, megalakult a Központ, amely ernyőintézmény: képes befogadni bármilyen szociális és egészségügyi államilag finanszírozott vagy nem finanszírozott szolgálatot. Jelenleg ez ernyő alatt működik a régiek közül a Máon és az ECSKM a már ismert munkatársakkal, és ide tagolódott be a kibővült Kórházlelkészség. A Diakóniai Központ várja mindazon kezdeményezések befogadását, melyek a Kerületben segítségére lehetnek az elesett embereknek.
A jelentés vége rövid összegzését tartalmazza néhány hangsúlyos fejlődésnek: elkészült a parókiális térkép, egyre bővül az Európa Rádió lefedettsége, elérhetősége, valamint a Magyar Református Egyház első kiadványa, a „Kálvincsillag" is megjelent.
Az összegzések mellett a közvetlen jövő fontos cselekvései is megfogalmazódtak: „Végül a jövendőre nézve itt a Közgyűlés előtt is szeretnék hangot adni azon szándékomnak, hogy keresem a kerület lelkipásztor közössége építésének a lehetőségeit. Mulasztásom, hogy a generális vizitáció, mint olyan nem indult el. Jó irányban halad a LEKA körök működése. De mindezeken túl szeretném rendszeressé tenni azokat a kötetlen beszélgetéseket, amik a LEKA rendelet módosításával kapcsolatban sikeresek voltak. Ezen túl szeretnék újra részt venni az egyházmegyei lelkészértekezleten, hogy a legfrissebb információk ismeretében válaszolhassam meg az esetleg felmerülő kérdéseket."
Határozati javaslat:
1. A Tiszáninneni Református Egyházkerület Közgyűlése a jövő egyházáért érzett felelősséggel, a gyülekezeti, megyei, kerületi missziói munkát, valamint oktatási intézményeinek szolgálatát segítendő egyházkerületi nyilvántartás létrehozását rendeli el a 10-24 éves korosztályról. Mindazokról, akik iskolai, gyülekezeti hitoktatásban részesülnek, vagy bármilyen más formában kapcsolatban vannak gyülekezeteinkkel.
A nyilvántartás felvétele a Püspöki Hivatal által kibocsátott, lelkipásztorok, hitoktatók és vallástanárok által kitöltött „adatbejelentő lap" számítógépes feldolgozása alapján történik 2011. március 1-ig.
Az így elkészült nyilvántartást minden évben „adatmódosító lap" kibocsátásával és feldolgozásával a Püspöki Hivatal karbantartja. Az adatmódosítást a hittanoktatási jelentéssel párhuzamosan küldik meg az érintettek a Püspöki Hivatalnak.
Az így elkészült nyilvántartást a Püspöki Hivatal adott év október 1-ji állapota szerint Excel formátumú nyomtatványban minden Esperesi Hivatalnak és Intézménynek megküldi. Év közben kérésre ugyanezeknek a szűrési lehetőségek figyelembe vételével adatot szolgáltat.
2. Amennyiben a Zsinati Tanács az országos rendszert nem indítja el, abban az esetben a Közgyűlés felhatalmazza az Elnökséget, hogy az Európa Rádió KHT megvásárlásához hasonló módon a Tiszántúli Református Egyházkerület Elnökségével azonnal megbeszélést, és ha lehet, megegyezést kezdeményezzen a szakképzési hálózat létesítésére és fenntartására. A cél az, hogy a szakképzés minél nagyobb egységben a két Kerület területén minél előbb elindulhasson.
(szerk.)
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
