Beszámoló a lelkész-presbiteri konferenciáról

Az Egyházkerület évek óta szervez közös konferenciát lelkészeknek és presbitereknek, amelyre rend-szerint szép számmal érkeznek Kerületünk minden részéből a közösségre vágyók. Idén a „megújulás" állt közös gondolkodásunk középpontjában.

A folytonos megújulás nem új tanítás, reformátor őseink évszázadokkal ezelőtt megfogalmazták már: újra és újra hozzá kell mérnünk magunkat az Ige mércéjéhez, keresnünk kell az eltéréseket, azok okait és a megoldásokat, vagyis a megújulás lehetőségeit.

A megújulás lehetőségét a cselekvésekben kerestük ezen a napon. „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék mennyei atyátokat" - hangzott a püspöki köszöntés alapigéjében. A világosság pedig kívülről jön, pontosabban „felülről", a világ Világosságától, és nekünk is adatik, hogy világítsunk mások számára. Nem ötletszerűen egyeseknek, hanem Isten megváltottjainak és a megváltott népnek. Nem azért adatik, hogy kevesellve a kapottakat megspóroljuk küldetésünk teljesítését, ez ugyanis a világosság lényege miatt értelmezhetetlen: csak küldetésünk betöltése érdekében végzett munkánk, cselekvésünk, akár legkisebb tetteink által lehet nyilvánvalóvá. Ennek értelmében életképekkel találkozhattunk a délelőtt során, hosszas beszámolók helyett felvillanásokkal, melyek mind ugyanannak a világosságnak részei.

A legelső beszámolóban Kádár Ferenc rektor, sátoraljaújhelyi lelkipásztor segítségével gondolkodhat-tunk el „mindennapi", vasárnapi istentiszteleteinkről. Bármennyire úgy tűnik ugyanis, hogy istentiszteleti rendünk legalább készen van, jó úgy, ahogy van, régies szövegeink újmagyarítása, énekeink újraér-telmezett éneklése, egyes liturgiai elemek átdolgozása, újak beemelése felfrissítheti, maivá teheti istentiszteleteinket. Nem a régi eldobásáról van itt szó, sokkal inkább az újulás folyamatáról, mely mindössze annyit jelent: mi más generáció vagyunk, mint az előttünk járók, a minket követők is mások, mint mi, és mindenkinek meg kell találnia a lényeghez ragaszkodva a megfelelő formákat

A diakónia területe talán nem kap elég hangsúlyt egyházi hétköznapjaink során. Önellentmondásnak tűnik, mégsem az: ebben az évben sajnos volt alkalmunk bőven, hogy a nehéz helyzetben lévőkre tevőlegesen is odafigyeljünk. A krisztusi szeretetből fakadó gondoskodás fontos eleme lehet és kell hogy legyen egyházunk lelki élete megújulásának. A közösségként megfáradt, megfásult csoportok számára csodákat rejt, ha együtt kezdenek gondoskodni a nehéz helyzetben levők egy csoportjáról. Számtalan jó gyülekezeti példa akad erre a beteglátogatásoktól a Nőszövetségek működéséig. Többek között ezek összegyűjtése és támogatása érdekében is jött létre a Diakóniai Központ, amelyről Gubányi Katalin beszámolójából hallhattunk. Ugyanennek a területnek egy másik oldala a kórházi szolgálat, melyet Gecse Attila hosszú évek óta elhivatottan végez. Beszámolójában történeti kontextusba helyezve a kórházi szolgálatot, beszélt munkájuknak nem csupán a gyülekezeti tagok felé forduló részéről, hanem missziói vonatkozásairól is. Örömteli dolog, hogy mára már több kórházban is elérhető a kórházlelkészi szolgálat kibővült munkatársi kör által. Fontos, hogy tudjon a kedves Olvasó is arról: elérhetőek a kórházlelkészek, elérhetőek a kórházi alkalmak.

A misszió területe szintén a megújulás nagy lehetősége. Ennek kapcsán gyakran távoli országokra gondolunk, ahol még nem hallották Isten Igéjét. Ez is igaz. Ma már azonban missziói munka szükséges ahhoz is, ami régen még természetes folyamatként működött: elérni saját gyermekeinket, fiataljainkat, elérni azokat a fiatalokat, akik a közelünkben élve is csak távolabbról érdeklődnek. A misszió közös feladata ebben az értelemben minden gyülekezeti tagnak, presbiternek, lelkipásztornak, éppígy az egyházmegyéknek és egyházkerületnek, mivel a misszió nem kevesebb, mint „a keresztyénség maga". A cél változtathatatlan, az eszközök azonban változtathatók, sőt meg kell találni a legmegfelelőbbeket. Arról, hogy milyen segítséget kínál az egyházkerület ebben a munkában, ifj. Csomós József ifjúsági referens számolt be a népes hallgatóságnak.

Épp a hallgatóság létszáma volt az, ami megdöbbentette vilmányi gyermekeinket. 25 apróbb-nagyobb gyermek énekelni érkezett az alkalmi gyülekezetbe, bemutatni sajátos világunk hangulatát - nevezzük úgy: a cigánymisszió munkaterületét. Beidek Adrienn tanárnő segítségével mindenki meg is tanulhatta egyik kedvenc énekünket: „nem érdemlem, tudom, a Jézus szeretetét, hogy értem folyt a drága szent vér." Munkánk értelmét pedig jól példázta a látvány és a hallottak egybecsengése: lyukas cipőben is meg lehet vallani, hogy „nem vagyok már szegény, mert gazdaggá tettél..." Nagyobb beszámoló helyett apróbb részleteket mutattak meg számunkra missziói munkájukról Deliné Horkay Márta és Enghyné Zergi Márta lelkipásztorok, valamint Asztalosné Simon Szilvia pedagógus példázva, hogy ez a munka sokféle gyülekezet és egyén számára megvalósítható lehetőség.

Dienes Dénes rektorhelyettes az Akadémia jelmondatát idézte föl beszámolója elején, mely a 16. szá-zadtól meghatározza az iskola életét: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget". Idén kisebb évfordulót ünnepel Sárospatak: 20 éve indult újra a teológiai oktatás. Azóta Isten többet adott vissza, mint amit korábban elvettek az egyháztól. Ma már az Akadémián és a Gimnáziumon kívül általános iskola is szolgálja az egyházat. Az elmúlt két évtizedben 233 lelkipásztor végzett Sárospatakon, az intézmény pedig tovább bővült. A lelkészképzés mellett újabb szakokon először lelkész másoddiplomaként börtönlelkész képzés indult, majd a katechéta-lelkipásztor munkatárs képzés vált nyitottá érdeklődő, tanulni vágyó gyülekezeti tagok előtt. Legfrissebb lehetőség az idén indult református közösségszervező szak. Mindeközben pedig az Akadémia történelmi küldetéséhez hűen otthont ad a presbiterek népfőiskolai oktatásának is.

Ábrám Tibor főgondnok a református közoktatásról adott rövid áttekintést az egybegyűlteknek. Szintén egy jelmondatnak számító idézettel kezdte beszámolóját, melyet 450 éve presbiterek írtak az akkor épült iskola falára: „a nevelés és tudomány szent célja előbbre vitele érdekében épült föl, s most már áldva viruljon e ház". A tudomány és a hitben való nevelés összetartozik, elválaszthatatlan, és ez igaz teljes református oktatási rendszerünkben. Egyházkerületünkben mintegy 4000 fiatal jár valamilyen református oktatási intézménybe, amelyek sorából a mai napig hiányzik a szakiskola. A hiány pótlása a közeljövő feladata, amint azt az Egyházkerületi Közgyűlés határozata is rögzíti.

A délelőtti előadások után délután a lelkészszentelő ünnepi istentisztelet következett. Mészáros László a Protestáns Tábori Lelkészség esperese igehirdetésében a délelőtt elhangzottakkal párhuzamosan szintén a világosságot helyezte középpontba, hangsúlyozva Krisztus tanítványainak lehetőségét és kiváltságát, a hit nemes harcának megharcolását minden körülmények között. A Krisztus által hozott világosság fölragyogtatása mindnyájunk közös felelőssége is. Az igehirdetést követően öt lelkipásztor fölszentelése következett: Karsai Eszter, Gyöngyösy Szabolcsné, Mező Arnold, Sajtos Szilárd és Tomori Róbert megáldása és szolgálatra való kiküldése.

Barnóczki Anita