„Énekeljetek az Úrnak új éneket” - 30 éves a Cantus Firmus Énekkar
LXIII. évfolyam 4. szám / Kerületi eseményekA Cantus Firmus Énekkar október 30-án délután az avasi református templomban zenés istentiszteleten emlékezett megalakulásának és szolgálatának 30 éves évfordulójára. Az igehirdetés szolgálatát Hangóné Birtha Melinda lelkipásztor végezte.
A korábbi hagyományokat követve az énekkar egykori és jelenlegi tagjaiból 50 tagú jubileumi kórus alakult. Orgonán közreműködött Méhes Balázs orgonaművész, tiszakécskei kántor, aki diákévei alatt szintén énekelt az együttesben. A nagytalálkozóra nemcsak a helyben és környéken lakó egykori kórustagok jöttek el, hanem érkeztek régi ismerősök Budapestről, Kecskemétről, Szentendréről, Veszprémből, Gödöllőről és Debrecenből is. Jó volt együtt látni az egykori kórustagokat és találkozni azokkal, akikkel erre ritkán nyílik alkalom. Az istentisztelet zenei részében a genfi zsoltároktól a kortárs darabokig hangzottak el kíséretes és a capella művek bemutatva ezzel az énekkar széleskörű zenei repertoárját. A gyülekezet rövid beszámolót hallhatott az énekkar múltjáról, jelenéről és terveiről. Elhangzott, hogy az énekkart küldetésének tekinti az evangélium üzenetének hirdetését az ének és a zene nyelvén mindazokon a helyeken, ahol ezt a szolgálatot igénylik.
A Cantus Firmus Énekkar az egyházkerület akkori vezetésének kezdeményezésére 1980-ban egy kis baráti társaságként alakult, akkor még Egyházkerületi Ifjúsági Énekkar néven. Időközben kb. 200-an énekeltek a soraiban. Összetétele többször változott, de küldetése változatlan maradt. Legemlékezetesebb szolgálatai a gyülekezet látogatások mellett a külföldi utazásokhoz, a világtalálkozókhoz, kórustalálkozókhoz, a Református Egység Napjához és a Művészetek Palotájában szervezett református hangversenyhez fűződnek. Ősbemutatóval emlékezett meg Kálvin születésének 500. évfordulójáról. Ez a darab a jubileumi zenés istentiszteleten is elhangzott. Az énekkar megszervezésében meghatározó szerepe volt Berkesi Sándor tanár úrnak, aki az indulás óta segíti, tanácsolja és pártfogolja az együttest. Mindenkinek nagy örömére szolgált, hogy eljött a nagytalálkozóra Veszprémből Veresné Petrőcz Mária, aki a kórus első karnagya volt. Ő alakította ki művészi, valamint lelki karakterét, amelyet a közösség azóta is igyekszik ápolni. Később Borbélyné Béres Enikő és Soós Andrea vezette a kórust. Az istentisztelet után tartott szeretetvendégségen köszöntötték a megjelentek Szűcs Sándor karnagyot, aki 20 éve végzi kórusvezetői szolgálatát. Az ő személyisége a közösség egyik legnagyobb összetartó ereje.
A találkozás örömével és a régi emlékek felelevenítésével zárult a jubileumi nagytalálkozó.
Az énekkar továbbra is várja a gyülekezeti meghívásokat és a szolgálati felkéréseket.
Dr. Rózsa Tibor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
