Ötéves a református Európa Rádió
LXIII. évfolyam 4. szám / MisszióArasznyi kis idő csak öt év az örökkévalóság távlatában, mégis bőséges okunk van a hálaadásra, amikor a Tiszáninneni és Tiszántúli Egyházkerületek református rádiójának történetére gondolunk. A kezdetben egyetlen helyi frekvenciával rendelkező miskolci Európa Rádió megvásárlása óta egyházunk mára már egy öt vételkörzettel rendelkező, de interneten a világ bármely pontjáról hallgatható, Északkelet-Magyarországon jelentős lefedettséggel bíró és dinamikusan tovább fejlődő rádió tulajdonosa.
Az alapítóink szándékát és az eltelt évek tapasztalatait összegezve érdemes megfogalmazni újra, hogy mi az Európa Rádió célja: A református egyház az értékek közvetítésére elkötelezett, ezért törekszünk műsorainkban is markánsan érvényesíteni keresztyén hitünk elveit és az egyetemes emberi alapértékeket. Nincs könnyű dolgunk egy olyan társadalmi közegben, amelyet a gazdasági válságnál is jobban sújt az értékválság. A hagyományos értékek lerombolására törő „korszellemmel" dacolva igyekszünk, hogy minél szélesebb közönség számára hallgatható, az értékes gondolatoknak és a társadalmi kohéziót erősítő kezdeményezéseknek teret adó, legfőképpen pedig a keresztyénséget és különösen a magyar református anyaszentegyházat első kézből, torzítás nélkül bemutató médium legyünk. Szeretnénk az értékrendünk iránt fogékony embereket a rádión, mint missziós eszközön át is elérni műsorainkkal úgy, hogy közben törekszünk ellenállni a kulturális vagy akár zenei elitizmus kísértésének. Fenntartó egyházkerületeink éppen azért vállalták és választották a nyilvánosságot, hogy az egyház peremére sodródott minél több emberhez közvetíthessük hitelesen, hogy kik vagyunk mi, és kicsoda az Isten. Ez a küldetésünk. Hirdetni Istent és az Ő Örömhírét a háztetőkről is! Számunkra természetes, hogy nem a hullócsillag médiasztárok, és nem is a szponzorok a mindenható istenek...
Munkálkodunk azon, az Úr segítő kegyelmét kérve, hogy kiépüljön az egész Kárpát-medencét lefedő református rádióhálózat, amely folyamat első fontos állomása volt a Kárpát-medencei Református Rádiótanács (KRR) megalakulása idén novemberben, Mályiban. Örülünk annak, hogy a határon túli református (Beregszász, Kolozsvár, Nagyvárad), valamint az országon belül működő római katolikus és evangélikus testvérfelekezetek stúdióival már most is számos területen együtt tudunk működni. A közelebbi jövőben pedig fontos mérföldkő lehet a már megpályázott debreceni és szegedi frekvenciák elindulása, és egyeztetés folyik a Dunántúli Egyházkerület elnökségével is egy székesfehérvári stúdió lehetőség szerinti létrehozásáról.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik az elmúlt öt évben végigkövették az éterben egyre erőteljesebben hangját hallató református Európa Rádió fejlődését és hűséges hallgatóink lettek. Munkatársainkkal azon fáradozunk, hogy az egyház Ura büszke legyen erre a rádióra, ezért is kérjük gyülekezeteink tagjait, hordozzák továbbra is imádságban szolgálatunkat, segítsék munkánkat építő visszajelzéseikkel, juttassák el hozzánk híreiket, gondolataikat! Adja Isten, hogy a modern kommunikáció eszközei áldást közvetíthessenek a ma élő generáció számára!
Kovács Zoltán református programigazgató
Bacsó István ügyvezető igazgató
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
