Pihenjetek meg egy kissé!
LVII. évfolyam 2. szám / Gyönyörködöm a Te beszédedben„Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé." Márk 6,31
Elkezdődött az első nyári hónap. Már maga a szó: nyár, általában kellemes érzéseket vált ki belőlünk. A nyár a várva várt pihenés alkalma. Diákok, és a munkától megfáradtak számára egyaránt a feltöltődés ideje. Júniusban már általános téma, hogy ki mikor megy szabadságra, mit csinál nyáron, hol és hogyan nyaral. Azt gondolom, érdemes az Ige fényében elgondolkodnunk azon, hogy mi értelme van a nyaralásnak, illetve hogyan lehet értelmesen nyaralni.
Amikor a kiküldött tanítványok visszaérkeztek a szolgálatból, Jézus így szólt hozzájuk: „Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé." Jöjjetek velem - mondta Jézus az apostoloknak, mert Krisztus követése nem ért véget a szolgálat, a tanulás, a munka befejeztével. Valaki egyszer azt mondta, hogy szívesen beiktatna néhány szabadnapot a keresztyénségébe. Vagyis néhány napra felfüggesztené a Krisztussal való kapcsolatát. Ma sok templomba járó ember, amikor szabadságra megy, szabadságolja a hitét is. Pedig akik Jézust Uruknak vallják, azoknak az egész életük, tehát a pihenésük is valamiféleképpen más, legalábbis más kellene hogy legyen, mint azoknak, akik nem fogadják el Jézus tanításait. A nyári vakáció a hívő ember számára nem jelentheti azt, hogy akkor olyasmi is szabad, ami máskor nem. A pihenés nem azért van, hogy meglazuljon vagy megszakadjon az embernek Jézussal a kapcsolata. Éppen az ellenkezője ad értelmet a pihenésnek, ha közben a meglazult vagy megszakadt kapcsolat a megváltó Krisztussal ismét helyre áll. Ha így történik, akkor a pihenés ideje a felüdülés idejévé lesz, mert közben az Isten „erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi." (Ézs 40,29)
Tehát Jézus személye, az Ő jelenléte képes igazán értelemmel megtölteni a nyaralás idejét is. Olyan sokszor halljuk, amint Jézus szavait idézik: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Mt 11,28) Higgyük is el végre, amit Jézus mond! Isten Jézusban nem „csupán" örök életre buzgó vízforrást fakasztott fel számunkra, hanem egy olyan gyógyító erejű forrást is, amelyből, ha merítünk, az már itt a földi életben is gyógyít, felüdít, felfrissít.
Jézus egy lakatlan helyre hívta pihenni a tanítványokat. A „lakatlan hely" az emberektől távol eső környezet jellegzetessége pedig a csend. Igazán megállni Isten előtt csak elcsendesedve lehet. A ma élő modern ember életéből eltűnt a csend. Pedig ez nem pénzkérdés, mégis nagyon elszegényedtünk ezen a téren. Talán semmi nem hiányzik jobban a csendnél ennek a társadalomnak, amelyben ennyi kimerült, felmorzsolt idegállapotban szenvedő lelki beteg van. Sokkal több csendességre van szükségünk, és erre kitűnő alkalom lehet a nyaralás.
A csendről legtöbbeknek a természet jut eszébe: az erdő, egy csendesen csordogáló patak, a jó levegő. A természetben sétálva pedig igazán közel érezhetjük magunkat a Teremtőhöz. De azért vigyázzunk: Isten nem egyenlő a természettel! Ne próbáljuk a templomba járást, a bibliaolvasást erdei túrákkal helyettesíteni. A természet csodás hangulatot áraszthat felénk, de nem kötelez semmire, nem ítél meg, nem von felelősségre, mint Isten, amikor megszólít. Isten a csendességben lesz hallhatóvá az ember számára. A zajban élő ember csak önmagát hallja, és semmit sem érzékel Istenből. Azt gondolja, hogy Isten nem is létezik, hiszen nem szól egy szót sem. Pedig szól. De csak csendességben lehet meghallani a hangját, megérteni az akaratát. A csend alkalom arra, hogy Isten kézbe vegyen és formáljon.
A nyári szabadságnak akkor lesz értelme, ha nem válik öncélúvá. Sokan azért dolgoznak egész évben, hogy aztán nyaralhassanak egy jót. A pihenés azonban nem cél, hanem eszköz a cél eléréséhez. Vagyis éppen azért van szükség a vakációra, hogy aztán jobban tudjunk dolgozni, tanulni, legyen erő a szolgálathoz, Krisztus-követéshez, a keresztyén élethez. Ezért mondja Jézus a tanítványoknak: „Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé."
Tar László Péter
sárospataki beosztott lelkész
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5
2Sám 13,20–39
Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király?
(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)
HITBEN FELELŐSEN!
– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve.
ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!
Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek.
2017. október 13. péntek
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
