Pihenjetek meg egy kissé!

„Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé." Márk 6,31

Elkezdődött az első nyári hónap. Már maga a szó: nyár, általában kellemes érzéseket vált ki belőlünk. A nyár a várva várt pihenés alkalma. Diákok, és a munkától megfáradtak számára egyaránt a feltöltődés ideje. Júniusban már általános téma, hogy ki mikor megy szabadságra, mit csinál nyáron, hol és hogyan nyaral. Azt gondolom, érdemes az Ige fényében elgondolkodnunk azon, hogy mi értelme van a nyaralásnak, illetve hogyan lehet értelmesen nyaralni.

Amikor a kiküldött tanítványok visszaérkeztek a szolgálatból, Jézus így szólt hozzájuk: „Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé." Jöjjetek velem - mondta Jézus az apostoloknak, mert Krisztus követése nem ért véget a szolgálat, a tanulás, a munka befejeztével. Valaki egyszer azt mondta, hogy szívesen beiktatna néhány szabadnapot a keresztyénségébe. Vagyis néhány napra felfüggesztené a Krisztussal való kapcsolatát. Ma sok templomba járó ember, amikor szabadságra megy, szabadságolja a hitét is. Pedig akik Jézust Uruknak vallják, azoknak az egész életük, tehát a pihenésük is valamiféleképpen más, legalábbis más kellene hogy legyen, mint azoknak, akik nem fogadják el Jézus tanításait. A nyári vakáció a hívő ember számára nem jelentheti azt, hogy akkor olyasmi is szabad, ami máskor nem. A pihenés nem azért van, hogy meglazuljon vagy megszakadjon az embernek Jézussal a kapcsolata. Éppen az ellenkezője ad értelmet a pihenésnek, ha közben a meglazult vagy megszakadt kapcsolat a megváltó Krisztussal ismét helyre áll. Ha így történik, akkor a pihenés ideje a felüdülés idejévé lesz, mert közben az Isten „erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi." (Ézs 40,29)

Tehát Jézus személye, az Ő jelenléte képes igazán értelemmel megtölteni a nyaralás idejét is. Olyan sokszor halljuk, amint Jézus szavait idézik: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Mt 11,28) Higgyük is el végre, amit Jézus mond! Isten Jézusban nem „csupán" örök életre buzgó vízforrást fakasztott fel számunkra, hanem egy olyan gyógyító erejű forrást is, amelyből, ha merítünk, az már itt a földi életben is gyógyít, felüdít, felfrissít.

Jézus egy lakatlan helyre hívta pihenni a tanítványokat. A „lakatlan hely" az emberektől távol eső környezet jellegzetessége pedig a csend. Igazán megállni Isten előtt csak elcsendesedve lehet. A ma élő modern ember életéből eltűnt a csend. Pedig ez nem pénzkérdés, mégis nagyon elszegényedtünk ezen a téren. Talán semmi nem hiányzik jobban a csendnél ennek a társadalomnak, amelyben ennyi kimerült, felmorzsolt idegállapotban szenvedő lelki beteg van. Sokkal több csendességre van szükségünk, és erre kitűnő alkalom lehet a nyaralás.

A csendről legtöbbeknek a természet jut eszébe: az erdő, egy csendesen csordogáló patak, a jó levegő. A természetben sétálva pedig igazán közel érezhetjük magunkat a Teremtőhöz. De azért vigyázzunk: Isten nem egyenlő a természettel! Ne próbáljuk a templomba járást, a bibliaolvasást erdei túrákkal helyettesíteni. A természet csodás hangulatot áraszthat felénk, de nem kötelez semmire, nem ítél meg, nem von felelősségre, mint Isten, amikor megszólít. Isten a csendességben lesz hallhatóvá az ember számára. A zajban élő ember csak önmagát hallja, és semmit sem érzékel Istenből. Azt gondolja, hogy Isten nem is létezik, hiszen nem szól egy szót sem. Pedig szól. De csak csendességben lehet meghallani a hangját, megérteni az akaratát. A csend alkalom arra, hogy Isten kézbe vegyen és formáljon.

A nyári szabadságnak akkor lesz értelme, ha nem válik öncélúvá. Sokan azért dolgoznak egész évben, hogy aztán nyaralhassanak egy jót. A pihenés azonban nem cél, hanem eszköz a cél eléréséhez. Vagyis éppen azért van szükség a vakációra, hogy aztán jobban tudjunk dolgozni, tanulni, legyen erő a szolgálathoz, Krisztus-követéshez, a keresztyén élethez. Ezért mondja Jézus a tanítványoknak: „Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé."

Tar László Péter
sárospataki beosztott lelkész