Házasok hete Bódvaszilason
LXIV. évfolyam 1. szám / Abaúji EgyházmegyeA kezdeményezés Angliából indult, amely minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja a figyelmünket. Magyarországon a Magyar Evangélikus Szövetség és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg 2008-ban.
A házasság intézménye mai rohanó, emancipált világunkban igencsak megdőlt, hiszen a statisztikák szerint évről évre egyre kevesebb házasságot kötnek, s nagyon sok a válások száma. Ezért is olyan fontos a házasságra irányítani az emberek figyelmét. Hiszen a házasság ajándék, Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára. S ha az Ő általa kijelölt úton haladunk, áldását adja egész életünkre.
Községünkben, Bódvaszilason 2011. február 28-tól március 6-ig került megrendezésre a Református Egyházközség szervezésében a házasok hete. A Nőszövetség aktív közreműködésével sok meghívót kiküldtünk a községben élő református és vegyes házasoknak. Természetesen ez a hét nemcsak a házasoknak szólt, hanem azokat is sok szeretettel vártuk, akik még most készülnek házasságot kötni, vagy már egyedül élnek.
Ezeken, az alkalmakon estéről estére lelkészházaspárok előadását, prédikációját hallgathattuk meg egy-egy bibliai ige segítségével, amikor is a mindennapi életük példáival, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztották alá a házasság örökkévaló értékét. Mi házasok alkalmat kaptunk arra, hogy az egymás iránti szeretetünket és elkötelezettségünket lélekben megerősítsük.
Sokan gondolhatják azt, hogy 10-15-20 stb. év házasság után nekünk már senki, semmi újat nem tud mondani a házasságról. De ez a gondolatmenet nem volt helytálló ezen a héten, hiszen jómagunk is, a férjemmel együtt 16 év házasság után sok olyan gondolatot hallhattunk, amely új megvilágításba helyezte kapcsolatunkat, s fontos gondolatokat, beszélgetéseket indított el közöttünk. Sok olyan megpróbáltatást átértékeltünk, amelyek a múltban megnehezítették életünket, de rájöttünk, hogy ezek nem nehézségek voltak, hanem olyan akadályok, amik visszasegítettek minket az Isten által elrendelt utunkra. Válaszokat kaphattunk saját magunkról, a mindennapi valóságról, örömeinkről, feszültségeinkről.
Számomra az egyik legfontosabb vezérfonala volt ennek a hétnek, hogy a házasságban megtapasztalhatjuk a feltétel nélküli szeretetet, a hűséget, de az őszinte megbocsátás képességét, értékét is, hiszen messze nem vagyunk tökéletesek.
A házasság saját elhatározásunkból történik, amely egy életre biztonságos és meghitt közösséget jelent számunkra. S ha ezeket hűen tudjuk továbbadni saját példamutatásunkkal gyermekeinknek, akkor ők is házasságban fogják leélni Istennek tetsző életüket. Csupán szavakkal nevelni gyermekeinket nem lehet, az életünket, példánkat kell odatenni, hiszen ők sasszemmel figyelnek bennünket, s rögtön észreveszik, ha valami nincs rendben. De ha mindent a Jóistenre alapozunk, akkor baj nem történhet.
Úgy gondolom, hogy ha csak egyetlen házasság, emberi kapcsolat újult meg, alakult át ezen a héten, már megérte, hiszen Lukács evangéliumában (Lukács 15,7) ezt olvashatjuk:
„Mondom nektek, hogy ugyanúgy öröm lesz a mennyben egyetlen bűnös megtérésén, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre.”
Köszönjük a jó Istennek, hogy erőt, kitartást adott nekünk, s áldásával végigkísérte ezt a hetet.
Szeretném minden lelkipásztor házaspárnak megköszönni szolgálatát, akik Isten igéje által vezettek minket ezen a héten.
Külön köszönetemet szeretném kifejezni magam és családom nevében Meleg Attila tiszteletes úrnak és kedves feleségének, Margitkának, akik feltétlen szeretetükkel fogadtak minket, amikor alig két éve Bódvaszilasra költöztünk, s egyházközségük tagjai lettünk.
Szegőné Bene Anita
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
