Az marad meg, amit továbbadunk

Nem sokkal az után, hogy 1996-ra elkészült encsi templomunk, a Csenyétéről korábban ideköltözött református családok azt tervezték, hogy otthoni templomuk egyik harangját elhozzák ide, ebbe az új templom tornyába. Így hozva magukkal gyerek és ifjúkori emlékeket, az egykori istentiszteletek áhítatát, a múlt egy darabját.

Akkori tervük megvalósulása sokáig váratott magára, hisz azokban az években még, ha a templomot nem is használták, de annak harangjait még volt, aki meghúzza, hívogatva vele az egyre csökkenő létszámú gyülekezetet istentiszteletre, és kísérve a halottakat a temetőkertbe.

Az évek során a templom állapota fokozatosan romlott - nem csak a természetes rongálódás miatt -, használhatatlanná vált, abból minden egyéb célra hasznosítható tárgyat és épület szerkezeti részt elhurcoltak, sőt szemmel láthatóan csupán a rombolás szándékával mindent törtek, zúztak vandál, Istent nem félő, embert nem tisztelő helyi lakosok. Már csak a toronyban árválkodott két régi szép harang. Mivel előbb a lépcsőt és létrákat hordták el, tüzelték el, így a harangokhoz feljutni bonyolult feladat lett volna.

A sajnálatos csenyétei viszonyok, és a templom siralmas állapotának ismeretében 2010. év kora tavaszán jött el az ideje, hogy a csenyétei és felsőgagyi néhány lelket számláló református gyülekezet úgy határozott, hogy harangjaik megmentésének, megmaradásának azt a módját választják, hogy elajándékozzák. Így adták a 180 kg tömegű, 1928-ban öntetett harangjukat az Encsi Református Egyházközség részére.

A harangot encsi hívek igen körültekintő módon leszerelték, elszállították, hozzáértő kezek megtisztították, és a 2010. augusztus 8-i istentiszteleten formálisan is átvette a gyülekezet. Az alkalmon felolvasásra került az ajándékozási szerződés, elhangzottak az elmúlt fél év ezzel kapcsolatos eseményei. Jelen volt Bogoly János gondnok úr, aki szeretettel nyújtott kezet az ajándékozók képviseletében, és szavakba öntötte azon óhajukat, hogy az adományt becsülje meg, óvja és használja rendeltetésszerűen a megajándékozott gyülekezet.

Örömkönnyek csillogtak az egykor Csenyétén élt, ma már encsi reformátusok szemében csakúgy, mint a gyülekezet többi tagjáéban. A templom mai állapotát ábrázoló képekből készült tabló szemlélése megrázó élmény volt minden jóérzésű ember számára.

Ezsdrás annak idején, a fogságból hazatérve a jeruzsálemi templomnak ajándékozott arany és ezüst edényekre és az azokat őrző papokra mondott szavait így olvassuk:

„Ti az Úrnak vagytok szentelve,

ezek az edények is szentek,

ez az ezüst és arany őseitek Istenének,

az Úrnak adott önkéntes ajándék.

Vigyázzatok rá, és őrizzétek meg!” (Ezsdrás 8, 28. 29/a.)

Nem csak a templom kincsei, a mi esetünkben az új harang az Úrnak szentelt, hanem az azt őrző és majd használó nép, a gyülekezet is, hisszük, az Úr Istennek szenteli egész életét.

A régi-új harangot bő 3 hónapig megtekinthette az istentiszteletre járó gyülekezet. Jöttek is a Csenyétéről elszármazottak és sokan mások is, és olvashatták az eredeti feliratot: Isten dicsőségére öntette a Csenyétei Református Egyház áldozatkész közönsége 1928-ban.

Majd egy szép őszi reggelen felköltözött a toronyban új szolgálati helyére. Egyházközségünk gondnoka és presbiterei nem lankadó lelkesedéssel, találékonysággal és szakértelemmel szervezték meg és végezték el a beszerelés munkáját, majd november 28-án, advent első vasárnapján ünnepélyes keretek között szólalt meg először új helyén a harang. Kértük Istent, áldja meg a haranggal együtt mindazokat, akik annak hívó szavát hallva, a mi Urunk Jézus hívását is meghallják.

Az egykori csenyétei gyülekezet tagjai pár évtized alatt így vagy úgy elköltöztek a faluból. A templom szabad prédává vált, nem hasonlít az Isten házához, lassan semmihez. Ami megmaradni látszik belőle, az a két harang. S hogy ne csak két fém darab legyen, hanem továbbéljen azzal a funkcióval, amire áldozatkész hívek készíttették, került az egyik egy új templom tornyába, hogy hívogassa az élőket, kísérje az elhunytakat utolsó földi útjukra. Az marad meg, amit továbbadunk. Ettől a gondolattól vezérelve ajándékozta a pár csenyétei református lélek régi szép harangját az encsi Egyházközségnek. Ez újság lapjain is köszönetünket fejezzük ki az adományozóknak, és Isten szent nevét dicsőítjük.

Az ajándékozók óhajának megfelelően a harangot megbecsüljük, óvjuk és használjuk a jövőben. Valahányszor megkondul szép, öblös hangja, gondolunk azokra az önzetlen csenyéteiekre, akik templom és harang nélkül, de nem Isten nélkül élik hívő életüket.

Baksy Mária – Encs