Hálaadó alkalom Kisgyőrben

LXIV. évfolyam 1. szám / Borsod-Gömöri Egyházmegye


Hálaadó alkalmat tartottak Kisgyőrben a gyülekezet napelemes kiserőműjének elkészüléséért november 28-án, vasárnap a helyi református templomban. Az ünnepi alkalom kezdetén Domahidi Ernő, a gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a vendégeket, majd Isten igéjét Csomós József püspök hirdette a 2Krón 18,28kk versei alapján.

Az igehirdetést követően Gazda István esperes köszöntötte a gyülekezetet, majd Parajos Tibor tanár, cserkésztiszt tartott előadást „A református egyház jelene és jövője” címmel. „Ahhoz, hogy meg tudjuk érteni jelenünket és tervezni tudjuk jövőnket, a közelmúlt történelmét, eseményeit és összefüggéseit ismernünk kell” – mondta a cserkésztiszt, aki Magyarország tekintetében először a második világháború utáni és a rendszerváltás előtti korszakról beszélt, amikor elmondása szerint „református egyházunk nem tudta betölteni missziós tevékenységét, ennek hatásait pedig még ma is érezzük.” Kiemelte, hogy magyar nemzetünk megtartó ereje a történelem során mindig Isten volt; református egyházunk és világunk jelenéről pedig azt mondta, hogy „értékrontó korban kell egyházunknak helyt állni, és maradandó értékeket képviselni egy értékvesztett világban Isten segítségével.” Záró gondolataiban hangsúlyozta, hogy Isten vigasztaló szeretetét egyházának tagjain keresztül tudja csak végrehajtani, akiknek célja „országunk, nemzetünk és egyházunk építése”.

A hálaadó istentisztelet végén az elkészült kiserőmű működését, előnyeit és az általa megtakarított összeg nagyságát Tőkés Ernő, a kisgyőri rendszer kivitelezője mutatta be a megjelentek számára. Ezekről olvasóink részletesebben az Európa Rádió által készített összeállításban hallhatnak, mely elérhető az egyházkerület honlapján, a következő címen: www.tirek.hu/hir/mutat/32471/.

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább