Evangélizációs napok Mádon

A Mádi Református Egyházközségben március másodikától ötödikéig evangélizációs napokat tartottunk. Estéről estére meghívott vendégek szolgáltak közöttünk, és tanításuk alapján arra a kérdésre kerestünk választ, hogy miként fejezhetjük ki hitünket, hogyan tehetünk vallást Megváltó Krisztusunkról.

Ez azért lényeges, mert Jézus szavai alapján kijelenthetjük, hogy üdvösség kérdése, hogy kinek mondjuk Krisztust, hiszen Ő maga mondta: „Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt,…” (Mt 10,32)

Március 2-án dr. Enghy Sándor abaújszántói lelkipásztor hirdette közöttünk Isten üzenetét Jn 5,31-40 alapján. Az elhangzottakból megtanulhattuk, hogy a bizonyságtétel eredetileg a bírósági ügyek során tanúskodók perdöntő vallomása volt. A mi bizonyságtételünk is perdöntő abban a kérdésben például, hogy igazunk van-e amikor templomba járunk? Az Istenfélő ember gyakran érezheti azt, hogy nem értik meg a világban, márpedig szörnyű érzés, amikor valaki az igazsággal magára marad. Jézus azért halt meg a Golgota keresztjén, mert (látszólag) hiába volt a bizonyságtétel, hiába volt a bizonyíték, a sok csoda. Pedig Jézusról nem csupán cselekedetei tettek bizonyságot, hiszen róla írt már Mózes is, de ami a legfőbb dolog, maga az Isten tett róla bizonyságot. A mi bizonyságtételünknek is akkor van gyümölcse, ha megerősíti azt az Isten rólunk szóló bizonyságtétele.

Március 3-án Végh Balázs, a Sárospataki Református Kollégium közigazgatója beszélt arról, miként tapasztalta Isten vezetését az életében. A Szentírásból az ApCsel 22,1-21 verseket olvasta fel, melyben Pál apostol Jeruzsálemben beszéli el megtérését, a feltámadt Jézussal való találkozását és Krisztustól kapott küldetését. A közigazgató úr is megtéréséről beszélt, arról, hogy az Úr miként vonzotta őt egyre közelebb magához. Nem hirtelen döntés volt ez, hanem lépésről lépésre kibontakozó folyamat. Kezdve a vallásos családi neveltetéstől egészen a felnőttként történt konfirmációig, a Jézus mellet történő tudatos döntésig.

Hallhattunk arról, miként vezette Isten a párválasztás életet meghatározó döntésében, és hogy miként lett számára a munkája hivatássá, Istentől való küldetéssé. Az egészen személyes hangvételű bizonyságtétel sokak számára valódi megerősítést jelentett a hitben való járás hétköznapjaira nézve.

Március 4-én Gottfriedné Madai Éva diósjenői lelkipásztor bizonyságtételére figyelhettünk, aki a Zsoltárok könyvének 23. fejezetéből kiindulva beszélt arról, hogy mit jelent az ő életében az, hogy: „Az Úr az én pásztorom…” Elgondolkodtató volt számunkra, hogy a teremtő Isten, aki csillagrendszereket tart fenn és igazgat, pásztorként figyel a világmindenséghez képest csak porszemnyi teremtményre, az emberre. Dávid, aki maga is pásztor volt, jól tudta, hogy a juhok sorsa a pásztor gondviselésén múlik. Az Úr pedig, aki választott népének életében olyan sok csodát tett, a legnagyobb szeretettel gondoskodik az övéiről. A golgotai kereszten Jézus értünk való kereszthalála sem más, mint a pásztor gondoskodása, hiszen a jó pásztor életét adja a juhokért. Dávid pedig ennek a szerető Istennek a hatalmába helyezi az életét. Ez megy a legnehezebben az ember számára, hogy nem a saját akarata és szeszélyei szerint éli az életét, hanem Isten hatalma alá helyezi a sorsát. Az ilyen ember megtapasztalja, hogy akinek az Úr a pásztora, az nem szűkölködik. Dávid sokszor nélkülözött, menekült, és szükséget látott, mégis mindig elégedett volt, azt mondta: Nem szűkölködöm. Hallottunk arról, hogy az ember a legnehezebb megpróbáltatások során is békességgel lehet Isten rendelése felől. A nagytiszteletű asszony elmondta, hogy miként tapasztalták ezt meg akkor, mikor szíve alatt hordott gyermekükről orvosok azt mondták: súlyosan beteg. Megható volt hallani, amint arról tett bizonyságot, hogy az Isten miként hallgatta meg imádságukat a nyomorúság idején is.

Március 5-én Gottfried Richárd diósjenői lelkipásztor bátorított minket hitvallásával a 4Móz 21,4-9 és a Jn 3,16 alapján. Megérthettük, hogy Jézus az Isten szeretetéről tesz bizonyságot, mert ezen keresztül ismerhetjük meg legjobban az Atya Istent. Ez azért fontos, mert a helyes istenismeret segít minket a helyes bizonyságtételre. Egy kedves tanmese segítségével rádöbbenhettünk arra, hogy az ember istenismerete annyira torz lehet, hogy észre sem vette, amikor az Isten testet öltve itt járt közöttünk a földön. Nem ismertük fel, sőt keresztre feszítettük. De éppen ebben az áldozatban ismerhetjük meg az Isten végtelen szeretetét, hogy úgy szerette Isten ezt a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. Ezt a szeretetet kell elfogadnunk és tovább adnunk, hogy bizonyságtételünkön az Úr áldása legyen.

Evangelizációs alkalmainkat másnap úrvacsorás istentiszteleten zártuk.

Tar László lelkipásztor