Az Alsóvárosi gyülekezet búcsúja Kóris Lajostól

LXIV. évfolyam 1. szám / In memoriam


Nagyobbat nem lehet mondani egy lelkipásztorról, mint azt, hogy gyülekezetet alapított, templomot épített. Márpedig Kóris Lajos ny. lelkésztől éppen erre emlékezve vettek búcsút 2011. március 8-án a Tetemvári templomban tartott gyászistentiszteleten az egyházmegye lelkészei és mindenekelőtt szeretett gyülekezetének, a Miskolc-Alsóvárosi gyülekezetnek a tagjai.

Ennek a gyülekezetnek volt ő 42 éven át pásztora. Pásztori munkája nem azzal kezdődött, hogy beült egy gyülekezet parókiájára és vezette tovább a gyülekezetet, mert ez a gyülekezet ő előtte nem volt, és nem volt sem temploma, sem parókiája. Ez a gyülekezet Kóris Lajos lelkész munkájával jött a napvilágra és született meg. Az 1950-es évek folyamán kezdett ennek a gyülekezetnek az alapításán fáradozni, és pedig olyan időkben, amikor a politikai hatalom célja az egyház szétszórása volt, nem pedig a gyűjtése. Ő ezzel mit sem törődve vállalta ennek a gyülekezetépítő munkának minden terhét és áldozatát. Látogatott, hívogatott, de mindenekelőtt evangelizált. Sporttelepen, romos épületekben húzódott meg a kicsiny nyájjal, és haladt lépésről lépésre a gyűjtés és alapítás fáradtságos és küzdelmes munkájában, hatalmas ellenerőkkel küzdve.

Amikor már a gyülekezet 1953-ban megvolt, hiányzott az a hely, ahol letelepedhetett volna, és otthona lehetett volna. De hiszen ebben az időben templomot építeni nem lehetett. Sikerült elérnie, hogy egy sima lakóház építésére engedélyt kapott, azzal a kikötéssel, hogy ez csak belül lehet imaház jellegű, de kívül többet, mint egy családi ház nem mutathat. És a ház megépült az ötvenes években, hogy 1961-ben a gyülekezet birtokba vehesse. Igen finom érzékkel tervezte meg az építő lelkész ennek a háznak a belső kialakítását, hogy a gyülekezet otthonosnak érezze és otthon érezhesse magát benne. Nem voltak templomra emlékeztető ablakai, de nem volt tornya és harangja sem. Majd későbben az utód kapott erre lehetőséget, hogy ablakait kicserélve a templom jellegét külsőleg is megadhassa az épületnek, sőt haranglábat is felhúzhasson mellé, melyben harangok is lehetnek. Ez csak 2008-ban történt meg. De Kóris Lajos 1989-ben már nyugdíjba ment, és gyülekezetéért aggódva, rá vigyázva utódot is maga választott dr. Szathmáry Sándorné személyében, aki férjével egyetértésben gondozza azt a gyülekezetet. Előd és utód között soha súrlódás nem volt, és Kóris Lajos továbbra is otthon volt a gyülekezetében és szolgált minden alkalommal, ha erre lehetőség nyílt.



De ki is volt Kóris Lajos, mint lelkész. Először is szenvedélyes igehirdető, aki Krisztust prédikálta, és a kegyelem evangéliumát, a bűnbocsánat üzenetét kiemelve hirdette az üdvösség útját, és építette a gyülekezet közösségét. Gondosan készült szolgálataira és azokat le is írta. Nyitottsággal figyelte a világ eseményeit, és a gyülekezetet arra tanította, hogy ebben a világban éljen, és ezt a világot Krisztusban szeresse. Bölcsen mutatott utat a legnehezebb időkben is arra, hogyan lehet a hitben megőrizni az evangéliumot minden szélsőségtől. Tanítása nemcsak a gyülekezetet érte el, de az egész egyházmegyében ismerték, mint az egyházmegye főjegyzőjét arról, hogy a teológia berkeiben is nagy jártasságot mutat, és a fiatalabb nemzedék számára világos, útmutató előadásokat tartott. Amikor 1989-ben nyugdíjba ment, és esperese a szolgálattól felmentette, ilyen szavakkal értékelte hosszú évtizedes munkáját.



„Megköszönöm, hogy mindvégig példaadó volt az igei fegyelem és hűséges sáfárság gyakorlásában. Fél évszázados működésének gazdag tapasztalataiból leckét vehettünk mindnyájan, és ezt mindig rokonszenves atyai és testvéri módon nyújtotta. Ezzel nagyban hozzájárult a Teológiáról kikerült fiatalabb lelkésznemzedékek utóképzéséhez, egyházmegyei közösségünkbe való beilleszkedéséhez. Tudakozódó felelősséggel hordozván küldetését, nehezebb időkben is keresztyén hitünk józanságával és bölcsességével megajándékozottan mutatta a járható utat, a kegyelem útját, amiért is Urunké, Istenünkké legyen a dicsőség!”



Istené legyen a dicsőség életéért és szolgálatáért, így búcsúzott tőle családja és gyülekezete. „Az igaznak emlékezete áldott”.



Dr. Szathmáry Sándorné



 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

…intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon… 1Thessz 2,12a

Jób 4

Miért zavarta Elifázt (5–6), hogy Jób hitének egyértelmű áldásait látta mások életében (3–4)? Milyen lélek van abban, aki a gyászolót vádolja gyermekei haláláért, az őt ért csapásokért (7–9)?

tovább

(13) „Jött valaki az ég felhőin…” (Dániel 7,1–14)

– Dániel látomásában rémséges vadállatok tűnnek fel, egyik felfalja a másikat. Igazi vadállatok ezek a korabeli, egymást követő birodalmak: a babiloniak, a médek, a perzsák, a mindent „egyesítő” nagy macedón (görög, hellén) birodalom, és annak utódbirodalmai. Mindegyik ijesztő, erőszakos, mindent felemésztő, a maradékot összetaposó, pusztító, nagyokat mondó szájával hőbörgő (1–9).

tovább

EZÉKIEL 13,17-23 - Nem ártatlan játék!

Az Ószövetség kizárólag ezen a helyen említ kifejezetten hamis prófétanőket. Férfi kollégáiktól eltérően ők nem csak hazugságokat hirdetnek Isten üzeneteként, hanem még mágikus rituálékat (halottidézéseket) is tartanak, és mágikus tárgyakat állítanak elő. 

tovább

2017. november 13. hétfő

Szüret

Az én Atyám a szőlőműves. (Jn 15,1)

 

tovább

Dicsérje Őt a köd is!

Minden lélek és minden létező,
hó és szélvihar, tűz és jégeső,
Dicsérjétek az Urat!

tovább