Az Alsóvárosi gyülekezet búcsúja Kóris Lajostól

LXIV. évfolyam 1. szám / In memoriam


Nagyobbat nem lehet mondani egy lelkipásztorról, mint azt, hogy gyülekezetet alapított, templomot épített. Márpedig Kóris Lajos ny. lelkésztől éppen erre emlékezve vettek búcsút 2011. március 8-án a Tetemvári templomban tartott gyászistentiszteleten az egyházmegye lelkészei és mindenekelőtt szeretett gyülekezetének, a Miskolc-Alsóvárosi gyülekezetnek a tagjai.

Ennek a gyülekezetnek volt ő 42 éven át pásztora. Pásztori munkája nem azzal kezdődött, hogy beült egy gyülekezet parókiájára és vezette tovább a gyülekezetet, mert ez a gyülekezet ő előtte nem volt, és nem volt sem temploma, sem parókiája. Ez a gyülekezet Kóris Lajos lelkész munkájával jött a napvilágra és született meg. Az 1950-es évek folyamán kezdett ennek a gyülekezetnek az alapításán fáradozni, és pedig olyan időkben, amikor a politikai hatalom célja az egyház szétszórása volt, nem pedig a gyűjtése. Ő ezzel mit sem törődve vállalta ennek a gyülekezetépítő munkának minden terhét és áldozatát. Látogatott, hívogatott, de mindenekelőtt evangelizált. Sporttelepen, romos épületekben húzódott meg a kicsiny nyájjal, és haladt lépésről lépésre a gyűjtés és alapítás fáradtságos és küzdelmes munkájában, hatalmas ellenerőkkel küzdve.

Amikor már a gyülekezet 1953-ban megvolt, hiányzott az a hely, ahol letelepedhetett volna, és otthona lehetett volna. De hiszen ebben az időben templomot építeni nem lehetett. Sikerült elérnie, hogy egy sima lakóház építésére engedélyt kapott, azzal a kikötéssel, hogy ez csak belül lehet imaház jellegű, de kívül többet, mint egy családi ház nem mutathat. És a ház megépült az ötvenes években, hogy 1961-ben a gyülekezet birtokba vehesse. Igen finom érzékkel tervezte meg az építő lelkész ennek a háznak a belső kialakítását, hogy a gyülekezet otthonosnak érezze és otthon érezhesse magát benne. Nem voltak templomra emlékeztető ablakai, de nem volt tornya és harangja sem. Majd későbben az utód kapott erre lehetőséget, hogy ablakait kicserélve a templom jellegét külsőleg is megadhassa az épületnek, sőt haranglábat is felhúzhasson mellé, melyben harangok is lehetnek. Ez csak 2008-ban történt meg. De Kóris Lajos 1989-ben már nyugdíjba ment, és gyülekezetéért aggódva, rá vigyázva utódot is maga választott dr. Szathmáry Sándorné személyében, aki férjével egyetértésben gondozza azt a gyülekezetet. Előd és utód között soha súrlódás nem volt, és Kóris Lajos továbbra is otthon volt a gyülekezetében és szolgált minden alkalommal, ha erre lehetőség nyílt.



De ki is volt Kóris Lajos, mint lelkész. Először is szenvedélyes igehirdető, aki Krisztust prédikálta, és a kegyelem evangéliumát, a bűnbocsánat üzenetét kiemelve hirdette az üdvösség útját, és építette a gyülekezet közösségét. Gondosan készült szolgálataira és azokat le is írta. Nyitottsággal figyelte a világ eseményeit, és a gyülekezetet arra tanította, hogy ebben a világban éljen, és ezt a világot Krisztusban szeresse. Bölcsen mutatott utat a legnehezebb időkben is arra, hogyan lehet a hitben megőrizni az evangéliumot minden szélsőségtől. Tanítása nemcsak a gyülekezetet érte el, de az egész egyházmegyében ismerték, mint az egyházmegye főjegyzőjét arról, hogy a teológia berkeiben is nagy jártasságot mutat, és a fiatalabb nemzedék számára világos, útmutató előadásokat tartott. Amikor 1989-ben nyugdíjba ment, és esperese a szolgálattól felmentette, ilyen szavakkal értékelte hosszú évtizedes munkáját.



„Megköszönöm, hogy mindvégig példaadó volt az igei fegyelem és hűséges sáfárság gyakorlásában. Fél évszázados működésének gazdag tapasztalataiból leckét vehettünk mindnyájan, és ezt mindig rokonszenves atyai és testvéri módon nyújtotta. Ezzel nagyban hozzájárult a Teológiáról kikerült fiatalabb lelkésznemzedékek utóképzéséhez, egyházmegyei közösségünkbe való beilleszkedéséhez. Tudakozódó felelősséggel hordozván küldetését, nehezebb időkben is keresztyén hitünk józanságával és bölcsességével megajándékozottan mutatta a járható utat, a kegyelem útját, amiért is Urunké, Istenünkké legyen a dicsőség!”



Istené legyen a dicsőség életéért és szolgálatáért, így búcsúzott tőle családja és gyülekezete. „Az igaznak emlékezete áldott”.



Dr. Szathmáry Sándorné



 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

...aki előttetek járt az úton, hogy táborhelyet keressen nektek: éjjel tűzben, hogy láthassátok az utat, amelyen mennetek kellett, nappal pedig felhőben. 5Móz 1,33

1Móz 12

Az érdeklődésig könnyen eljutunk, talán még az egyetértésig is. Az elköteleződés már keményebb dió. Pedig még az is kevés önmagában, ha az, amire igent mondunk, nem lesz életté, ha a szavakat nem követik a tettek. 

tovább

(1) „Jézus Krisztus…evangéliumának kezdete.” (Márk 1,1–8)

AZ EVANGÉLIUM KEZDETE.

– 1. Az evangélium történeti kezdeteit megtaláljuk az ószövetségi ígéretekben, a prófétai igehirdetésben (Ézsaiás 40,3), és közvetlenül Jézus fellépése előtt, Keresztelő János működésében (2–8).

tovább

1 SÁMUEL 31,1–7 - Saul halála

Ez a szövegrész nem igazán kellemes olvasmány. Olvassuk, hogy Saul és társai milyen kegyetlen halált haltak. Saul számára a halál jobbnak tűnik, mint a fogság. Nincs már reménye és megöli magát. 

tovább

2018. május 12.

Isten megáldja a hűséget

Akkor ezt kérdezte tőle az anyósa: Hol szedegettél, és hol dolgoztál ma? Áldott legyen, aki a pártfogásába vett! Ő megmondta az anyósának, hogy kinél dolgozott, és ezt mondta: Bóáz a neve annak a férfinak, akinél ma dolgoztam. Ekkor azt mondta Naomi a menyének: Áldja meg őt az ÚR, aki nem vonta meg szeretetét az élőktől és a holtaktól! Azután azt mondta neki Naomi: Hozzátartozónk ez az ember, a legközelebbi rokonaink egyike. A móábi Ruth ezt mondta: Még azt is mondta nekem, hogy járjak a szolgái nyomában, míg csak be nem fejezik az aratást. (Ruth 2,19-21)

 

tovább

Kárász Izabella: Imádkozol-e értem!

Vajon imádkozol-e értem,
Mikor leszáll a csendes alkony,
S a kis szobádban egyedül vagy,
Hogy senki már ne zavarjon.

Én úgy szeretném, hogyha akkor
Áldást kérnél rám egy imában,
Mert én hiszek az alázatos,
Buzgó, őszinte szent imákban.

tovább