„Jóságodról elmélkedünk” - Beszámoló a Gondviselés Református Diakóniai Központ elmúlt egy évéről

LXIV. évfolyam 2. szám / Abaúji Egyházmegye


Visszatekinteni és röviden számot adni az elmúlt időről nem is olyan egyszerű. Mégis örömmel teszem, és úgy érzem magam, mint a zsoltáríró, aki ezt írta: „Jóságodról elmélkedünk” (Zsolt 48,10). Isten hozzánk való jóságának és hűséges vezetésének köszönhetően adhatunk most számot a perkupai Gondviselés Református Diakóniai Központ elmúlt egy évéről.

Férjemmel négy kicsi abaúji gyülekezetben szolgálunk 1994 óta. A szögligeti gyülekezet volt egyházi iskolájának felújítására, idősek nappali klubjának kialakítására nyújtottunk be pályázatot 2008-ban. Amikor kiderült, hogy a pályázatunk nem nyert, egy kicsit elkeseredtünk. Azt mondják, ha Isten bezár valahol egy ajtót, ott mindig kinyit egy ablakot. A sikertelen pályázat tette lehetővé, hogy másként gondolkozzunk, és férjemben vetődött fel a gondolat, hogy Perkupán, a 16 évvel ezelőtt felújított parókia talán alkalmas lenne az idősek klubjának. Bezárult egy ajtó, de kinyílt egy ablak.



2009 nyarán Perkupán felmérést végeztünk, hogy amennyiben létre jönne egy idősek nappali klubja, lennének-e jelentkezők, akik élnének a klub adta lehetőségekkel. A presbitériummal úgy határoztunk, amennyiben lesz 30-40 jelentkező, akkor hozzáfogunk a régóta üresen álló parókia átalakításához. A beiratkozási szándéknyilatkozatot 71 perkupai lakos juttatta el hozzánk. Az idősek nagyszámú jelentkezését látva a presbitérium határozata alapján elkezdődött a parókia új rendeltetésének leginkább megfelelő, a működési engedély megszerzéséhez szükséges átalakítása. 2010 tavaszára befejeződött az épület átalakítása, és a Gondviselés Református Diakóniai Központ 2010. május 25-én a működési engedély birtokában hivatalosan megnyithatta kapuját, és elkezdődhetett Szögligeten 10 ellátottal a házi segítségnyújtás is.



Első napunkat a templomban hálaadó áhítattal kezdtük, ahol az akkor még csak négy munkatárs esküvel is elkötelezte magát az idősek közötti diakóniai munkára. A Diakóniai Központ hétfőtől péntekig reggel 8 órától délután 4 óráig tart nyitva. Minden nap 9 órától reggeli áhítattal kezdjük a napot. Elolvassuk a bibliaolvasó kalauz által kijelölt ószövetségi és újszövetségi igeszakaszt, énekelünk, imádkozunk, és az Igéről beszélgetünk. Naponta 10 órától különböző programokkal igyekszünk a klubtagok kedvében járni. Ezek a programok mindig egy hétre előre elkészülnek, és előző hét pénteki napján eljuttatjuk minden klubtagunk otthonába, hogy ki-ki előre eldönthesse, melyik alkalmon, milyen foglalkozáson szeretne részt venni. A programok változatosak, vannak előadások, melyeket alkalmanként meghívott vendégek tartanak, kézműves foglalkozások, filmklub, közös kirándulások, színházlátogatások és sok más egyéb, melyekre e rövid cikkben nem tudok kitérni. Az idősek klubjában jelenleg 3 munkatárs dolgozik, és 75 ellátottunk van.



A falusi életre egyre inkább jellemző a települések elöregedése, ezért fontos az idősekről való gondoskodás, amelyre egyre többen igényt tartanának. Az induláskor még csak Szögligeten működő házi segítségnyújtásban jelenleg 15 munkatársunk 10 különböző településen 136 ellátottat gondoz. Olyan idősekről gondoskodnak, akiknek koruk, betegségük folytán (s mert gyermekeik elköltöztek, és nincs helyben más segítségük) szükségük van erre a diakóniai szolgálatra és igénylik a segítséget. Házi segítségnyújtás keretében biztosítjuk az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, segítjük az önálló életvitel fenntartását, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartását.



A házi segítségnyújtás és idősek klubja egyaránt jó lehetőséget nyújt arra, hogy a Krisztustól kapott szeretettel odafigyeljünk a rászorulókra, segítséget nyújtsunk az egyre nehezebbé váló falusi élet nehézségeinek a leküzdésében. Sokszor a legegyszerűbb dolgok is nehézséget okoznak (pl. bevásárolni annak, aki már bottal is nehezen közlekedik), amiben a gondozók örömmel és szívesen segítenek.



A diakóniai központ elmúlt egy évében Isten számtalan örömmel ajándékozott meg bennünket: munkatársakat, klubtagokat és ellátottakat egyaránt. A Jelenések könyve azt tanítja: „Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.” Istenünk nevének magasztalására május 29-én ünnepi hálaadó istentiszteletet tartunk, amelyen az igét Csomós József püspök úr fogja hirdetni, és Baksy Mária esperes asszony vezetésével tesznek esküt a diakóniai központ új munkatársai a Krisztustól kapott szeretetszolgálatra.



Amikor Józsefet eladták testvérei és Egyiptomba került rabszolgaként, nem is gondolta, hogy milyen csodálatos szabadulást készített el ez által Isten. Amikor a szögligeti pályázatunk nem nyert, még mi sem gondoltuk, hogy Isten több és nagyobb feladat véghezvitelében fog megsegíteni bennünket. E sorok írásakor arra készülünk, hogy újabb 25 munkatárssal és az egyházmegye gyülekezeteiben újabb ellátottakkal bővüljön a diakóniai központunk. Még sok feladat, kérdés és megoldásra váró gond áll előttünk, de hisszük, hogy Krisztus parancsának engedelmeskedve szolgálhatunk azoknak, akikről Jézus így szólt: „Bizony mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”



Azzal kezdtem beszámolómat, hogy Isten bezárt előttünk egy ajtót, és kinyitott egy ablakot. A szögligeti pályázatot újra benyújtottuk, és Isten a bezárt ajtót kinyitotta, a pályázatunk nyert, s reményeink szerint ez év őszén megnyithatja ajtaját a Szögligeti Idősek Klubja is.



Kölönte Sándorné lelkipásztor, Perkupa

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább