Debreceni diákok Ózdon, Sajókazán és Sajóivánkán
LXIV. évfolyam 2. szám / Borsod-Gömöri EgyházmegyeÁprilis 3-án, vasárnap a Debreceni Hittudományi Egyetem hallgatói látogatták meg gyülekezeteinket, és szolgálatukkal erősítették hitünket.
Dr. Hodossy-Takács Előd egyetemi docens, rektorhelyettes és dr. Gonda László egyetemi docens vezetésével érkeztek a diákok vasárnap délelőtt először Ózdra, ahol a gyülekezet örömmel és szíves vendéglátással fogadta a szolgálattevőket. Igehirdetéssel, énekekkel, verssel és az egyetem bemutatásával gazdagították együttlétünket. Majd Sajókazára indultunk tovább, ahol a kazai gyülekezet ebéddel várta a vendégeket. A diákok között köszönthettük Mérten Nikolett kedves ifjú testvérünket, aki a hittudományi egyetem hallgatója, és hazaérkezett Sajókazára, szülőfalujába és gyülekezete közösségébe. Évfolyamtársai számára is öröm volt meglátni a szép műemlék templomot, a család közösségét és a lelki testvéreket, ahonnan elindult Mérten Nikolett a hitélet útjára, és megkezdte a felkészülést, hogy a jó Isten szolgálatába álljon. Ezúton is megköszönjük neki, hogy megszervezte a kiszállást, és elmondjuk, hogy Isten iránti hálaadással és büszkén láttuk őt a vendég szolgálattevők közösségében. A sajókazai istentisztelet után a találkozás öröme Sajóivánkán folytatódott. A templomi szolgálatot követően a parókia épületében ültünk asztalhoz és éltünk a gyülekezet által készített szeretetvendégség javaival.
A nap végén jó volt hálát adni a kegyelemes Istennek, jó volt látni az ifjúság szolgálatban megtalált örömét, a gyülekezeteknek a szolgálatért való hálás lelkületét. Jó volt újra találkozni azokkal, akik már legációban jártak e gyülekezetekben, és azokkal is, akik most jártak először ezen a vidéken. Adja az Úr, hogy sok ilyen áldott találkozásnak lehessünk még részesei.
Bundzik Attila lelkipásztor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
