Konferenciaközpont és erdei iskola Jósvafőn

LVII. évfolyam 2. szám / Abaúji Egyházmegye

Jósvafő község az Aggteleki Nemzeti Park szívében helyezkedik el, a településen élő reformátusság lélekszáma gyermekekkel együtt mintegy 220 fő.


 

A 20. század első éveiben épült, felújított parókia a falu közepén található nagy udvarral, közösségi és foglalkoztató épülettel. A korábban gyermektáboroztatásra használt épületegyüttes felújítására 1997-2000 között került sor egyházmegyei támogatással, gyülekezeti önrésszel, Phare pályázat keretében. Jelenleg JÓSVA ERDEI ISKOLAI BÁZISHELY és REFORMÁTUS OKTATÁSI CENTRUM néven működik alapítványi formában.


Három nagy szobában összesen 32 férőhely van. Minden szobához külön vizesblokk tartozik. Hideg étkeztetésre, tea és kávé főzésére teakonyha áll rendelkezésre, az egyéb étkeztetéseket vendéglőben bonyolítjuk.


Az intézmény szorgalmi időszakban erdei iskolaként üzemel, ezeket a programokat (egyházi iskolák számára is van program) Berecz Béla egyházfi szervezi és jegyzi, a nyári gyermek és ifjúsági konferenciákra Hangó István lelkipásztornál lehet jelentkezni. Ezekre az alkalmakra nagy szeretettel várjuk a Tiszáninneni Egyházkerület gyülekezeteinek gyermekeit, ifjúságát.


Érdeklődni és jelentkezni a 48/503-223-as telefonszámon lehet.


Hangó István


lelkipásztor


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább