Bemutatkozik a Kollégium új vegyeskara
LXIV. évfolyam 2. szám / IntézményeinkEzzel az igeverssel hívogattuk a Sárospataki Református Kollégium valamennyi énekelni szerető tagját vegyeskarunk első alakuló próbájára, melyet 2011. február 1-jén tartottunk.
Bár a Kollégium mindhárom oktatási intézménye, mind az általános iskola, mind a gimnázium és a teológia is büszkélkedhet kórussal, mégis erős késztetést és vágyat éreztünk arra, hogy egy kórus közösségében kiábrázolódjon a Kollégium teljes egysége. Így a többünkben felmerülő közös éneklésre és szolgálatra való igény hívta életre a Sárospataki Református Kollégium Vegyeskarát. A kórusban egyaránt otthon érezhetik magukat a teológia oktatói és hallgatói, a gimnázium tanárai és diákjai, valamint a Kollégium lelki és intézményi vezetői. Az együttes ereje épp tagjaink sokféleségében, de céljaink egységében van. Szeretnénk megtapasztalni Isten szeretetét ebben a közösségben, szeretnénk szolgálni intézményeinkben és Kollégium vonzáskörzetében élő gyülekezetekben. Nagy örömmel és izgalommal készülődtünk első szolgálatunkra, ahol 2011. április 11-én, a mádi gyülekezet istentiszteleti közösségében vehettünk részt. Az igehirdetés és az éneklés szolgálatában egyaránt megtapasztalhattuk Isten minket is formáló, áldó szeretetét, és reménységet kaptunk a folytatáshoz is. Továbbra is bizakodunk abban, hogy kórusunkat nem csupán emberi erőfeszítések, hanem Isten maga hívta életre és fogja életben tartani.
Beidek Adrienn
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
