Most még tükör által, homályosan…

Csodák márpedig vannak! Ismételten megkaptam ennek a hihetetlennek tűnő mondatnak a valós, kézzel fogható bizonyítékát tegnap. Ez akkor történt, amikor a Jókai Mór Református Általános Iskola hetedikeseinek tartottunk foglalkozást. Azért nem mondom, hogy órát, mert annál több és másabb volt. Kötetlenebb, a merev iskolai keretektől mentes, sokkal mozgalmasabb és sokkal hangosabb. Ez is volt a célom, hogy más legyen, és ezáltal is maradandó nyomot hagyjon a gyerekekben. A feldolgozás menetétől talán csak a téma volt érdekesebb: „A testkép”. De csak szép sorjában, kezdjük az elején!

2010 őszén azon örömteli hír fogadott bennünket, hogy a Tiszáninneni Református Egyházkerület nyertese lett egy Egészségmegőrző és egészségnevelési pályázatnak. Ez páratlan lehetőséget rejt az ifjúság körében, konkrétan a 13–18 éves korosztályban. Mindennek működtetéséhez a csatlakozó intézmények adnak teret, így a miskolci Jókai Mór Református Általános Iskola és AMI, a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda, a Lévay József Református Gimnázium, illetve a Fáy András Szakközépiskola. A tevékenység nem csupán a diákokat érinti, hiszen egészséges lelkületű gyermekeket csak egészséges lélekkel élő pedagógusok tudnak nevelni. Ha igazán belegondolunk, láthatjuk, hogy a pályázat lehetőségeinek tárháza nagyon széles körű, mert az ifjúság mellett lehetőséget biztosít az őket tanító-nevelő tanári gárdának lelki egészségük megszilárdítására – de ha kell –, helyreállítására, visszanyerésére. Lehetőségük van szupervízióra, esetmegbeszélésekre, lelki életük karbantartására, személyes konzultációkra. Számomra igazi, szívből jövő örömet jelent ennek a csapatnak a tagjaként élni és tevékenykedni.

Biztosan ezért volt, hogy nagy reményekkel indultunk el a Jókai Mór Református Általános Iskolába a minap, amikor abban a páratlan és csöppet sem „veszélytelen” lehetőségben volt részünk, hogy a hetedik évfolyamnak – ez 52 hetedikes tanulót jelent, és akinek van illetve volt kamaszkorú gyermeke, most érti, miért is írtam, hogy ez nem veszélytelen vállalkozás – megtarthattuk a testkép témájában a foglalkozást. Komoly, gondos tervezőmunka előzte meg ezt az alkalmat, melyben olyan feladatok sorozatát állítottuk össze, ami izgalmas és mozgalmas, és nem hagyja lankadni egy pillanatra sem az amúgy is villámgyorsaságra képes kamasz figyelmet és gondolkodást. Tudtam jól, nem egyszerű rávenni a kamaszokat, hogy magukba nézzenek, nyilvánosan magukkal foglalkozzanak, és éppen itt történt, történtek a csodák, amikor a ráismerés örömével a szemükben tudatosult mindaz az ismeret, amit nagy valószínűséggel eddig is tudtak, most „csupán” más megvilágítást kapott.

A meglepetés már akkor úrrá lett rajtuk, amikor a csoportfoglalkozáshoz berendezett tanterembe úgy léphettek be, ha húztak a borítékból egy képet, ami meghatározott asztalhoz osztotta be őket. Az asztalok elnevezése, úgy mint gyorsételek, magvak, gyümölcsök, zöldségek stb. szintén tudatos volt, mert az egészséges táplálkozásról szóló foglalkozássorozatot készítette elő. A zsongás nemhogy elült volna, inkább erősödött, amikor kaptak egy kanalat, amivel az volt a feladatuk, hogy minden oldalról és irányból jól nézzék meg magukat. Volt, aki hangosan felnevetett, volt, aki elszörnyülködött, de olyan is akadt, aki női hiúságától indíttatva kihasználta az alkalmat, és megigazította frizuráját. Közben folyamatosan kérdésekkel bombáztam őket.

- Mit láttok? Milyen ezt látni? Mit mutat, milyen formát? IGAZNAK LÁTOD, AMIT MUTAT? Miből gondolod, honnan tudod, hogy a valóság nem olyan?

Sok-sok válasz érkezett a sok-sok kérdésre.

- Jujj! – és, hogy – Nem tetszik, ez nem én vagyok! – Ez nem lehet, ez domború!

Egy tüneményes, okos kisfiú rávezette társait, hogy azért látják magukat olyannak, mert a görbe tükör játszik velük, a domború és homorú felülete a kanálnak ehhez mérten torzította el arcukat.

A válaszok sorjázása közepette egy roppant furcsa, sematikus emberalakokkal teli rajzot kaptak a tanulók, hogy amint vége a torz képek okozta „panaszáradatnak”, azonnal újra lefoglaljuk figyelmüket a következő teszttel. A feladat az volt, hogy jelöljék be a sematikus emberalakok sorozatában, hogy milyennek látják magukat, illetve a velük csoportban együtt dolgozó társaikat.

A tesztet azért végeztük, hogy meglássuk, saját külső testképükkel mennyire vannak tisztában. Az értékelés meglepő és nagyon jóleső eredményeket hozott, sokaknak egyezett az önmagáról benne élő külső testképe azzal, amit a többiek tükröznek felé. Az öröm és a siker jóleső érzése jelent meg sok kamasznak az arcán az értékelést követően, mikor a bennük élő tudás megegyezett a visszajelzéssel. Majd elkezdtük kivesézni, honnan is van bennünk ez a tudás, mi a külső és belső testkép jelentése, s hogy mi is az a belső tükör, amiben mindez megjelenik számunkra, mikor tiszta, mikor és mennyire homályos.

Ezeknek tisztázásához a csoportok külső és belső tulajdonságokat gyűjtöttek és írtak saját kezűleg szókártyára, és tették fel a táblára a tetszik/nem tetszik, illetve a szimpatikus/nem szimpatikus felírások alá.

Megbolydult az osztály, a pergő ritmus azt eredményezte, hogy tanulók sokasága adta egymásnak, az egyre kevesebbnek tűnő helyet mind a tanteremben, mind pedig a táblán. Szókártyák hada lepte el a táblát, tényleg tűt sem lehetett volna közéjük tenni. Csodás volt látni, milyen aktívan dolgoznak, és hogy a pozitív tulajdonságok többségben vannak! Először a szépet veszik észre, a jót, és az eszükbe is ez jut elsőnek. Megható ez a tisztaság, komoly felelősséget tesz a vállunkra, hogy az Úrtól kapott ajándékként sáfárkodjunk vele, megőrizzük, és erre építsük jövőnket.

Nem is hittem, hogy ennyire telitalálat lesz a lezárásként kitalált jövőbe mutató feladatom. Borítékot kaptak, amelyben egy olyan papírt találtak, melynek egyik oldalára azt írtam legfelülre: „Ilyennek tartom magam”, alatta pedig külső és belső tulajdonságoknak kihagyva hely. Ezután meg kellett fordítani a papírlapot, ahol fent, középen az állt, „Amilyen szeretnék lenni”.

- Képzeld el, hogy 10 év múlva, amikor a továbbtanulás, az egyetemi évek után kilépsz a nagybetűs életbe, milyen szeretnél lenni! Milyen felnőtt szeretnéd, hogy váljon belőled?

Halk morajlással teli percek következtek, és amíg dolgoztak, kiosztottam mindenkinek borítékot.

- Ha készen vagytok, hajtsátok össze a papírt és tegyétek a borítékba, ragasszátok le! Írjuk rá a 10 év múlva következő dátumot: 2021. május 9.

Volt, aki elmosolyodott, volt, aki elgondolkodott. Mi is lesz 10 év múlva…?

Olyan jó lenne, ha tudnánk erre válaszolni! De nem tudunk! Éppen ezért is óriási a felelősségünk a fiatalokkal, a felnövekvő nemzedékekkel szemben, mert rajtunk áll, hogy milyen felnőttekké válnak. Ez a foglalkozás, ez a pályázat ezért is hatalmas lehetőség! Segíthetjük egy lelkileg jól levő gyerekcsapat kirepülését, akik jobbá tehetik majd saját világukat s a másokét is. A jólét úgy az igazi, ha jól léttel párosul.

Az Úr áldása legyen gyermekeinken, hogy mindez megvalósulhasson!

S.V.I.