Több mint 1000 cikk a Sárospataki Református Lapok digitális archívumában
LXIV. évfolyam 2. szám / MisszióNemrég kénytelen voltam leporolni otthoni gyűjteményem a Sárospataki Református Lapok korábbi számaiból, mivel határozottan emlékeztem egy általam keresett cikk megjelenési dátumára. Emlékezetem persze megcsalt, így több újságot is átlapoztam, mire megoldottam a rejtélyt és megtaláltam, amit kerestem. „Nekem könnyű dolgom van” – mondhatja a Kedves Olvasó, hiszen szerkesztőként a keresett cikkeket a számítógépen is könnyen megtalálhattam volna.
Örömmel adunk hírt arról, hogy ezentúl erre minden érdeklődőnek lehetősége van, hiszen elkészült a Sárospataki Református Lapok digitális archívuma. Az adatbázis a 2003 óta készült újságok anyagát őrzi és bocsájtja az internetet böngészők rendelkezésére a tirek.hu portálon. Így több mint 1000 cikk között böngészhetnek azok, akik hasonló cipőben járnak velem, azaz korábban megjelent írások között szeretnének kutakodni. A honlapon lehetőség van arra, hogy csak adott rovatokban megjelent cikkekre keressünk rá, vagy akár egy konkrét szám összes cikkét is gyorsan átfuthatjuk a böngészőnk segítségével. Emellett az egyes lapszámok letölthetőek pdf-ben, és a mára egyre inkább elterjedő, modern ún. lapozható formában is böngészhetőek. Így mostantól a legfrissebb szám kivételével - melyet szándékosan sosem fogunk párhuzamosan publikálni - mára elérhetővé tettük az eddig csak nyomtatott formában közölt írásokat. A Sárospataki Református Lapok legfrissebb számának ajánlója és a korábbi számok digitális archívuma elérhető közvetlenül a http://www.srl.tirek.hu/ címen, vagy a tirek.hu felső, vízszintes menüsorában az újság nevére kattintva.
Az archívum használata természetesen nem léphet annak a sajátos érzésnek a helyébe, melyben éppen most is részesül a Kedves Olvasó: számítógépzúgás és monitor jelenléte nélkül csöndes nyugalomban átadni magunkat az olvasás természetes és lelket gazdagító örömének.
Rácsok András
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
