Megjelent Horváth Barna Amerikából jöttünk című könyve
LXIV. évfolyam 2. szám / AjánlóDr. Horváth Barna munkáiból könyvsorozat készül. Egy tizenöt kötetesre tervezett életműsorozat, melyben prédikációi és teológiai írásai mellett kéziratban maradt vagy könyvben publikálatlan művelődés- és irodalomtörténeti, helytörténeti, szépirodalmi munkái mellett beszédei, újságcikkei, önéletírása, már kötetben megjelent dolgozatai is helyet kapnak majd.
Elsőként az Amerikából jöttünk – Adalékok a United Presbyterian Church (USA) és a Tiszáninneni Református Egyházkerület kapcsolatainak krónikájához című könyv kerül az olvasó elé. Ebben különféle műfajú írások, dokumentumok, fényképek, levelek elevenítik fel a Tiszáninneni Református Egyházkerület és a missouri, illetve kentuckyi presbiteriánus egyház kapcsolatainak kezdeteit. Kürti László visszaemlékezése szerint ez a rendszerváltozás előtti „hídépítés” amerikai kezdeményezésre történt, az országos vezetőség a missouri egyházkerületet jelölte ki a kapcsolatfelvételre, zsinatunk elnöksége pedig a tiszáninneni egyházkerületet választotta ki partnerül. Ez a kapcsolat 1985-ben jött létre, és a mai napig él.
Az Egyesült Államokba látogató első magyar csoportok tagjai voltak: Kürti László püspök, Mészáros István egyházkerületi főjegyző és felesége, Benke György, Kádár Zsolt, ifj. Kocsis Attila, Szabó Sándor, valamint Horváth Barna lelkipásztorok.
Amerikai részről Anderson M. értékesítési ügyintéző, presbiter, Wilkie O’Brien moderátor, Jack E. Weller, Sarah Penick, továbbá John M. Mulder, a louisville-i teológia elnöke és Milton Joe Coalter könyvtárigazgató voltak a főszervezők. A vendéglátók köre azonban sokkal szélesebb volt. A kötetben olvasható 1987-es, irodalmi igénnyel megírt Útinapló tanúsága szerint kiterjedt a legkülönbözőbb foglalkozású emberekre. Az amerikai partner egyház tevékenysége azonban nemcsak abban nyilvánult meg, hogy meglátogattak itteni gyülekezeteket, illetve vendégül láttak magyar lelkipásztorokat országukban, hogy ezzel is elősegítsék a két nép közeledését, egymás megismerését. Ennek a kapcsolatnak kézzel fogható eredményei is voltak. A kötetben a sajószentpéteri Nagytemplom 1987-es renoválása, illetve a Sárospataki Református Kollégium újraindulásának támogatása kerül szóba.
A könyv írásai, illusztrációi és dokumentumai felvillantják ezeknek az egyháztörténeti szempontból is érdekes utazásoknak a részleteit.
(Amerikából jöttünk, Horváth Barna életműsorozata 1. AmfipressZ, Budapest, 2011. ISBN: 978-963-8230-12-6. 208 oldal.)
További információ:
Horváth Barnabás Dávid, szerkesztő,
kollegiumblues@freemail.hu
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
