A Pásztor és a pásztorok

Hollandiában igazi pásztort már csak a skanzen falumúzeumában lehet látni, másutt a villanypásztor vigyáz a juhokra. Magyarországon és Erdélyben még vannak igazi pásztorok, azért itt jobban értjük a Biblia szóhasználatát, amikor átvitt értelemben pásztorokról beszél.

Szép kép ez, mert ahogy a pásztor vezeti, megvédi és számon tartja a juhait, a gyülekezet pásztora is ilyesmit tesz az emberekkel. Mégis, mivel ez képes beszéd, könnyen félreértjük. Rögtön a gyülekezet lelkipásztorára gondolunk. De milyen képet ad az Újszövetség? Talán érdemes egy kicsit ‘leporolni’ a pásztorokról szóló újszövetségi képet.

Jézus magát a jó pásztornak nevezi. Nagyon szép kép ez, amelyben érződik Jézus szeretete és ereje. Ő ezt a képet az Ószövetségből tanulta. Az embernek nem kell félni, még a halál völgyében sem, ha hiszi, hogy van Isten, aki neki mindig a legjobbat keresi (Zsolt 23).

Jézus ezt a pásztori feladatot adta Péternek is: „Legeltesd az én juhaimat!” (Jn 21,17). Ennek az eseménynek a hatása visszhangzik Péter levelében, amikor ő ezt a feladatot továbbadja a gyülekezet presbitereinek (1Pt 5,2). De az Újszövetség mintha tartózkodna is egy kicsit attól, hogy embereket pásztoroknak nevezzen. Mert maga Jézus marad a főpásztor, aki visszajön (1Pt 5,4), a nagy pásztor, aki feltámadott a halálból (Zsid 13,20). Jézus marad az első, akkor is, ha emberek Jézus nevében pásztorként szolgálnak.

Kik azok az emberek, akik Jézus nevében legeltetik az Isten nyáját? Itt mindig többes számban beszél az Újszövetség: a presbitereknek kell végezniük ezt a pásztori munkát. Mindig egy szélesebb kör vezeti, tartja számon, védi a gyülekezetet (ApCsel 20,28; Ef 4,11; 1Pt 5,2). A legjobbat keresik a gyülekezeti tagoknak, ami egyébként nem azt jelenti, hogy mindig azt adják, amitől az embernek jó érzése lesz. Gondoljunk csak a 23. zsoltárra, ahol a csendes vizek mellett a pásztor botja is jelen van.

Doedens Jaap