150 esztendő - Ünnep Hernádszurdokon

Megtelt a hernádszurdoki református templom 2011. július 17-én 14 órakor. Olyannyira, hogy még pótszékeket is kellett behozni. A vendégek, elszármazottak és a helyi kis gyülekezet tagjai elcsendesedtek, amikor megkezdődött az istentisztelet.

A sokfelől érkezett emberek szíve ebben a templomban összeforrt. Ősz hajú, megfáradt, idős lelkek és erős, élettel teli fiatalok, asszonyok és férfiak, közéleti személyiségek és hétköznapi emberek, egyházi vezetők és lelkipásztorok együtt énekeltek, imádkoztak és hallgatták az igehirdetést, az előadásokat, beszámolókat, az egykor itt élt elszármazottak kedves emlékeit, míg a problémák, a rohanó világ követelései a templomajtón kívül rekedtek. Az istentisztelet és a megemlékezés fénye, ragyogása, kiszorította Isten Házából a sötétséget. Átléptünk egy másik világba, ahol nem számított az idő. Annyira nem, hogy három óra telt el a zárszóig.

A három óra magában foglalta Orémus Zoltánnak, az Abaúj-Tornai Egyházmegye esperesének prédikációját, Panyuscsik Jánosné nyugalmazott iskolaigazgató történeti áttekintését, Varga Józsefné polgármester asszony beszámolóját a jelen helyzetről, a holland testvérgyülekezet köszöntését, melyet Albert Jansen adott át, Sándor Endréné nagytiszteletű asszony kedves szavait, Kovács Gábor professzor úr visszaemlékezéseit, a meghívott vendégek és lelkészek köszöntését is. Az elszármazottak képviseletében Thuróczy Jánosné mondott köszöntőt, és egy szép református zászlót adományozott, Buchala István és Homoki János gyönyörű zeneszolgálattal gazdagították a közösséget, Krakkai András gondnok úr köszönet nyilvánított és átadta a kiemelt vendégeknek készített ajándékokat. Széll Alexandra Csiha Kálmán „Szeressétek a templomot!” című versét szavalta, Szabó Sándorné népi iparművész pedig arról a kiállításról beszélt, melynek anyagát ő készítette, gyűjtötte, és amelyet a parókián lehetett megtekinteni. Ugyanitt Bodnár Tamás tárgyi gyűjteménye és Kovács Gábor fotói is láthatóak voltak. A Himnusz eléneklése után a parókiaudvaron folytatódott tovább az ünnepség. A finom ételek elfogyasztása közben lehetett beszélgetni, ismerkedni, emlékeket felidézni. A templom tortáját felszeleteltük, körbe adtuk, és mindenki ehetett belőle egy szeletet.

Sokáig sorolhatnám a neveket: ki, mit tett hozzá ehhez az ünnepséghez. Egy biztos, mélyen megérintette a figyelmesen hallgatókat a viszontagságos 150 esztendő története. A gyakori tűzvészek alkalmával számtalanszor kellett újrakezdeni az életet a semmiből. Ez a falu és gyülekezet szó szerint hamvaiból éledt újra és újra, mint a főnix madár, hiszen volt olyan időszak, amikor két év alatt 13 tűzvész semmisítette meg az értékeket, házakat, a parókiát, templomot. Mégis újraéledt a falu, a gyülekezet és magasra emelkedett, ma is létezik, és Isten kegyelméből még sokáig szól a harang és a prédikáció.

Kovács Balázs lelkipásztor