Ünnep Tetemváron

LXIV. évfolyam 3. szám / Borsod-Gömöri Egyházmegye


Az elmúlt időszakban több kiemelkedően jeles esemény résztvevői lehettek a Miskolc–Tetemvári Egyházközség tagjai, melyből most kettőt szeretnénk kiemelni: pünkösdkor a kassai testvérgyülekezet kórusát láttuk vendégül, szeptember 18-án pedig a tető felújításának elkészülése alkalmából hálaadó istentiszteletet tartottunk.

2011. június 12-én pünkösd vasárnap délután 4 órától zenés istentiszteleten volt vendégünk a Kassai Református Gyülekezet vezetője, Orémus Zoltán és a gyülekezet Laudate Dominum kórusa, Kovácsné Palcsó Edit karnagy vezetésével. Ez alkalommal a két templom kórusa együttesen szolgált az istentiszteleten.



A gyülekezetek első találkozása 2010 adventjében történt, amikor is a miskolci csapat vendégeskedett Kassán. Az igei szolgálatot Fehér Norbert nagytiszteletű úr végezte, a két kórus már akkor is közösen énekelt, és a közös koncert utáni séta a kivilágított, karácsonyi zenét árasztó, fehér lepelbe burkolózott kassai főutcán, a szeretetvendégség, a közös éneklés mindannyiunk emlékezetében a mai napig élesen él. Ezért is volt oly csodálatos az újratalálkozás öröme, mely ezúttal a napsütötte Miskolcon ért minket. Az Úristenre való vágyódás itt is betöltötte szívünket, hisz pünkösd ünnepét ültük, s az újjáteremtő, vigasztaló Szentlélek áradását mindannyian megtapasztalhattuk: az igei szolgálat és a kórusok éneklése egyaránt a lelki töltekezésre való alkalmak voltak.



Talán mindannyiunk nevében mondhatom, hogy rendkívül fontosnak érezzük testvéri kapcsolataink gondozását, ápolását, s erre a közös kapocs, a zene nyelve és szeretete kiváló alkalmat nyújt. Valljuk: „Bis orat, qui cantat”, azaz „Aki énekel, kétszeresen imádkozik.”



2011. szeptember 18-án 9.30-kor hálaadó istentiszteletre került sor. A szívüket ünnepi díszbe öltöztető gyülekezeti tagok zsúfolásig megtöltötték a templomot. Jó volt látni, ahogy az imáiban oly sokszor csak a kérésekig eljutó embertársadalom végre hálát adni, dicsőíteni gyűlik össze. Az egész templomteret betöltötték, zengtek a református énekek. A lélek zenei megmerítkezésében szerepet játszott a Miskolci Deszkatemplom Gyülekezeti Kórusának szolgálata, Orosz–Tokár Edina karnagy vezetésével, a zengő orgonaszóért pedig Varga László orgonaművészt, gyülekezetünk kántorát illeti dicsérő szó.



Volt okunk az ünneplésre, hiszen egy olyan gyülekezet, amely kénytelen volt végignézi templomának elpusztulását, hálás szívvel gondolhatott arra, hogy Isten segedelméből, támogató Szentlelkének ereje segítségével újraépülhetett ez a hajlék, és most, 12 év elteltével a tetőszerkezet felújítása is megtörténhetett. Az igét Gazda István mezőcsáti lelkipásztor hirdette. A liturgiában segédkezett: Bodáné Falucskai Ilona beosztott lelkész. Köszöntéseket hallhattunk Szabó Dániel tiszteletbeli presbitertől, a Református Presbiteri Szövetség elnökétől, Péter Andrástól, a Diósgyőri Református Egyházközség lelkészétől, Pintér Zoltán sáfársági gondnoktól és Fehér Norbert nagytiszteletű úrtól. Az útravalót, melyet hazavihettünk magunkkal, az evangélista szavaival tudnám összefoglalni: „Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek.” (Lk 12,31)



Orosz-Tokár Edina karnagy



 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább