Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumából, Általános iskolájából és Diákotthonából

LXIV. évfolyam 3. szám / Intézményeink


Lelki feltöltődést biztosító alkalmak várták iskolánk diákjait a nyári szünet idején is

A nyári időszakban az iskolánkban tanuló diákok korcsoportoknak megfelelően vehettek részt különböző egyházi rendezvényeken és nyári táborokban. Természetesen ezek az alkalmak a lelki feltöltődésre is lehetőséget biztosítottak. Az általános iskolások erdei táborban, az iskolai kórus tagjai pedig Balatonszárszón voltak augusztus utolsó napjaiban, ahol idén első alkalommal került megrendezésre a kórustábor. A Kisrefi felső tagozatának tanulói közül húszan immár második alkalommal tölthettek el egy mozgalmas hetet az Aggteleki Nemzeti Parkban lévő Jósvafőn táborozással. Kihasználták a gyönyörű időt és kirándultak, barlangásztak. A szomszédos faluban – Szinpetriben – megnézték a világ legnagyobb könyvét, mely egy víz által hajtott papírmalom szomszédságában található. Megcsodálhatták a természet alkotta cseppköveket, és bátorságukról is számot adhattak az éjszakai túra során. A Nemzeti Park területén, a Jósvafő melletti fennsíkon, éjszaka meglátogatták a több mint száz főt számláló hucul ménest. Jó idő lévén pancsolhattak a Jósva-patakban, és különböző természettel kapcsolatos játékokat játszhattak. Az ilyen játékokon keresztül sok következtetést, megállapítást tehettek a környezettel, annak védelmével kapcsolatban, saját szemükkel láthatták azokat a karsztformákat és jelenségeket, melyekről természetismeret és földrajz órákon tanultak. A nyár egyik legsikeresebb rendezvénye a Csillagpont Találkozó volt, ahová iskolánk pedagógusai családjukkal együtt kísérték el a gyerekeket, de ott voltunk Kiskunhalason a Kárpát-medencei Református Középiskolák Találkozóján is.



 



Sikeres pályázatok és felújítások intézményünkben a színvonalasabb oktatás érdekében



Számos kisebb-nagyobb felújítás történt a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában, Általános Iskolájában és Diákotthonában a nyár folyamán. Pályázati és fenntartói segítséggel, az öregdiákok jószívű adakozói támogatásával idén a Kossuth Internátusban ablakcserére került sor, korszerűbb lett a fűtés és megújultak a vizesblokkok, valamint a többi épületen is elvégezték a szokásos állagmegóvási munkálatokat. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően még színvonalasabb oktatást nyújthatnak majd tanulóinknak, hiszen szeptember első hetében tizennégy interaktív táblával és a hozzá tartozó tantervi csomagokkal bővült az intézmény eszköztára.



Tanévnyitó ünnepség



2011. augusztus 31-én a református templomban került sor a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona tanévnyitó ünnepélyére. A 2011/2012-es tanévben 138 új diák jelentkezett az intézménybe. A hagyományokhoz híven az istentisztelet után Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó igazgatónő köszöntőjével folytatódott az ünnepség. Az intézmény vezetője ünnepi beszédében kiemelte, hogy a jelentkezési ráta az elmúlt évekhez képest jó, az emelt szintű nyelvoktatás iránti érdeklődés újra visszatért a magas százalékos arányhoz. Többek között a magas szintű idegen nyelv- és informatikaoktatás az, ami miatt továbbra érdeklődnek a történelmi intézmény iránt. A tanévnyitón való közös együttlét és a szent elhatározás, hogy az egyházi intézmények szolgálják a református közoktatás ügyét, valamennyiünket megerősít, nemcsak Magyarországon, hanem a Kárpát-medencében is. Éppen ezért mondhatjuk, hogy intézményünk megfelel a változó világ kihívásainak, a modernség és a mögötte érezhető hatékonyság követelményeinek, ugyanakkor a hagyományos értékek bemutatása biztonság és kapaszkodó is egyben, melyre korunk emberének épp a világ gyors változása mellett egyre erősebb az igénye.



Az intézmény vezetője az is elmondta, hogy a tervek között szerepel egy emelt szintű testnevelési csoport beindítása is a meglévő egyéb emelt szintű képzések mellett. A tanévnyitó ünnepségen részt vettek az intézmény általános iskolájába járó diákok is. Az idei tanévnyitás érdekessége, hogy szeptembertől teljes az általános iskolai képzés, már nyolcadikosok az első kisrefisek! Az általános iskolai oktatás bevezetése óta először ballagnak majd itt is, nekik is szól majd a csengő.



 



Felvételi előkészítő indul a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában



A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona felvételi előkészítőt indít magyar nyelv és irodalom, valamint matematika tantárgyakból, melyekre 2011. október 6-ig lehet jelentkezni a Sárospataki Református Kollégium titkárságán személyesen, telefonon vagy e-mailen. Az előkészítő anyaga igazodik a központi kompetenciaalapú felvételi követelményekhez. A jelentkezők a szaktanárok irányításával áttekinthetik a leglényegesebb feladattípusokat, megoldási stratégiákat, gyakorlatokat és tanácsokat kaphatnak a szóbeli elbeszélgetésekhez is. Az előkészítő foglakozások ingyenesek és 14 órát foglalnak magukba. A foglalkozások 2011. október 7-én pénteken, 15.00 órakor kezdődnek.



Helyszín: Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, I. emelet 101-es és 104-es tantermei, Sárospatak, Rákóczi út 1.



Időpontok: pénteki napokon 15.00 -17.00 között



2011. október 28.



2011. november 11.



2011. november 25.



2011. december 09.



2012. január 6.



2012. január 20.



 



Az érdeklődők az iskola titkárságán Leskó Gáborné és Tóth Györgyné iskolatitkároktól kaphatnak felvilágosítást személyesen vagy a 47/311-039-es telefonszámon, valamint részletes tájékoztatót találhatnak az iskola honlapján.



Az intézmény e-mail címe:



refi@református-sp.sulinet.hu.



Várunk minden érdeklődőt!



Összeállította: Csikó Szilvia

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is! Mal 1,5

2Sám 13,20–39

Az előző szakasz vérfertőző cselekményének egyenes következménye, hogy „…meggyűlölte Absolon Amnónt…” (22). Vajon miért nem szólt közbe, és csinált rendet a testvérek között az édesapa, Dávid király? 

tovább

(5) „…minden igyekezetetekkel törekedjetek…” (2Péter 1,1–11)

HITBEN FELELŐSEN!

– 1. A hitben felelős ember hiteles ember, akin látszik, hogy Isten dicsőségére éli életét, dobpergés nélkül, csendben igyekezve, látható áldásokkal tevékenykedve. 

tovább

ESZTER 4,1-17 - Kedves Eszter!

Be kell vallanom, hogy idegennek érzem a világodat. Van benne valami azokból a topmodellekről szóló televízió műsorokból, amiket soha nem szoktam nézni. Fogalmam sincs, milyen lehet, ha állandóan szépítenek és kényeztetnek. 

tovább

2017. október 13. péntek

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

 

tovább