Az új rektori ciklus alapelvei és feladatai

Ha alapelveinket kellene röviden megfogalmaznom a következő három esztendő távlatában, akkor Kollégiumunk jelmondatát idézném: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget…” (Jel 14,7).

A rabbinikus magyarázatban az adás fogalma összefügg a szeretettel, mely először 1Móz 22,2-ben fordul elő a Bibliában, amikor Ábrahám azt a parancsot kapja, hogy áldozza fel fiát, akit szeret. Ezt az összefüggést érzékelteti az újszövetség nyelvének héber fordítása, melyben az Istennek szóló dicsőség megadása felszólítás. Ezt a felszólítást módosítja a szöveg, amikor egyes szám első személyben beszél. Vagyis az igazi szeretet mindig valahol áldozatot hoz, hiszen soha nem a maga hasznát keresi (1Kor 13,5). Jézus életművéből tudjuk, hogy ez a szeretet önmagát áldozza fel azért, hogy a másik éljen. Ebből a szeretetből merít az, aki Istennek ad dicsőséget, azon van, hogy nagy súllyal essen latba az, amit Ő mond és tesz. Reformátoraink számára azért volt olyan fontos az Isten dicsősége (soli Deo gloria), mert abban látták az élet alapját. Ők nem elégedtek meg a vallással, ők az élet teljességére tartottak igényt. Ezt garantálta számukra az Istennek való engedelmesség, az Ő dicsősége.

Teológiánk rosszul értelmezné feladatát, ha nem az életre irányulna. A vallás számunkra hitvallás, hogy mi Isten dicsőségét keressük és ebben a keresésben teljesedik ki az élet. Erre készítjük fel diákjainkat, hogy Teológiánk falait elhagyva munkásságuk az életet tegye szebbé, tartalmasabbá, igazabbá. Nem teljesítjük feladatunkat, ha diákjaink hitből fakadó konkrét cselekedetei nem oldanak meg emberi problémákat az élet minden területén.

1531 a Kollégium alapításának éve. A Teológiát itt Sárospatakon 1951-ben zárták be, a teológusoknak máshol kellett folytatniuk tanulmányaikat. 1991-ben indul itt újra felsőoktatási intézményként az oktatás, s 2011-ben, most ünnepeljük ennek 20 éves évfordulóját. Feladatunknak tekintjük, hogy az előttünk lévő évet jubileumi évként tartsuk számon. Ennek keretében színvonalas tudományos előadásokat és egyéb kultúrát gazdagító rendezvényeket tervezünk.

Úton leszünk a rektori ciklus három évében, az eltévelyedés veszélyével. Szüntelen vizsgálódásra lesz szükségünk arra nézve, hogy a mi gondolataink az Úr gondolatai-e és a mi útjaink az Ő útjai-e (Ézs 55,8-9). Közös felelősséggel indulunk erre a vizsgálódásra és nem álltathatjuk magunkat azzal, hogy mi automatikusan csak azt hagyjuk el amit az Ő útjaiért el kell hagynunk és mi minden további nélkül csak azt őrizzük meg, ami az élet útjain való járás elengedhetetlen feltétele. Feladatunkat akkor töltjük be itt a Teológián, ha hasznavehetőt produkálunk diákjaink számára az élet útjain való járáshoz. Mindent meg kell tennünk azért, hogy alkalmatlanná ne váljunk mindarra, amire egy Teológia való: (v.ö.: Jer 13,10).

Isten nem csak életet akart a teremtéskor, hanem őrzi is az életet. Ő ma is megmutatja, mint Ábrahámnak a hegyen, hogy kész láthatóvá tenni mindazt, amire az élethez szükség van, amit Ő az életért kész is megtenni. Ábrahámhoz hasonlóan nekünk is gondoskodik Isten olyan tapasztalatokról, melyek velünk is mondatják: Az Úr az, aki lát (1Móz 22,14). Mi láthatunk rosszul, lehetünk vakok, de Ő ott is megoldást lát, ahol mi semmit.

Lehet, hogy hitben járhatunk csak és nem látásban (2Kor 5,7), az előttünk levő időszakban, de elegendő lesz számunkra az, amit Isten lát és eleget mutat majd ahhoz, hogy addig is megtegyük mindazt, ami a mi dolgunk, és nyugodtan rábízhatjuk azt, ami számunkra láthatatlan.

Teológiánk 481. évében Jézus áldozatát megértve keressük az Élet útját és engedjük magunkat vezettetni annak látása szerint, aki ott is megoldást lát az életre, ahol az az ember szemének láthatatlan. Az Ő látásmódja ma is diadalra viszi az életet, a gonosz és halál erőivel szemben. Nem mindennapi problémák között, ebből a nem mindennapi erőből táplálkozva tanulhatunk, dolgozhatunk. Az ilyen erőforrásokból táplálkozó Teológiának lesz gyakorlati haszna és értelme.

Olyan világba küld bennünket Isten, amelyben a munka sok. Mi a magunk szintjén nem vagyunk kevesen, hiszen 79 nappali tagozatos, 134 levelező tagozatos, 68 presbiteri, azaz összesen 281 hallgatónk van, akik közül 117 az új, s ebből 64 a levelezős, 23 a nappali képzésben vesz részt, s 30 a Presbiteri Népfőiskola hallgatója.

Az új faladataink egyike az új internátusi rend kialakítása, felújított internátusban, a Kossuthban, a teológus férfi hallgatókkal. Számítunk az új tanévben az új munkatársak lendületére: Pappné Rjaskó Natáliára ügyintézőként a rektor hivatalban lesz segítségünkre Moheb-Ashya Katalin könyvtári munkatársként pedig a Tompa Mihály Teológiai Könyvtárban. Új köntösben jelenik meg Teológiánk életében a régi munkatársak között dr. Szathmáry Béla professzor úr, akinek sikeres habilitációjához szívből gratulálunk. Üdvözöljük őt tudományos főmunkatársi, új munkakörében, a létesülő kerületi egyházjogi intézet keretében.

Dr. Győri István professzor úrnak e tanév szombatévében, tanulmányaihoz sok sikert kívánunk, Isten áldásával.

Rektorhelyetteseinknek, dr. Füsti-Molnár Szilveszternek és dr. Dienes Dénesnek hálával tartozom eddigi munkájukért, s kitartásukra, szakértelmükre nagy szükség lesz, a rektori ciklus minden napján. Imádságunk meghallgatásra talált, s Isten gyógyulással áldja meg betegségében dr. Dienes Dénest, aki a napokban tért vissza a munkába.

Kiemelt teendőink között szerepel a következő hónaptól fogva a kárpátaljai oktatás. Oktatóink részéről helytállásra lesz szükség, hogy Teológiánk kihelyezett új oktatási formájában lelkipásztori munkatársakat képezzen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, valamint presbitereket, a Kárpátaljai Református Presbiteri Szövetség keretében. A két képzési formára mintegy 80 hallgató jelentkezése van folyamatban.

Elszántság nélkül nem fog menni az sem, hogy doktori iskolát hozzunk létre. Ennek formáit is keressük, és egészen biztos vagyok abban, hogy ha három év alatt mindent nem is érünk el ezen a területen, de az alapok lerakásán túljutunk majd és az eredmények sem maradnak el.

Hamarosan el kell kezdenünk az előttünk álló akkreditáció anyagának összeállítását. Ennek feltételeit közösen kell teljesítenünk és mindenkire számítunk. Az akkreditáció sikertelensége küldetésünktől foszthat meg bennünket. Ebben a munkában is csak Istent félve, neki adva dicsőséget, lehetünk sikeresek.

Kollégiumunk egy intézmény, melynek a Teológiával mi részei vagyunk. Olyanok vagyunk, mint egy test és annak tagjai. Az utóbbi időszak jelzi, hogy a Kollégium egésze, mint test, vérzik. Két tanárunkat veszítettük el tragikus módon. Pállal szólva úgy működik a test: Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele (1Kor 12,26). A Teológiának, ahol lelkipásztorokat képzünk, ez küldetést jelent. Ahol sebek vannak, ott gyógyulásra van szükség, mert különben elveszítjük a testet. Magunkat kérdezzük: a Kollégium testében van megfelelő kapcsolat a tagok között? Eleget törődünk mi egymással? Betöltjük mi a küldetésünket? Az előttünk levő időszak válasz lesz ezekre a kérdésekre, sőt minket tesz válasszá.

Enghy Sándor rektor