Kárpát-medencei imanap előkészítője Kárpátalján

2011. szeptember 22-én útra keltünk Kárpátaljára, hogy előkészüljünk a kárpát-medencei imanapra, melyet, ha Urunk engedi, december 4-én fogunk megtartani gyülekezeteinkben és a nőszövetségeinkben.

Az előkészítő konferencián a Tiszáninneni Református Egyházkerület Nőszövetségének ötfős küldöttsége vett részt. Földesiné Kántor Mária a Magyarországi Református Nőszövetség alelnöke, valamint a Tiszáninneni Református Egyházkerület Nőszövetségének titkára, Börzsönyiné Szabolcsi Mariann, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke, Székely Béláné, a Sátoraljaújhelyi Nőszövetségnek elnöke és az Országos Nőszövetség Intéző bizottságának tagja, Fülöpné Vadon Erzsébet, a Zempléni Nőszövetség összekötője és kedves sofőrünk, Földesi Gyula nagytiszteletű úr.

Nagy örömmel a szívünkben készültünk kedves asszonytestvéreinkhez Beregszászba, hiszen mindig olyan felemelő érzés az, amikor találkozhatunk egymással, és egymást jobban megismerhetjük. Ebben az évben a Kárpátaljai Nőszövetség állította össze az imanap anyagát. A magyar-ukrán határnál még mindig sokat kell várakozni, így három óra várakozás után érkeztünk meg Jánosiba, ahol el voltunk szállásolva. Gyönyörű környezetben és nagyon kényelmes szállodában lehettünk együtt.

Szeptember 23-án pénteken Dancs Edina lelkipásztor hirdette Isten Igéjét közöttünk, a János evangéliuma 21. részének 20-23. verséből. Az igehirdetésben a lelkésznő azt hangsúlyozta, hogy Isten egyformán szeret bennünket, de Ő tudja, hogy kinek milyen utat szán. A reggeli áhítat után a Püspöki Hivatalba látogattunk el, majd megnéztük a benei és a csetfalvi templomot. Délután a bulcsúi templomban hallgattuk meg Nagy Béla főgondnok úr és Héder János főjegyző előadásait.

Nagyon megindító volt a főjegyző előadása, ahogyan bemutatta a Kárpátaljai Református Egyház életét. Mi innen az anyaországból el sem tudjuk képzelni, hogy milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül a mi testvéreink, akik ki sem mozdultak a falujukból, és mégis több ország állampolgárai voltak. Kárpátalja 1919-1938 között Csehszlovákia része, 1944. október végéig Magyarországhoz tartozik, 1944-től a Szovjetunióhoz csatolják, 1991-től Ukrajnához tartozik. Az elmúlt húsz évben állt talpra a kárpátaljai gyülekezetek nagy része. Templomaikat visszakapták, és megkezdődhetett az egyház újjáépítése. Előadásában a főjegyző úr elmondta, hogy nagyon fontos nemzetmentő akciót kell vívniuk, hogy gyermekeik ne asszimilálódjanak, hanem büszkék legyenek arra, hogy magyarok.

Este házigazdánk, Pocsai Vince nagytiszteletű úr hirdette közöttünk Isten Igéjét a Filippi börtönőr megtéréséről. Elmondta, hogy milyen fontos az ember életében, hogy higgyen Jézus Krisztusban. „Mert ha te nem hiszel Jézus Krisztusban, nem fog hinni a te házad népe sem. Felelős vagy a családodért, és ahol a józsuéi elv érvényesül, ott boldogok a családtagok, mert Istenben bíznak és neki szolgálnak.”

Szombaton egy kiránduláson vehettünk részt, megcsodálhattuk Kárpátalja természeti szépségeit. Utunk első állomása a vereckei honfoglalás kori emlékműhöz vezetett, ahol valóban megéreztük, hogy összeértek a szívek a Kárpát-medencében, hiszen közös a múltunk, közös a kultúránk és a mi Istenünk, aki gondot visel ránk, megőrzi az életünket, Erdélyben, Királyhágó-melléken, Kárpátalján, Felvidéken, Magyarországon. Nemzeti imádságunkat, a Himnuszt szinte könnyek között énekeltük. A Vereckei- hágótól elindulva útközben megálltunk, hogy elfogyasszuk azt a töltött káposztát, amit a szorgos asszonykezek készítettek. Kora délután értünk a munkácsi várhoz, ami szépen fel van újítva, tovább utazva Szolyván álltunk meg, és megtekintettük azt az emlékparkot, ahol a II. világháború után az oroszok összegyűjtötték a magyar férfiakat 18 évestől 55 évesig és elhurcolták a „málenkij robotra”, háromnapos munkára, felépíteni a Szovjetuniót. A háromnapos munkából több év lett, az elhurcoltak

30%-a odamaradt, éhség, szomjúság, fagyhalál és sokféle betegség végzett velük. Minden kárpátaljai faluból elvitték a férfiakat, több mint 40 ezer ember veszett oda. Csendben meghúztuk a lélekharangot és elénekeltük a 90. zsoltár első versét.

A délután középső szakaszában Beregszászon sétáltunk. Olyan hirtelen elröpült ez a néhány nap, hogy arra ébredtünk, már vasárnap van, szeptember 25-e. A délelőtti istentiszteleten Bulcsúban Gede Ildikó az Erdélyi Egyházkerület Nőszövetségének Elnöke hirdette Isten igéjét a Római levél 9. részének 1-5. verséből. Kedves szavával, mosolygós tekintetével nagyon megérintette a szívünket és megértettük, Isten akarata rendelkezik felettünk, és mindannyiunknak meghatározott feladatunk van. Isten azt akarja, hogy a magam helyén fény és világosság legyek, mert egyszer számon fogja kérni rajtam, hogy tudtál-e az lenni, akinek teremtettelek, megtaláltad-e helyed ebben a teremtett világban. A közös úrvacsoravételben éreztük, hogy Isten népe eggyé lett. Ebéd után hálás szívvel búcsúztunk házigazdáinktól, megköszöntük mindazt a jót és lelki feltöltődést, amiben részünk lehetett.

Kérem a kedves olvasókat, akik most e néhány percben velünk voltak, legyenek velünk december 4-én is, hogy együtt tudjunk imádkozni a kárpát-medencei imanapon.

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke szavaival fejezem be írásomat: „A kárpát-medencei imanap egy nagy közösséget, a református magyarságot mozgósítja, buzdítja, hívogatja imádkozásra.”

2011-ben is könyöröghetünk ébredésért és áldásért az egyházban. Legyen ez így! Ámen.

Fülöpné Vadon Erzsébet lelkipásztor

Semjén