Emléktábla-állítás Hidasnémetiben

Milyen lelkipásztornak lenni? Nehéz kérdés.

Általában a lelkipásztorok lelki értelemben finom, érzékeny emberek. Minden, amivel kapcsolatba kerülnek, sokszoros erővel hat rájuk. Egyik pillanatban az égbe emelkednek, a következőben a földre zuhannak. Ki-be járnak a mennyország és a pokol között, s míg más az indulatait kedve szerint levezetheti, a lelkipásztor Jézustól tanult önuralommal próbál csendes maradni, ami persze nehéz életfeladat.

A lelkipásztornak a gyülekezetében Isten igazságát és a benne való hit erejét kell sugároznia magabiztosan. Még akkor is, ha szörnyű kétségek gyötrik, és csendes magányában küzd emberi gyengeségeivel, fáradtságával, nehéz természetével. A legfontosabb a nyáj, ahogyan a pásztornak is. Egy se vesszen el közülük. Ezért nem engedheti meg magának, hogy megbetegedjen, netán kihagyjon egy vasárnapot. Felkapaszkodik a szószékre és hirdeti az Igét. Ha megszólítják, és segítséget kérnek tőle, nem teheti meg, hogy elutasítóan reagál. Mindez persze pusztán emberi erőből nem sikerülne. Emberi erővel ennyiféle élethelyzetben, ilyen változékony, szeszélyes feladatkörben helytállni nem lehet. Ha valaki becsülettel mégis el tudja végezni teendőit, akkor nyugodtan feltételezhetjük róla, hogy Isten segít neki. Beszélő viszonyban van az Úrral és az angyalokkal, akik szeretik őt, és megerősítik testben és lélekben egyaránt.

Azt is el kell mondani, hogy nagyon sok angyal van a gyülekezetek tagjai között is. Fényes lelkek, akik jó szóval, kedvességgel, időben nyújtott segítséggel és egy őszinte mosollyal, szívből jövő hálával, mint egy falat kenyérrel kínálják meg az olykor nagyon fáradt lelkipásztorukat. Sokat jelent számunkra, talán a végső elkeseredéstől és kimerültségtől menekülünk meg.

Nálunk, Hidasnémetiben Thomka István presbiter testvérünk előállt a gondolattal: jó lenne az itt szolgált és szolgáló lelkipásztorok neveit méltóképpen megőrizni az utókor számára. Megérdemlik. Mint minden jó kezdeményezésre, a presbitérium most is igent mondott, és lelkes segítők közreműködésével elkészült az emléktábla. Nemes Sándor fafaragóművész készítette el, s réztáblácskákra kerültek fel a nevek 1791-től indulva napjainkig. 220 évvel ezelőtt Molnár Pál lelkipásztor hirdette először az Igét a templomban. Áldott legyen a neve, és áldott legyen a hidasnémeti ősgyülekezet is.

Tizennyolc név található a táblán, s van néhány üresen hagyott táblácska, hiszen reménységünk szerint lesznek még helyben lakó lelkészeink a jövőben is.

Emberek, lelkészek, akik háborúkban, békeidőben, pusztító járványok közepette, becsületes és hazug világban, politikai csatározások viharában, természeti katasztrófák, tűzvészek riadalmában a helyükön voltak, és tették Istentől rendelt dolgukat.

A templomok nem csak kőből és fából épülnek. Van lelki értelemben vett tartóvázuk is. Egy adott gyülekezetben a lelkipásztorok ott szolgáló nemzedéke is ilyen, mely évszázadokra előre meghatározhatja a gyülekezet sorsát.

Október 30-án csendes, családias, egyszerű ünneplés keretében felavattuk az emléktáblát, mely ékessége lett kis templomunknak.

Kovács Balázs lelkipásztor