Hálaadó istentisztelet Felsődobszán
LXIV. évfolyam 4. szám / Abaúji EgyházmegyeA Felsődobszai Református Gyülekezet régóta készült erre az alkalomra, amely végre 2011. október 2-án elérkezett. A délután 2 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten a gyülekezet hálát adott a templom és környezete megújulásáért, az elvégzett munkákért.
A hálaadó istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát Csomós József püspök végezte, a presbitérium által a meghívóba választott Ige, a Zsoltárok 127,1-2 alapján.
Az igehirdetés után a gyülekezet lelkipásztora beszámolt a felújítási munkákról, amelyet az elmúlt 5 évben végeztek el. Ezek a következők: külső festés, ajtó és ablak csere, járólap lerakása, új kerítés és kapu. A felújítás megközelítőleg 4 millió forintba került. Ehhez anyagilag hozzájárultak: a Tiszáninneni Református Egyházkerület, dr. Ódor Ferenc, a Felsődobszáról elszármazottak és a gyülekezet tagjai.
A beszámoló után a gyülekezetet köszöntötte: Baksy Mária esperes asszony, dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő, dr. Tőkéczki László egyetemi tanár, Kölönte Sándor főjegyző, Varga Béla plébános és Luterán András polgármester.
A hálaadó istentiszteletet szavalatok, orgonajáték és a szentistvánbaksai Szivárvány Asszonykórus műsora tette szebbé.
Az ünnepi alkalmat szeretetvendégség zárta.
Istennek legyen hála, hiszen az Úr segítsége nélkül minden munkánk és akarásunk hiábavaló lett volna, „De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.”
Gazsiné Vízi Éva lelkipásztor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
