Akik hitben nevelték a rájuk bízottakat - Egy református lelkipásztor és egy tanító emlékezete

LXIV. évfolyam 4. szám / Abaúji Egyházmegye


A kis fügödi gyülekezet tagjaira jellemző többek között az, hogy tisztelő emlékezetükben tartják Isten szolgáit, akik a korábbi évtizedekben, évszázadban szolgáltak közöttük. Isten iránti hálaadással emlékeznek az évfordulókon, rendben tartják a helyben eltemetettek sírjait.

Kissé szégyenkezve nézegettük egy ideje a temetőben azt a két romos sírt, amelyek Szilva István lelkipásztor és Vita Károly tanító urak emlékét őrzik, de nem volt tehetségünk a felújításra.



Még 2010-ben érkezett, gyakorlatilag névtelenül adomány az esperesi hivatalba, azzal a kéréssel, hogy fordítsuk azt a sírok rendbetételére. Ez ebben az évben meg is történt.



Ennek a rövid híradásnak nem titkolt célja az, hogy az adományozó, aki magát „Szelídné” néven nevezte, ennek az újságnak lapjairól értesüljön kérése teljesítéséről. Ezúton mondunk köszönetet önzetlen segítségéért, és áldást kérünk életére Istentől.



Baksy Mária esperes

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább