Gyülekezeti nap Mályiban
LXIV. évfolyam 4. szám / Borsod-Gömöri EgyházmegyePéter apostolnak ez az intelme volt a mottója az október 1-jén Mályiban megtartott gyülekezeti napunk-nak. Mintegy ötven testvér élvezte Isten gazdag áldásaként egymás szeretetteljes, építő társaságát, valamint a gyönyörű napsütéses időt.
Megérkezésünkkor a Mécses Központ gondnoka szívélyesen fogadott bennünket, majd a reggeli frissítő elfogyasztása után gyermekek és felnőttek elfoglalták a számukra kijelölt termet.
Dandéné Pál Tünde két anyukával vállalta, hogy kézműves feladatokkal, énekléssel foglalja el a kicsiket, hogy mi, szülők zavartalanul figyelhessünk.
Az egész napi program ismertetését követően Urunkat dicsőítő énekkel telt meg a ház. Dandé András, gyülekezetünk lelkésze Péter apostol fentiekben idézett szavait ajánlotta figyelmünkbe és hangsúlyozta: mindannyian növekedjünk élő lelki házzá. Ösztönözzük egymást a szívünkben lévő tapasztalatok által, hogy milyen jóságos az Úr. Tűzzük ki célul, hogy tudatosan figyeljük a másik személyt, s vegyük észre benne, hogyan is szeretne Isten általa belépni a mi életünkbe.
KÖZÖSSÉG és SZOLGÁLAT. Kónya Ákos kórházi lelkész e két terület köré építette fel előadását, mely a János evangéliuma 13. fejezet 1-17. és 20. verseire épült. Ebben az igeszakaszban a húsvét előtti láb-mosás jól ismert története olvasható.
Jézus Krisztus felénk megmutatkozó szolgálatát hangsúlyozta, s Péter reakcióján keresztül önmagunkat vizsgálhattuk meg. Az apostolnak saját elképzelése van a szolgálatról, nem akarja engedni, hogy Jézus meg-mossa a lábát. A kapott választ követően a másik végletbe esik, s már a teljes testét kívánja megmosatni. Péternek meg kell értenie, engednie kell, hogy Jézus megmossa őt, különben „semmi közöd sincs én hoz-zám”!
Kálvin János a magyarázatában segít meglátnunk: Krisztus itt nem egy évente ismétlődő szertartásról beszél, hanem arról, hogy egész életünkben legyünk készek mi, testvérünk lábát megmosni – feléje szolgálni.
Nagyon nehéz egy közösségen belül szolgálni testvéreket, de meg kell tanulnunk – mondta a lelkész. Akkor este, egyik tanítvány sem követte Jézus példáját! „Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.” (14. vers)
Az előadást követően érezhettük, hogy az Isten Igéje élő és ható, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Ötfős csoportokban értékelhettük a hallottakat, majd közösen megvitattuk az elhangzott tapasztalatokat. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy gyülekezetünk szeretetteljes közösség, ahol Krisztus öröme látszik az arcokon, közvetlen emberi kapcsolatokat találhatunk, s az újakat is szívélyesen fogadjuk.
A megbeszélés alkalmával felmerült, hogy missziós területünkön, az Avason hiányzunk a köztudatból. Az itt lakók nem tudják, hogy létezik és működik közöttük a Református Egyház. Dolgozzunk együtt tovább, hogy ez a kép megváltozzon!
A nap során többször adódott alkalom, hogy jobban megismerjük egymást. Az ebédet követő órákban a fák árnyékában ülve, mindenki párt választhatott magának, akit egy személyes beszélgetést követően bemutatott a többieknek. Úgy gondolom, ez az alkalom rendkívül megerősítette a testvéri kapcsolatokat, és segített új barátságokat kötni.
G. Nagyné Szilvia
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
