Hálaadás a reformáció ünnepén – ÉRT 2011, Tokaj

LXIV. évfolyam 4. szám / Zempléni Egyházmegye


Ismét ünnepelni gyűltek össze Tokajban a reformátusok. Mintegy öt hónappal az Észak-keleti Református Találkozó (ÉRT) július 1-3. közötti ünnepségsorozata után 2011. október 31-én, a reformáció emléknapján, a rendezvény lezárására került sor. Ugyanis az egyházi vezetés fontosnak tartotta, hogy köszönetét fejezze ki Tokaj Város Polgármesterének és Képviselő-testületének, mindazért a segítségért, közreműködésért, amelyet nyújtottak az ÉRT megrendezése során.

Az előkészületi munkák, amelyek már 2010 decemberében megkezdődtek, eleinte csak ötletelés szintjén, mindazonáltal nagyon komolyan folytak. Ezeknek a beszélgetéseknek adott helyet a Pulai Ede Színház igazgatója, Dévald István, aki rendszeres résztvevője, tanácsadója volt a megbeszéléseknek. A célegyenesbe érve pedig a segítség és a különböző közösségi helyek rendelkezésünkre bocsátása mellett a lebonyolítás igen komoly feladataiból is részt vállalt. Ezen a találkozón együtt lehetett a Kárpát-medence észak-keleti régiójának háromezres közössége, akik megtapasztalhatták azt, hogy milyen jó és áldott dolog, ha az atyafiak egyetértésben lehetnek. Ezt az egyetértést segítette az az isteni kegyelem, melyet a szervezők tapasztaltak meg a város részéről, mind erkölcsi, mind természetbeni támogatás terén, de az évszázados borkultúrában való jártasságában és a szívélyes vendéglátásban is.



Ennek kapcsán érlelődött a gondolat, hogy ezt mi módon viszonozhatnánk, kifejezésre juttatva abbéli örömünket, hogy szoros együttműködő partnere volt a város gyülekezetünknek, egyházunknak.



Ennek a köszönetnyilvánításnak manifesztuma volt az a három egyházi címerrel ékített zászló, amit a Tiszáninneni Református Egyházkerület (TIREK) püspöke, Csomós József adományozott. Így örvendeztetve meg Májer János polgármester urat a Magyar Református Egyház címeres zászlójával. Míg a város képviselőtestületének szánt TIREK címeres zászlót Dévald István vette át Kis Gergely Márton, helyi lelkipásztortól. Majd pedig az ünnepségnek és a rendezvénynek helyet adó tokaji egyházközségnek adatott át a Zempléni Egyházmegye zászlaja dr. Börzsönyi József esperes úr által.



Ezen ünnepi alkalmon részesek lehettek a jelenlévők egy egyháztörténeti előadásnak is, melyben dr. Dienes Dénes sárospataki professzor többek között Batizi Andrásról, az énekszerző prédikátor tokaji forgolódásáról és alapvetően a városnak a reformációhoz kötődő viszonyáról beszélt.



Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult, amit a gyülekezet áldott kezű tagjai szeretettel készítettek és kínáltak a vendégek számára egy pohár jó tokajival. Isten áldja meg az atyafiakat abban az áldott közösségben, amelyre hívott bennünket az Úr Jézus Krisztus az egy testben.



Kis Gergely Márton

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább