„Jézusnak számít a kicsi”
LXIV. évfolyam 4. szám / Zempléni EgyházmegyeA Zempléni Református Egyházmegye ebben az évben 2011. november 13-án Lácacsékén a református templomban tartotta meg a Szórvány- és Kisgyülekezetek találkozóját. Nagy örömmel és buzgósággal készültünk erre a találkozóra.
Lácacséke sajnos mára a kisgyülekezetek közé tartozik, szépen felújított templomában mindössze 48 egyháztagot számol, a valamikori „fényes Láca” létszámában összezsugorodott, és az 550 férőhellyel rendelkező templomban ez a néhány gyülekezeti tag elvész. A délutáni harangszó 15 szórvány- és kisgyülekezetből hívogatott. Isten kegyelméből 140-en lehettünk együtt a monumentális templomban, ahol a felújított csillárok gyönyörűen ragyogtak és világítottak, a sötétbarnára festett padok fényesen díszítették a hófehér falakat. Az áhítatos csendben mindenki Istenre tudott figyelni, mert megéreztük, ide az Úr szeretetéből jöhettünk. Ő várt bennünket, hogy megszólítson az Ő Igéje által. Az igehirdetés szolgálatát dr. Börzsönyi József esperes végezte, a Jelenések könyve 3,7-9 versei alapján: „Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet és nem tagadtad meg az én nevemet”.
Isten ismeri cselekedeteinket, örömeinket és bánatainkat is, a találkozó jelentősége abban rejlik, hogy egymást biztassuk, összefogjunk, és új reményt adjunk közösségeinek – mondta az igehirdetésben az esperes.
Almási Ferenc nagyrozvágyi lelkipásztor „Aprópénz” címmel tartott előadást. Jézusnak számít a kicsi is, világított rá bibliai példákon keresztül. Nem az a baj, hogy kicsik vagyunk, hanem az, ha nem növekszünk és nem fejtünk ki hatást a környezetünkre.
Fedor László polgármester meleg szavakkal köszöntette a találkozó résztvevőit, és mindenkit szeretettel meghívott a kultúrházba, szeretetvendégségre és baráti beszélgetésre.
Téglás István Lácacséke szülöttje hálát adott Istennek, hogy itt lehet ebben a templomban, ahol keresztelték és ahol konfirmált. Mindig jóérzés hazatérni szülőfalujába. Egy verset és egy éneket hozott köszöntésképen: „Ez a föld a hazám itt élt az apám s itt tanított imádkozni édes jó anyám. Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át.”
Fülöpné Vadon Erzsébet, e sorok írója és a gyülekezet pásztora 14 éve szolgál itt Lácacsékén, Semjénben és Dámócon. Egy közös éneket énekeltünk, majd bemutatkozott az a 15 szórvány és kisgyülekezet, akik eljöttek erre a találkozóra: Kisrozvágy, Fűzérkajata, Fűzér, Dámóc, Felsőberecki, Kenézlő, Karos, Sárazsadány, Tiszacsermely, Füzérradvány, Mikóháza, Felsőregmec, Bózsva, Zemplénagárd és Semjén,
Nagyon hálásak vagyunk mindazoknak, akik meghallották a hívásunkat és eljöttek, hogy együtt dicsérjük a mi élő és megtartó Urunkat. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! Ámen.
Fülöpné Vadon Erzsébet
lelkipásztor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
