Hírcsokor a sárospataki gyülekezetből
LXIV. évfolyam 4. szám / Zempléni EgyházmegyeJótékonysági kórushangversenyt rendeztek a sárospataki egyházi énekkarok október 26-án a Vártemplom orgonája felújítása javára.
Őszi evangélizációs szolgálatok voltak a sárospataki református templomban. Mátyás Sándor nyékládházi és Tar László Péter mádi lelkipásztor a gimnázium ifjúsága, Horkay László volt kárpátaljai püspök pedig a gyülekezet tagjai számára nyújtott lelki útmutatást a presbiterválasztás idején.
A kegyeleti ünnepekben a temetőkertben is voltak istentiszteletek, és áldással indult el az immár 8. alkalommal megrendezett zempléni vadászlovaglás.
A sárospataki kreatív kör tagjai lelkesedéssel készülnek az adventi jótékonysági szeretetbazár alkalmára, melyet december 4-én vasárnap délután 3 órakor tartanak a Nőszövetséggel karöltve a Mudrány teremben. Az alkalmon közreműködik a Zsindely zenekar, valamint bemutatkoznak a konfirmandusok és az új presbiterek. Sárospatak városa is elkészíti adventi koszorúját, az ünnepre való előkészülethez négy közösségi alkalommal járul hozzá a gyertyagyújtási ünnepségeken az adventi vasárnapok estéjén 18 órai kezdettel. Az eseményen műsorral szolgálnak az iskolák tanulói, köszöntést mondanak az egyházak, iskolák, vállalkozók, civil szervezetek képviselői, a jótékonyságot pedig cipős-doboz akcióval, és a jelenlévők süteménnyel megajándékozásával gyakorolhatják az eseményen résztvevők. December 11-én vasárnap 15 óra 30-kor kerül sor a sárospataki adventi hangversenyre.
Virágh Sándor lelkipásztor
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
