„Út az életért”

LXIV. évfolyam 4. szám / Zempléni Egyházmegye


2011. október 14-én, Lácacsékén és Semjénben a Református Missziói Központ által szervezett ingyenes szűrővizsgálatokra került sor. Délelőtt fél 10-től 13 óráig vérnyomásmérés, vércukorszint-, EKG-vizsgálat, és akinél indokolt volt, légzésfunkció-mérést végeztek. A program célja, hogy a hátrányos helyzetű településeken a helyi református egyházközségek bevonásával ingyen elérhetővé tegyék a vizsgálatokat.

Képzett szakemberekkel, életvezetési, ill. táplálkozási tanácsokkal láttál el az érdeklődőket. Lácacsékén délelőtt, Semjénben délután összesen 92 embert vizsgáltak meg. Nem csak a gyülekezeti tagok jelentek meg a vizsgálaton, hanem a roma lakosságból is eljöttek.



A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának egy orvosa, egy szakképzett ápolója, Vida Szabolcs, a Református Missziói Központ munkatársa, valamint két önkéntes diáklány érkezett az orvosi stábbal. Igazán hosszú napjuk volt vendégeinknek, mert este 18 órakor tudtak elindulni Budapestre. A résztvevők nagy megelégedéssel fogadták ezt a programot, és olyanok is eljöttek, akik nem igazán járnak a háziorvoshoz. Sajnos a megvizsgáltak 60-70%-ánál magas vérnyomást diagnosztizáltak, ami jól mutatja, hogy Magyarországon ez népbetegség.



Testvérek! Vigyázzunk az Istentől kapott életünkre, egészségünkre! Legyünk mértéktartóak mindenben, hogy hosszú ideig élhessünk ezen a földön, amit a mi Urunk adott nekünk.



Fülöpné Vadon Erzsébet



lelkipásztor

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20

2Sám 23,1–7

„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította. 

 

tovább

(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség

A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek. 

tovább

2017. november 5. vasárnap

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)

tovább

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.

tovább