Fény és árnyék egy helyen - Kontrasztkiállítás nyílt Miskolcon
LXIV. évfolyam 4. szám / MisszióA Miskolc-Felsővárosi Református Egyházközség altemploma ad helyet annak a kiállításnak, mely október 8-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség felé az egyházkerület Ifjúsági Missziójának közreműködésével.
A rendhagyó tárlat olyan multimédiás elemeket tartalmaz, amely a látogató minden érzékszervét megdolgoztatja, képekkel, kisfilmekkel, hangokkal gondolkodtat el, és igyekszik pozitív döntésekre juttatni a nézelődőt. A Kontrasztkiállítás – ahogyan a neve is mutatja – éles ellentétbe állítja ugyanazon témák fény- és árnyoldalait, ráadásul olyan kérdéseket boncolgat, amelyekről a fiatalok bár nem beszélnek, mégis talán előbb szembesülnek velük, mint érdemelnék és remélnék, útmutató impulzusok hiányában pedig könnyen a válasz nélküli sodródás lehet sorsuk. A kiállítás témái: családon belüli erőszak és példaképek, házasságkötés és válás, gyermekvállalás és abortusz, szenvedélybetegség és szabadság, hazaszeretet és kozmopolitizmus, öngyilkosság és az élet értelme, valamint a megváltás csodáját érintő kérdések. Az egyes témákhoz kapcsolódó anyagok kidolgozásában lelkészek, pszichológusok, addiktológusok, gyermekvédelmi szakemberek vettek részt, így a kiállítás szakmailag és sokszínűségében egyaránt kimagasló. A Kontrasztkiállítás – mely a REFORMÁTUS EGYHÁZ és a RENDŐRSÉG közös család- és ifjúságmentő projektje – elsősorban a 14-26 év közötti fiatalokat célozza meg, de szeretettel várják a fiatal családokat, különböző cégek alkalmazottait vagy szervezetek tagjait. A kiállítást 14 éven aluliaknak nem ajánlott megtekinteni, őket csak kifejezetten szülői hozzájárulással engedik be. Nem Miskolc az első állomása a figyelemfelkeltő anyagnak, eddig három helyszínen segítette a fiatalokat és a velük foglalkozó szakembereket, valamint a családokat: Kisvárdán csaknem 7.000, Nyíregyházán 14.000, míg Debrecenben 20.000 volt a látogatók száma. A miskolc-felsővárosi templom alagsorában található kiállítás egy labirintusban vezeti végig a látogatót, amelyet végigjárva kilenc tematikus szobát lehet megtekinteni, a szobák közötti úton a következő témakört fotók, fény és hanghatások készítik elő. A legutolsó, a kilencedik pedig egy ún. „csend szoba”, ahol lehetőség van az elcsendesedésre, a látottak feldolgozására, amit igény szerint lelkipásztorok, pszichológusok, családgondozók is segítenek. A kiállítást a Miskolc és Miskolc-környéki középiskolák folyamatosan szervezetten is látogatják, a szervezők várják a gyülekezetekből érkező érdeklődőket is. Eddig mintegy 1000 fő látta az ifjúságmentő kiállítást, mely április 8-áig tekinthető meg.
Összeállította: Rácsok András
sajtó és kommunikációs referens
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
