Beszélgetés Szőnyi Tamással, a Borsod-Gömöri Egyházmegye esperesével

- Esperes úr, gratulálok az időközi választáson elért új megbízatásához. Hogyan értékeli a gyülekezetek választását?

- Köszönöm szépen a jókívánságot. A gyülekezetek és a lelkipásztorok természetesen különböző szempontokat figyelembe véve hozták meg a döntésüket, sokszor egymás elől is titkolva. Sok minden nem tisztázódott még le az elmúlt egy esztendőből, és ezek is bizonyos fokig meglátszanak. Én bízom abban, hogy az egyházmegyénk életében tovább fogjuk folytatni azokat a jó borsodi hagyományokat, amelyek jellemezték ezt az egyházmegyét, a gyülekezeteket, ill. a lelkipásztori közösséget.

- A szavazati arányt hogyan értékeli?

- A bizalom megnyilvánulásaként tudom értékelni, ami a rám eső szavazatokat jelenti, és ezt én úgy látom, hogy többségi fölhatalmazást sikerült kapnom, nem kellett második kört lefolytatni, ez mindenképpen jó, hiszen minél hamarabb nyugovóra jut ez az időközi választás.

- Bőcsön szolgál huszonkét esztendeje. Ez a gyülekezet szempontjából is öröm, hiszen a településről irányítják ismét az egyházmegyét. Hogyan fogadták a hírt a helyiek?

- A helyiek általában örömmel fogadták, hiszen százötvenkilenc évvel ezelőtt volt utoljára esperesnek szolgálati helye Bőcs. Igaz, hogy egy másik történelmi helyzetben.

- Korábban már gondoltak Önre a tisztújítás során, akkor nem vállalta a jelölést. Mi történt azóta?

- Elsősorban gyülekezeti lelkipásztor vagyok, és ez elegendő feladatot adott. Több alkalommal előkerült, hogy tisztséget kellene vállalnom. Erre barátaim, jóindulatú barátaim tulajdonképpen biztattak, aztán elálltak mellőlem, és én azt gondoltam, hogy a szolgálatomat más tisztségekben be fogom tudni tölteni, úgy is, mint számvevő, úgy is, mint egyházmegyei tanácsos, azután főjegyzőként is. Tulajdonképpen hétköznapi tennivalókat ― amikből sok mindent esetleg nem lehetett érzékelni ― vállaltam magamra. Nem látványos dolgokat, hanem aminek hozzá kell járulnia a jó rendhez, így gondoltam betölteni a szolgálatomat.

- Lelkészi főjegyzőként, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye egyik számvevőjeként jól ismeri a helyi viszonyokat. Milyen változásokra számíthatnak a lelkipásztorok és a gyülekezetek a rendes tisztújításig hátralévő két és fél esztendőben?

- Isten kegyelmében bízva és az Ő segítségét kérve azt tudom megfogalmazni, amit annakidején Ablonczy László, korábbi borsodi esperes válaszolt arra kérdésre, hogy mivel tartott rendet az egyházmegyében. Azt mondta, hogy „szeretettel és szigorral.” Röviden: a határidők határidők, a hivatali tennivalók hivatali tennivalók lesznek. Ezt mindenkinek elsősorban saját magának kell tudnia, nem kívánok ránehezedni egyetlen gyülekezetre, egyetlen lelkipásztorra sem. Mindenkit testvéremnek, szolgatársamnak tekintek, és úgy gondolom, ezt együtt tudjuk megvalósítani, a máskor talán irigyelt Borsodot megint olyanná tenni, amelyről példát lehet venni, és amelytől tanulni lehet.

- A gyülekezetek döntését az is befolyásolta, hogy az egyházi felsőbbséggel rendezett viszony legyen. Össze lehet ezt egyeztetni a borsodi érdekérvényesítéssel?

- Össze lehet egyeztetni, bár amikor valaki valamilyen tisztségbe kerül, ott egy közösséget képvisel. Ugyanúgy, ahogy a presbiterek is az újjáalakult presbitériumokban sok helyen, a régi, 1933-as esküformában szokásos fogadalmat, esküt tették le: Az anyaszentegyház hasznát a magam haszna elé helyezem. Ez sok esetben talán a békességet, a lelki békességet is jelenti. A közösségnek a képviselete azt is jelenti, hogy esetlegesen személyes konfliktusokat is fel kell vállalni. Itt megjegyzem azt, hogy a Csomós József püspök úrral való hivatali találkozások alkalmával, amikor a megye ügyében, vagy valamelyik gyülekezetet, lelkipásztort érintő ügyben kellett találkoznunk, azt mondta, hogy nem kötelező egyetérteni. Tehát eltérő véleményeink lehetnek, de ha abban jó szándék van, abból közös, jó eredmény születhet.

- „De az ÚR terve örökké megmarad, szívének szándéka nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 33,11) Hogyan látja, esperes úr, Isten tervét az életében?

- A szolgálati időre nézve tulajdonképpen elég rövid ez az időszak, ami előttünk áll. Én mindenben kívánom Isten akaratát kérni, és aszerint eljárni. Ebben számítok minden lelkésztestvéremre, azokra is, akikkel esetlegesen a választást illetően más volt a látásunk, az elgondolásunk. Mindenkinek, minden gyülekezetnek vannak értékei: a felső-borsodi legkisebb határ menti településektől kezdve egészen le, a Tisza partjáig. Nyilván az eltérő színek adják a szivárvány összességét, de az úgy szép.

- Családja nemzedékek óta hitvallásos református. Énekszerző, lelkipásztor, teológiai professzor is szerepel a családfában. Az ő hűségük, örökségük mit jelent ebben az új helyzetben?

- Ez mindig egy nehéz örökség, hiszen parókián nőttem föl, sőt parókián sokat nyaraltam az egyik nagyapámnál – ez mindig egy fokozottabb figyelmet jelentett: Mit csinál a lelkésznek az unokája vagy a gyereke? Ugyanígy igaz volt ez a teológián is: Mit csinál egy teológiai doktor gyermeke? Ez egyfajta kötelezettséget és ugyanakkor egyfajta fegyelmező erőt is jelentett. Ez mindig egy kihívás, úgy, ahogy az egyik budapesti professzor fogalmazta meg még a teológiára való jelentkezésem előtt: „Légy több, mint apád!” Az előttem járt nemzedékekhez legfeljebb csatlakozni tudok csak, hiszen mindenkinek megvolt a maga kegyelmi ajándéka, amivel szolgált.

- Az egyik legnagyobb egyházmegye a Borsod-Gömöri. Hogyan kezdi esperesi szolgálatát?

- Az egyházmegyénk névsorát végignézve ismerős arcok, ismerős templomtornyok, ismerős istentiszteleti helyek jönnek elő, hiszen alig-alig van olyan hely, ahová ne jutottam volna el egyházlátogatóként, valami hivatalos vagy ünnepi alkalom kapcsán, és a legtöbb helyről jó emlékeim vannak. Ami kihívás lehet az előttünk álló két és fél esztendőben az az, hogy a szolgálat lehetőségeit fel kell mérni, nyilván a kegyelmi Igéből kijelentett dolgokon és a törvényes részeken túl a reális lehetőségeket nézve. Azt látjuk, hogy most tulajdonképpen megfordult a világ. Amíg korábban a városokban bujkáltak a reformátusok, ma mintha föléledni kezdenének a városi gyülekezetek, magukhoz térni az ott lakók, és most a vidék kezd elernyedni. Ez a minket körülvevő világ dolgaitól függ: a munkanélküliség és minden ezzel együtt járó változás, a fiatalság eláramlása. Ha valaki Budapesten vagy Magyarországon marad, az még szerencse, a világ minden tájára mennek a gyülekezeteinkből. Hogy tíz-tizenöt év múlva kikből fog állni a gyülekezet, ez emberileg egy nagyon nagy kérdés. Lehet, hogy az „elbaranyásodás” előttünk áll, tehát a nagy gyülekezetek középgyülekezetekké változnak, a kisgyülekezetek némelyike templomos szórvánnyá vagy prédikáló állomássá zsugorodik. Ezek mindenesetre nagy kihívások lesznek, ha nem is ebben az előttünk álló egy-két esztendőben, ami rám bízatott. A lelkészszentelésemkor Benkő György esperes által elmondott áldó ige jut az eszembe: „…tartsd meg a parancsolatot mocsoktalanul, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig.” (1Tim 6,14)

- Isten áldását kérem szolgálatára.

Kósa Enikő