Egervölgyi presbiterek ciklusnyitó úrvacsorája az egri református templomban
LXV. évf. 1. szám / Egervölgyi EgyházmegyeFantasztikus dolog átélni, együvé tartozunk. Az Úr Isten nemcsak arra méltat, hogy Jézusban gyermekei lehetünk, hanem némelyeket kiválaszt, vezetői, ill. elöljárói szolgálattal bíz meg, hogy példaképei lehessenek egy-egy gyülekezet egészének.
Vajon a presbiterek és gondnokok átérzik-e ennek súlyát és Isten előtt való felelősségét? Ezen gondolkodtam, miközben 2012. február 18-án Egerbe igyekeztünk autóinkon, hogy az Egervölgyi Református Egyházmegye elnökségének, dr. Kádár Zsolt esperes úr és Pintér Elemér egyházmegyei gondnok úr meghívásának eleget téve közös úrvacsorás istentiszteleten vegyünk részt. Ilyen közös ciklusnyitó istentiszteleten voltak már 6 éve az egervölgyi presbiterek. Maradandó, áldott emlékként őrzik mindazok a szívükben, akik akkor részt vettek az úrvacsorás istentiszteleten.
Miután megérkeztünk az egri református templom elé, láthattuk, hogy férfiak és asszonyok szállnak ki autóikból és indulnak a templomba, hogy várják az útnak indító igét. Esperes úr és az egyházmegyei gondnok úr köszöntése után elhangzott az igehirdetés alapigéje: „…ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok.”(ApCsel 13,16) Csomós József püspök úr röviden vázolta igehirdetésében egyházkerületünk egyre nehezebb lelki és anyagi helyzetét. Ugyanakkor arra buzdította a presbitereket, hogy Istenben bízva, szüntelen imádkozva lelkészekért és gyülekezetekért, hittel álljanak be a presbiteri szolgálatba. Ne feledkezzenek el őseik imádkozó életéről, és arról, hogy az Úr Isten a jelenleginél nehezebb időkben is megtartotta az ő népét. A bátorító igehirdetésre mintegy pecsét volt az úrvacsora, amely arról biztosított mindenkit, hogy az újszövetségben megmaradva, presbiterekre és előljárókra érvényes Jézus szava: „veletek leszek.”
Úrvacsora után a lelkészek bemutatták a gyülekezetek presbitériumait. Jó volt látni, hogy az egyházmegye minden lelkésze részt vett ezen az alkalmon, és minden presbitérium képviseltette magát.
Ebéd után Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szólt a presbiterekhez. Tájékoztatást adott az ország nehéz gazdasági helyzetéről, és beszélt arról, hogy milyen erőfeszítéseket tesz a kormány országunk gazdasági helyzetének stabilizálása érdekében. Kérte, lássák meg a kormány áldozatos munkáját, mely országunk javát munkálja, és imádkozzanak, hogy a kitűzött terv sikerüljön.
Tisztelt Presbiterek Egervölgyén és a tiszáninneni kerületben! Kívánom, hogy a szolgálatot, amit vállaltak gondnokként vagy presbiterként, hittel, Isten és az emberek előtti felelősséggel töltsék be. Legyenek példaképei a gyülekezetüknek adakozásban, istentisztelet látogatásban, hogy 6 év múlva mindnyájukban az a jóérzés legyen: Isten kegyelméből elvégeztem és betöltöttem, ami rám bízatott.
Papp Zsolt Endre, Sály
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők… Kol 2,20
2Sám 23,1–7
„Minden javam, minden örömöm őtőle származik” (5). Dávid király nagy magasságokat ért el életében, de az elért eredményeit nem önmagának tulajdonította.
(17) „…ki tud minket szabadítani…” (Dániel 3,1–25)
– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,26-40 - Megfelelő segítség
A városban elhaladtam egy tinédzser mellett, aki fülhallgatóval a fülében zenét hallgatott. Ő is énekelt az énekessel együtt – lelkesen, teljes átéléssel. Amit azonban én hallottam, szinte fájt a fülemnek.
2017. november 5. vasárnap
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézsaiás 42,1)
Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked
Szeretnék énekelni Néked,
Uram, nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből felfakad.
