A Lévay a Kárpát-medencei magyar református egyháztestek közösségében

„…Isten-hitünk szent erejével, magyar szívünk szeretetével…”

2009. május 22-én a Kárpát-medencei magyar református egyháztestek egyházalkotmányi egységesülésével egy olyan testvéri együttműködési keret jött létre, amely a Kárpát-medencei magyar reformátusok egységtörekvését szolgálja.

Ez a keret viszont csupán annyit ér, amennyi tartalommal mi magunk meg tudjuk tölteni, és amennyire épül ezen keresztül a közösség embertől emberig, intézménytől intézményig, gyülekezettől gyülekezetig.

A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon 15 éve szervezi az illyési „Ötágú síp” szellemében a trianoni döntés által elcsatolt területek magyar közösségeinek a bemutatását, meghívva őket művészeti műsorokkal, néprajzi, történeti előadással, az ott élő közösségek bemutatásával.

A kapcsolat másik pilléreként közel 10 éve ápolunk testvériskolai kapcsolatot a Magyarország jelenlegi határain kívül lévő 15 magyar református gimnáziummal. Az Erdélyi Református Egyházkerület területén Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Nagyenyeden és Kolozsváron, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben Zilahon, Nagyváradon és Szatmárnémetiben, Kárpátalján Nagyberegen, Nagydobronyban, Tivadarfalván és Técsőn, a Felvidéken Rimaszombaton és Léván működik református gimnázium. A délvidéki utódállamokban sajnos nem működik református középiskola, de az eszéki Magyar Kulturális és Oktatási Központtal ismét van kapcsolatunk, ugyanúgy mint a felsőőri Magyar-szlovák Tanítási Nyelvű Gimnáziummal.

A sokféle és sokrétű kapcsolattal a Lévaynak az a célja, hogy tanulói, tanárai és a szülők számára közel hozza ezeket a területeket, ismereteket közvetítsen, kapcsolatot alakítson ki az ott élő közösségekkel, és ezen keresztül is erősödjék a résztvevők egészséges nemzettudata.

Határon túli magyar diákok a Lévayban

Erdély és Felvidék különböző református iskoláiból érkeztünk a miskolci Lévay József Református Gimnáziumba. Pontosabban: Kolozsvárról, Léváról, Nagyváradról, Szatmárból és Zilahról. Legfőképpen a kíváncsiság hajtott bennünket, a cserediákprogram végére sok tapasztalattal és élménnyel gazdagodtunk.

Legtöbben családoknál voltunk elszállásolva, mások pedig megismerkedhettek a kollégiumi élettel. A bentlakó lányok számára külön élményt jelentett a kollégium, ahol részesei lehettek az esti csajos beszélgetéseknek.

A bemutatkozás után megkezdődött az itteni diákélet. Számunkra furcsa volt, hogy a tanórák az otthoniakhoz képest 5 perccel rövidebbek, és hogy ezek helyszínére nekünk kellett vándorolnunk, amit a sok lépcső miatt leginkább a lábaink éreztek meg. Emellett azt is tapasztalhattuk, hogy az osztályok egyes órákon csoportokra oszlanak. Véleményünk szerint ezzel a módszerrel a diákok sokkal jobban kibontakozhatnak. Ugyanakkor furcsának véltük azt is, hogy az osztályoknak fakultációs órájuk van, ami nálunk nem jellemző. Az iskola a mieinkhez képest hatalmas és technikailag jobban felszerelt. A tanárok otthon és itt is ugyanolyan odaadással és türelemmel viszonyulnak a tanulókhoz. Akárcsak nálunk, itt is sok a tevékenység: énekkar, néptánc és különböző sporttevékenységek.

A vendéglátók és ugyanakkor az iskola is sok programot szervezett nekünk: egri kirándulás, bowlingozás és különböző települések meglátogatása. Városnézéskor meglátogattuk a Kossuth utcai református templomot, az Ortodox Múzeumot, a Miskolci Nemzeti Színházat, a Petőfi teret.

Egy vissza nem térő lehetőség volt az, hogy itt lehettünk, megismerhettük az itteni oktatást és Magyarország északkeleti részét. Mindenki számára ajánljuk ezt a programot, melynek keretén belül sok új barátság szövődik, és hozzájárul egy másfajta oktatási rendszer megismeréséhez.

Lévays diákok Székelyudvarhelyen

„…Egy igazi székely családhoz kerültem, akik minden kívánságomat lesték, és a második hét vége felé már igazi családtagként kezeltek. Más volt az ország, az iskola, az emberek és maga az élet. Mindezt azért gondolom így, mert láttam. Láttam, hogy a hétfői istentiszteleten nem tapsolnak, hanem kopognak helyette; vagy tantárgyakban is messze eltér az övék a miénktől: ők tanulnak logikát is, sőt az angol és a magyar nyelv mellett románt is. Az ottani osztályunkkal való kirándulás lehetővé tette, hogy jobban összeismerkedjünk, aminek szerintem azért volt nagy a jelentősége, mert lehet, hogy különben nem kerülünk olyan közel egymáshoz. Számos helyi nevezetességet is megmutattak nekünk. Többek között Tamási Áron sírját, a székely kapukat, az ottani templomokat és a szoborparkot is. Annak ellenére, hogy ezek mind káprázatosak voltak, azt hiszem, a legnagyobb élményt számomra március 15-e jelentette, mert látni, ahogy több száz ember ott áll az emlékműnél kokárdával, felejthetetlen marad. Úgy érzem, az ottani élet részévé válhattam egy kis időre, és úgy sétálhattam az utcákon, mint egy helybéli.

Összefoglalva: Ez egy fantasztikus lehetőség volt a számomra, mert elutazni bárki elutazhat egy helyre, de ha az ottani életet nemcsak felszínesen akarja látni, akkor a cserediákprogrammal különleges élményt élhet át. (Bató Imola 10. c médiás diák)

„…Ott volt például a ,,zakuszka”, amit padlizsánból készítenek és kenyérre kenik. Ott ettünk ilyet először, és nagyon ízlett. Bemehetett volna az ember akármelyik boltba, és roskadásig pakolhatta volna különböző márkájú csokoládékkal a kosarát, de nem tette, mert otthon minden család házi csokit készít. Ez volt talán a legfinomabb dolog, amit ott ehettünk. …

A cserediákság számomra sokat jelentett. Rengeteg dolgot tanulhattam ezáltal az emberekről és önmagamról is. Megtanultam, nem kell ahhoz különleges képesség, hogy barátokra leljünk, mert ez bárhol a nagyvilágban lehetséges. Azt gondolom, hogy a legtöbb ember példát vehet az ottani emberekről. Az osztály olyan módon fogadott be a közösségébe minket, amire nem is mertünk számítani. Nem foglalkoztak azzal, milyenek vagyunk vagy honnan jöttünk. Egyszerűen csak örültek nekünk és a barátságunknak.

Remélem, egyszer még alkalmam nyílik elutazni Székelyföldre, de már ezért a kis időért is hálás vagyok az iskolámnak, hiszen ilyen lehetőség ritkán adódik a későbbiekben. Mert medvét ugyan nem, de egy kis darabot mégis sikerült hazahoznunk Erdély szívéből. (Zákány Gabriella 9. a osztály)